2019. nov 12.

Hat év egyetlen tisztességes munkaerő megtalálására

írta: Falusi Élet
Hat év egyetlen tisztességes munkaerő megtalálására

Hat év alatt egyetlen egy megbízható emberrel hozott össze bennünket az élet. Hat év alatt egy. Egyetlen, akivel együtt lehet dolgozni, gondolkodni, haladni, fejlődni. Egy, aki nem lop. Aki, ha kellett beletesz. Egy, aki képes egy másik szemüvegen át nézni a világot. Egy, aki akar is valamit ettől az élettől. Egy, aki igényes arra, amit csinál. Egy.

Soha nem hittem a növénytermesztési üzletágban. Képtelen voltam, hiszen, a hozott anyag siralmas volt. Jó, hát mindenki lopja a gázolajat, ez volt a felütés. Meg csűrölgeti a gép mögött kólásüvegbe a milliliterre kimért, drága vegyszert. Azért természetesen, hogy a tőlünk kapott földön, lopott üzemanyaggal, lopott vetőmaggal, lopott műtrágyával gazdálkodhasson. Hogy is hihettem volna egy szétlopott akármiben? Forgott a gyomrom a sunyi tekintetektől, az ajándék pálinkától, amit legszívesebben üvegestől vertem volna szét a fejükön.

Állandóan visszahallottam, ahogy mindenkinek mondják: van annak pénze! Vigyed! Eladták a bálákat, itt egy, ott egy, fel sem tűnik több száz között. (Az szerencsére nem velünk történt meg, hogy eltűnt egy kamion bála, és hipp-hopp lett egy új autó.) Volt eladó hidraulika-, és motorolaj is. És néznem kellett. Hozzá meg hallgatnom, néznem a sok simabőrűt. Irtóztam az egésztől.

A háttérben pedig finoman, diszkréten meghúzódik az a tény, hogy az input ára az elmúlt hat évben 50%-kal nőtt, miközben a felvásárlási árak 10%-kal csökkentek. Épp csak egy kicsi a gap.

2016-ban egyetlen nap, mindössze néhány óra kellett ahhoz, hogy a termés 60% tönkremenjen a jégtől és az árkok hiányában a földeken megálló víztől. Az utolsó csinovnyik biztosítós elvtárs gúnyos megjegyzésekkel utasította el a kárigényt. Aztán hazament a kis autóstáskájával, felvette a havi fixét, és soha nem is tudta meg, milyen vállalkozónak lenni és ilyen alja csinovnyikokkal összeakadni.

Minden évben vetéstől aratásig görcsben állt a gyomrom, hogy mit hoz a holnap, vagy az elkövetkezendő fél óra. Jégverést, vagy özönvizet. Esetleg valami betegséget.

Szerencsére ott voltak a jóságos terménykereskedők, integrátorok, akik ugye hitelbe biztosítanak mindent, amit majd betakarítás után kell megfizetni. Minden évben nagyon sok milliós tartozással indult a móka. Az eredmény pedig nagyon kicsi mértékben múlik rajtunk. 99%-ban az időjáráson múlik, akárki, akármit mond. A learatott termény lopkodása meg már szinte említésre sem méltó.

Vicces, milyen ideges lett mindenki, hogy olyan szigorúan ellenőrzött volt az idei aratás. Hová lett a bizalom? Az sose volt öcsém, sose.

Szerettem volna hinni az állattartásban. Igazából hittem is, mert a szarvasmarha azért szívós lény. Akkoriban kezdtem lábadozni az agyműtét után, amikor az beindult. Felgyógyulásomat viszont ünnepelhettem azzal, hogy a két fiatal, lelkes, bennünket pótszülőnek tekintő "üzlettársat" eltávolítsuk úgy, hogy különösebb pénzbe ne kerüljenek. Ekkor azt hittem, túl vagyunk a nehezén. Ám ekkor még nem is gondoltam, hogy a szuper, igazi paraszt, megbízható telepvezető kolléga majd a tönk szélére sodor bennünket, a "szakértelmével". De mégis mit várhattam egy olyan embertől, akinek a leghőbb vágya 45 évesen az volt, hogy a legjobb barátjával üljön vállvetve egy lövészárokban, és onnan lője halomra a zsidókat, romákat és melegeket.

Mit várhattam egy olyan embertől, aki úgy ült le az asztalomhoz vacsorázni, hogy kérésem ellenére, a kicsi gyerekeim füle hallatára zsidózott, cigányozott, buzizott.

Mit várhattam egy olyan embertől, aki a mi telepünkön, a mi gyerekünk lába elé köpött, hogy kis buzi, menjél buzulni Dániába.

Hát azt várhattam, hogy a nagy állatszeretetével, traktorral arrébb lökjön egy gyönyörű, egészséges, hatalmas tehenet úgy, hogy annak gyakorlatilag kettétörjön a lába. Bocsánatkérés helyett a "kifizetleknefossál" hagyta csak el száját, beült a mi autónkba, sértődötten elhajtott a mi tanyánkba, és csak egy hónappal később hagyta el azt sok-sok-sok adósságot hátrahagyva.

A "kifizetleknefossál"-ból nem lett semmi.

Ahogy eltűnt, napról napra jobb lett minden annak ellenére, hogy piti kis tolvajokkal maradtunk összezárva. Minden szart loptak. Csavart, kesztyűt, ásványvizet, szappant, wc papírt. A kamerában nem hitt egyik sem. (Ezt amúgy fel nem fogom b@&°%a meg.)

Egyet kirúgtunk, jött helyette kettő. A lopás alap. Persze igazodtunk mi ehhez, kiszámoltuk, ki és mennyit lop, ahhoz igazítottuk a bért. De azért ez elég nyomorúságos bérkalkuláció.

Hat év alatt egyetlen tisztességes gazdálkodóval találkoztunk. Hat év alatt egy. Egyetlen egy, aki köszöni jól van és nem kenyere rohadéknak lenni. Még az is sunyi, piti tolvaj, akinek nincs is szüksége sunyinak, pitinek és tolvajnak lenni.

Viszont hat év alatt egyetlen egy tisztességes szolgáltatóval sem találkoztunk. Nincs. Zéró, nulla azok száma, akik tisztességesen szolgáltatnak. Ide most nyilván nem értem bele a telefon-, internet-, egyéb szolgáltatókat, meg azokat, akiktől vásárolunk napi vagy havi szinten.

Szóval itt a világ végén van egy ember, akivel lehet dolgozni, egy gazda, akivel érdemes partnernek lenni, és nincs egyetlen szolgáltató sem, aki ne lenne kényszeres tolvaj.

Mondanám, hogy hattyúdal, de basszus, még küzdök itt a felvásárlókkal, hogy a szeptemberben átvett terményt esetleg lassan kifizessék. Bízni persze bízok. Az még megy. Isten tudja miért, de őszintén megy.

img_8137_1.JPG

 

Szólj hozzá