Egyik nap, mikor az esti biciklizésemre indultam, olyan furcsán éreztem magam. Nem tudtam először beazonosítani, mert elég fáradt voltam, de inkább volt kellemes, mint kellemetlen. Aztán rádöbbentem. A friss levegőn végzett fizikai munka (délelőtt és délután is 1-2 óra kapálás) okozta fáradtság. A legjobb fáradtság. Az ember arca kipirult, szélfútta, nehezek a végtagjai és úgy érzi, igazán megérdemli a pihenést a nap végén. Azért elmentem biciklizni, mert kiváló levezetése a napnak. Meg is ragadom az alkalmat, hogy bemutassam egyik barátnőmet. Kicsit rozsdás, kicsit görbe, de az enyém :).

Ez egy nagyon különleges kapa, mert ez még az Édesanyámé volt, és elég sok időt töltöttek együtt. Ennek ellenére egy csepp könnyet sem hullatott, amikor nekem adta.

Kikapcsolódásként kimentünk a tanyába füvet kaszálni, kicsit rendezgetni a terepet. Alapvetően nem olyan egyszerű oda kijutni a traktor által feldúlt földút miatt, de most, hogy száraz az idő, nem lehetetlen. Olyan otthon érzés fogott el, amikor kiszálltam és ameddig a szem ellát, legelő volt minden irányban. Leírhatatlan. Leginkább a szabadság, ami mágnesként vonz ide, úgy egyáltalán a faluhoz, itt a tanyán meg pláne olyan végtelen szabadság vesz körül, hogy tényleg nincs is rá szó. Szöszmötöltünk, a férfiak kézzel-géppel kaszáltak, én a házikó „teraszát” próbáltam kicsit otthonosabbá tenni. A fű szinte mindenhol akkora, sőt néhol magasabb is, mint a lányom. El sem tudom képzelni, milyen lehet neki, amikor megy és tényleg nem lát ki belőle.

Kép eltávolítva

Ez a tanya kapujából készült. Ez csak egy kicsi része a birtoknak. A házról nincs egyelőre kép, pedig egy nagyon hangulatos, remek állapotban lévő épület. Egy igazi kis gyöngyszem ott a semmi közepén.

Már gyűltek a felhők, amikor ezt a képet készítettem, szerintem nagyon visszaadja a hely hangulatát. A tanyával természetesen rengeteg dolog van. Egyrészt irdatlan mennyiségű szemetet hagyott ránk az előző tulajdonos, aminek a felszámolása már egy éve zajlik. Emellett a fű/gaz óriásira megnő, így folyamatosan kaszálni kell. Ez férfi munka, ebbe nem szállok be egyelőre. Így kell ezt csinálni:

Kép eltávolítva

Jóval kisebb vagyok annál, hogy így rá tudjak támaszkodni akár a vasvillára, akár a kaszanyélre. Ehhez igazi férfinak kell lenni. :)

Természetesen itthon is van még munka bőven. Sajnos van egy olyan virág, amit én nem tudok elviselni. Szerintem nem szép és nagyon szúr, nemcsak a gyerekeket, hanem engem is. Úgy döntöttem, megküzdünk.

A gyökér végleges eltávolítása még hátra van, de ami késik, nem múlik! Nagyon eltökélt vagyok és úgy döntöttem, átveszem az uralmat az udvar felett. Sőt, van nekünk két árkocskánk is az utcán, ami szintén elég csúf állapotban van. Az egyiket megszabadítottam már a gaz nagy részétől, de még mindig van bőven. Az egyik kedves szomszédom volt olyan jó és lefújta nekem gyomirtóval, így most most meg kell várnom, amíg az hat annyira, hogy csak el kelljen takarítani a romokat.

Ez a még nagyon dzsumbis (azt a kis szatyrocskát nem vettem észre amikor fotóztam, de azóta már a kukában van a galád).

Ez pedig már az, amit szépen kitakarítottam. El lehet képzelni, milyen volt előtte. Van azért haladás is, ugyanis van egy csodaszép fűcsíkunk! Igaz, pont olyan helyen van, ahol nem látszik, de ha megyek a kamrába tojásért, akkor meggyönyörködteti a szemem. 

A locsolót elvehettem volna onnan, amíg fényképezek, de az a locsoló ott van kb. egy hónapja, nem lett volna igazságos, ha leveszem a képről. Lehet, hogy ő csinál valamit, hogy ilyen szép a fű.

Kedves B Norbert kommentelőnek megígértem, hogy elárulom, hogyan szereztem jégkrémet a Family Frosttól. Mert nem volt az olyan egyszerű! Kinyitott a fagyizó és a fiam nagyon szeretett volna már enni egy fagyit, de miután a lányom gluténérzékeny, így ő nem eheti a hagyományos változatot. A lányomat el tudom vinni a közeli Városba fagyizni, amíg a fiam oviban van, de a fiammal kettesben nem szoktam lenni. Kitaláltam, hogy akkor veszek GM jégkrémet és ezzel meg van oldva. Hiába hallottam azonban egész nap zümmögni erre-arra a Family Frost kocsit, nem futottam bele sehol ebben a hatalmas faluban. Szombat este fél nyolc körül értünk haza a tanyáról, amikor megpillantottam az utcánkban, egészen pontosan a szomszéd ház előtt az autót. Úrrá lett rajtam a pánik, hogy mi van, ha elmegy, mire odaérek (bár szembe állt velem, sőt, arra tartott, szóval igen nagy valószínűséggel nem tudott volna csak úgy eltűnni szem elől), hogy veszettül elkezdtem nyomni a dudát, meg ordítani, hogy ne menj el!!! (zárt ablakok mögött 100 méterre a sráctól). A fiú értetlenül nézett, hogy mi bajom van, főleg, hogy még kint álltak az utcán a szomszéd nénivel, de azért a biztonság kedvéért odaállt a házunk elé. Amikor kiszálltam, megnyugtatott, hogy tudok nála vásárolni, persze jót mulatott rajtam és az anyósülésen üldögélő barátnője is. Majd mondta, hogy mindig este jön erre, de fel is tudom hívni bármikor, ne izguljak, nem maradok éhen. A fiam visított az örömtől, úgyhogy azt gondolom, megérte bolondot csinálni magamból. :)

 Kép eltávolítva

Tegnap ismét a tanyán kapirgáltunk estig. Mikor jöttünk haza, elkanyarodtunk a Telep felé, hogy a férfiak behajtsák az állatokat a legelőről, illetve beszórják nekik a frissen kaszált füvet, amit pótkocsival vittünk át.

Mikor a legelő végéhez értünk, a férjem lelassított és elkezdte buzdítani az állatokat, hogy induljanak el haza. Előtte szó volt róla, hogy viszem én az ő kocsiját, ő pedig kiszáll a legelőnél és betereli őket. Aztán támadt egy ötletem. Behajtom én őket! Tudom, hogy a Nagymester füttyszóra szoktatta őket, arra elindulnak. Én tudok két ujjal fütyülni, a férjem meg tudja a saját kocsiját vezetni, így logikus gondolatnak tűnt ez a munkamegosztás. Halált megvető bátorsággal áthajoltam a villanypásztor két drótja között (igenis nagy dolog, mert tényleg nagyon féltem, hogy megcsap!). Majd elkezdtem füttyentgetni. Meg is indultak szépen és sikerrel be is hajtottam a kb. 85 állatot.