Hétfőn Emmám felkiáltott: Anyuci, ott a liba!

Mostmár tényleg olyan igazi falusi hangulat uralkodik. Egyre több a munkagép, jönnek-mennek a traktorok, dolgoznak a gépek a földeken és még a gólyák is elkezdtek visszaszivárogni. Szerencsére melegszik az idő is, tényleg kerekedik a világ. :) 

Múlt hétvégén ismét ketten rendeztük a napi teendőket a Telepen. Délután bementem a karámba a gyerekekkel a szokásos tápszeres bocietetésre, a férjem addig a legelőn ellenőrizte a villanypásztort. Amint egyszer felpillantottam, látom ám, hogy a teljes bagázs ott áll körülöttem, de még a bocik is. Kicsit beleremegtem, de gondoltam, baj nem lehet, a tehenek nem harcias állatok, noha örülni nem örültem a hirtelen jött népszerűségemnek. Aztán egyszer csak egy jó nagy lökést kaptam hátulról. Meglepődtem és meg is ijedtem. Még mindig nem kezeltem a helyzetet megfelelően, mert a morcos jószágot, simogatni kezdtem és vékony hangon gügyörésztem neki. Erre egy olyan csavarintott oldalas odavágás lett a válasz, hogy nemcsak a térdem, de a hangom is remegni kezdett. Elsősorban a gyerekeket figyelmeztettem, hogy maradjanak csendben, csak semmi hirtelen mozdulat. Lady Agressor szerencsére csak a vödörre pályázott, bele is nyomta a fejét, amin viszont már berágtam és határozott tehénbőgéssel hátratessékeltem. Szép lassan mindenki eloldalgott. Kicsit még meredten néztem az előttem levő kiterjedt, híg trágyakupacokat és tiszta szívből örültem, hogy a két lökéstől nem veszítettem el az egyensúlyomat. Mindezek ellenére, másnap teljesen egyedül kimentem (a gyerekekkel persze) és halált megvető bátorsággal bementem közéjük és megetettem a kis csibészt. A gyerekeim ezúttal a karám széléről figyelték az eseményeket, amíg a férjem odavolt disznóért.

A hét jelentős eseménye volt, hogy kimentem a tanyára az én kocsimmal. A traktor dúlta úton azért nem olyan egyszerű közlekedni, de ez a gép, ez elmegy mindenen. Nagyon élveztem a rally light-ot, szívesen kimegyek bármikor ezentúl, de ennél rosszabb körülmények között, azért nem vállalnám az izgalmakat. Sötétben sem. Most is úgy jöttem haza, hogy még tisztán lehessen látni az "utat".

Ma kapirgáltunk Emmuval és meg is lett az eredménye:

Az udvar eleje (ez nem az én érdemem), pedig olyan illatárban úszik, hogy még az összeráncolt homlokom is kisimul, ha éppen valamelyik gyermekemmel vitatkozom.

Az kedvencem viszont az volt, amikor a lányom hosszan-hosszan magyarázott a "lányoknak".