Az előző hét a tizenötödik volt. 

Szóval megérkezett a csajokhoz a bika. Annyira vártam már, mert szerintem egy szép, nagy bika nem csak gyönyörű, de félelmetes is. Siettem is ki hozzá, ahogy tudtam. Egy egész istálló az övé, pedig abban eleinte az üszők ötvenegyen voltak... Odaálltam az egyik ajtóhoz, ahol láttam őt és próbáltam kicsalogatni, de sehogy nem ment. Nem állt szándékában kijönni, pedig még énekeltem is neki, hátha legalább elhallgattatni kimerészkedik. Semmi. Aztán jött a csodafegyver: Emma rózsaszín kabátban, csipogó hangjával. Abban a pillanatban kint termett a jószág és előadta nekünk a nagyon mérgeset.

Csúnyán nézett.

Befeszített.

Állítólag nem is olyan vicces, mert ha akarná, azt a korlátot simán átrendezné. Így aztán nem hergeltem, csak még egyszer utoljára azzal (hozzáteszem, nem szándékosan), hogy lassan elmentem mellette kocsival. Na, attól még mérgesebb lett, mint Emma jelenlététől.

Egyik este biciklizés közben megtaláltam az M2 pipacsligetét:

Élőben sokkal jobb, úgy olyan, mintha az egész mező piros lenne. 

Az egyik nagy aggodalmam a költözéssel kapcsolatban az volt, hogy honnan fogok én mézet szerezni a kislányom reggeli teájába. Addig aggódtam, míg teljesen véletlenül egy méhész házaspár mellé költöztünk. Már voltam is náluk, sőt megmutatták, hogyan történik a mézpergetés, amit azelőtt még sosem láttam. Ehettem a friss, meleg mézből. Kaptam is ajándékba akácmézet, ami a kedvencem. Egyébként nem csak mézet kaptunk ajándékba a falusiaktól. Kaptunk már frissen szedett uborkát, paprikát, cukkinit, retket és azért annak egészen más az íze, mint amit már a zöldségesnél vesz az ember, még akkor is, ha az is helyi áru. Azt hiszem, hogy alapvetően ez igen nagy luxus, hogy megtehetem, hogy kizárólag magyar, sőt, általában helyi árut vegyek. Hála annak, hogy ebben a faluban mindenki keményen dolgozik, a legtöbben zöldséget termelnek, sokan tartanak állatot, így mindig van bőven friss, falusi ezmegaz. Ami viszont meglep, hogy a tyúk valami különleges luxuscikk (a tojás nem! Jóval olcsóbb, mint bárhol és természetesen kétszer akkora.), amit csak szinte már pult alól, az éj leple alatt, sötét zacskóban lehet bőrkabátos, napszemüveges, nevét elhallgató kétes alakoktól beszerezni. A szomszéd Kisvárosban NEM árulnak szárnyast egyik hentesnél sem. Jó, nem igaz, mert az egyik boltban árulnak megbarnult, furcsán megszáradt, kissé nyálkás szárnyas elemeket, de ugye onnan futva menekültem el. Azon kívül viszont tényleg nem lehet kapni. A faluban kedden és csütörtökön van csak, de akkor persze hosszú sor várja és amikor odaérek én, aki nem olyan elszánt, max pulykaszárnyat kaphatok. Állítólag most majd fogok tudni szerezni, de már április óta hiteget vele hol ez, hol az...Egyébként a helyi hentes nagyon picike, mármint a bolt, kevés is az áru (cserébe természetesen friss), viszont olyan olcsó, hogy amikor először vásároltam, vissza kellett kérdeznem, hogy biztos-e abban, amit mondott, sőt, tételenként elsoroltattam vele az árakat, mert csak azzal tudott meggyőzni. 

A férjem megért, hogy ugorjak be a traktorboltba, ott találtam ezt:

Nagyon jópofa szerintem. :)

Volt a héten gyereknapi rendezvény a piactéren. Ugrálóvár, trambulinok, bohóc, aki lufikat hajtogatott, zenészek, sütikészítés, arcfestés, csillámtetkó ragasztás, egy csomó aranyos dolog. Bevallom, rettegek az ilyesmiktől és nem csak azért, mert a hideg ráz a bohócoktól, hanem iszonyodom a tömegtől. Miután a gyerekek kicsik, eddig nem is kellet menni még velük, viszont a férjem nagyobbik lányát már vittük különféle rendezvényekre. Ami mindig embertömeget jelentett, tolongást, hosszas sorban állást mindenért, percenként 2-3 tolakodóval, zúgolódókkal, szóval számomra elviselhetetlen volt. Itt viszont semmi ilyen nem volt. A fiam annyiszor csúszott le az óriási csúszdán, ahányszor kedve tartotta, egyből kaptunk lufit, pillanatok alatt kész lett a tetkó, sőt, amikor megérkeztünk, névre szóló ajándékot hozott oda egy hölgy a két gyerekemnek. Természetesen előzetes név megkérdezés nélkül, pedig azért sok kisgyerek őrjöngött ott. A fiam a maga megszokott módján élvezte a zenés előadást, vigyázzban állt örömtől sugárzó arccal, de a buborék kergetésben, meg egyebekben nem vett részt. :)

Történt egy nagyon érdekes dolog. Kitaláltuk a férjemmel, hogy szeretnénk egy jó kis padot a teraszra, egy L alakút. Egy közeli kis faluban készít egy fiatal srác mindenféle nagyon jópofa dolgot fából. Jacuzzit, bármilyen padot, szaunát és még ki tudja, mit. Viszont annyira elfoglalt, hogy egy hónap múlva lesz kész a kért pad, így aztán adott addig egy cserepadot, amin addig is ülhetünk. :) Ilyennel sem találkoztam még.

Imádjuk mind! Különösen most esik jól rajta pihenni, hogy a hétvégére belém költözött egy jó kis mandulagyulladás, minden szépségével együtt. El is fogott a pánik, hogy mi lesz velem, ugyanis is egy héttel később vannak a katolikus ünnepek, mint a falu határán túl. Azért csak megnéztem az orvosi rendelőt, ahol két kedves, lelkes asszisztens hölgy fogadott, meg is vizsgált, telefonon velünk volt az orvos is és kaptam antibiotikumot is a házi praktika (sós, szódabikarbónás meleg víz) mellé. Gyógyszertár természetesen nem volt, de az a szomszéd városban nyitva volt, hiszen ott nincs Pünkösd.

Itt a bizonyíték egyébként, hogy méhek között élünk:

Arra is rájöttem, hogy az a bizonyos döngicsélés (konkrétan folyamatos zúgás) a szomszédban lakó 45 méhcsaládtól származik. Reggel épp itt suhant el felettünk egy raj munkába menet. Jó dolog a méz, meg finom is, de azért, amikor fekete az ég a hátsó kert felett, azért az ijesztő, nem is kicsit.

Végül, de nem utolsó sorban egy szépség, ami akkora volt, hogy a kocsiban ülve megláttam:

Na, hát ilyen az élet a falun.