2018. máj 21.

Falusi vagy városi iskolába járjon a gyerek? - Ha lehet választani.

írta: Falusi Élet
Falusi vagy városi iskolába járjon a gyerek? - Ha lehet választani.

"Én a legjobbat akarom a gyerekemnek."

Azóta cseng a fülemben ez a dallam, ahogy "megkaptam". Ugyanis az ezt kiejtő anyuka szerint a legjobbat akaró szülő városi iskolába járatja a gyerekét. Csakis a csemete érdekében, nem pedig amiatt, hogy ő is abban a városban dolgozik, reggel beadja, munka után pedig összeszedi a gyereket. Majdnem kínosan éreztem magam. De csak majdnem. Ugyanis én viszont tapasztalatból tudom, hogy az oktatás színvonalának vajmi kevés köze van a település méretéhez.

Nekem lehetőségem volt egészen közelről látni egy nemhogy falusi, de tanyasi iskolát. Ott a 10 fős osztályt egyszerre tanította a tanítónéni úgy, hogy mindig egy osztálynak volt „élő adásban” az óra, a többinek meg magnós foglalkozás volt addig. Édesanyám esténként körmölte a fóliákat másnapra, minden egyes napra felkészült, hogy az ötödik osztályban az összes tanyasi gyerek fel tudja majd venni a tempót. Vasárnap délután pedig végig járta azokat a gyerekeket, akikről tudta, hogy feltehetőleg kimaradt náluk a csigaleves, de úgy általában a (vasárnapi) ebéd is. Vittük nekik a rántotthúst, meg a kenyeret.

Szóval abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem féltem a falusi iskolától. Sőt, örültem, hogy kis létszámú osztályba járhat. Ha vége a tanításnak, csak ráteszi a falra a kis tenyerét, és annak mentén haza is sétálhat(na). Azt gondolom, ha egy tanár elhivatott, és tanítani akar, mindegy, milyen az iskola körülötte. Illetve mindegy, milyen kiváló az intézmény, ha kifogunk egy kiégett, vagy soha nem is izzó pedagógust.
Szerintem itt inkább műbalhé ez az egész iskola választás. Van, aki meg sem tudná oldani, hogy elvigye, illetve fordítva, az lenne a kényelmetlen, ha itt járna, míg ő ott dolgozik.

Nagy dilemmát szokott még okozni a tanár személye, így azzal próbálják a sorsukat alakítani, hogy visszahagyják, vagy épp ellenkezőleg, betuszkolják az első osztályba annak ellenére, hogy tudják, lehet, annak a gyereknek még jobb lenne, ha egy évet még játékkal tölthetne. Engem is kérdeztek, nem akarom-e inkább máshoz járatni a gyereket. Nekem viszont erről az a véleményem, hogy lehet egy tanár csudakedves, csudacuki, ha a gyerekemmel nem találja meg a közös hangot. Ha nincs meg a kémia kettőjük között, akkor annak úgyis lőttek. Ellenkezőleg is igaz szerintem, lehet mind a pedagógus, mind e gyerek megátalkodott, ha ők ketten egymásra hangolódnak, és képesek a közös munkára. Arról nem beszélve, ha a gyerek egy zseni, bárhol tanul, az lesz, előbb, vagy utóbb úgyis kiforrja magát. Ha viszont nem érdekli a tanulás, lehet akármilyen elit az intézmény, lehet bármilyen zseniális pedagógusokkal körülvéve, úgysem fog annál többet magába szívni, mint amennyire hajlandó.

Lehet, rosszul állok hozzá, de jelen pillanatban azt tartom a legfontosabbnak, hogy tanuljon meg írni, olvasni, számolni, közben pedig szeressék, és érezze jól magát.

Szólj hozzá