Ez a bejegyzés is érik már egy ideje...

Eleinte cukinak tűnt a falusi közlekedési morál. Már nem tartom annak. Néha azt gondolom, sebaj, úgysem rohanunk, de néha meg azt gondolom, húzzál már le az út közepéről, mert én attól még mennék.

Kezdjük itt is belülről... Alapvetően mindenkinek van biciklije. Még a menő arcok is ráülnek (jó, van, aki nem) és a tehetős csajok is (kivéve a bmw tulajdonosok, a mercisek és az audisok igen.). Én kifejezetten szeretek biciklizni, de ha esik vagy fúj, fel sem merül bennem. Nem azért mert wannabe sznob vagyok, hanem mert gyerekkoromban annyit mentem szakadó esőben, vagy csak abban a bőrig áztatós apró szeműben úgy, hogy közben a fuvolámat szorítottam a kormányához és úgy egyensúlyoztam, hogy nem és nem. Csak élvezeti célra használom, kínlódni, vergődni nem. Pedig az egyik mercis csajszi rendszeresen megy széllel szemben, esőben, gyerekkel a háta mögött. Szóval ez az egyik alapvető közlekedési eszköz és persze az autó. Az minden háztartásban van, hiszen a busz nem jön sűrűn, napszakonként egy-egy. Inkább abban van különbség, hogy hány autó van egy családban. Ahol kicsit is megoldható, ott kettő van, maximum úgy, hogy az egyik kicsit jobb, a másik kicsit rosszabb. Ez amúgy valószínűleg a városban is így van. Szüleimnél is úgy volt régen, hogy volt a családi autó, meg Édesapám dolgozós autója.

Az idősebbek, akik nem mennek ki a faluból már nagyon, azok adják a biciklis társadalom velejét, sűrejét, ők diktálják a törvényeket. Az olyanokat, hogy bárhol, bármikor ér megállni beszélgetni. Azt tudni kell a faluról, hogy van a főút (szokás szerint) és a kisebb utcák. A főút, ahogy azt egy faluban illik, végig kanyarog az egész településen. Így aztán van benne annyi kanyar, meg kunkor, hogy csak na. Van benne nem egy olyan kanyar, ami egész egyszerűen életveszélyes, beláthatatlan, majdnem hajtűkanyar. Na, szerintük, a kanyar dudori részén simán meg lehet állni akár hárman is beszélgetni. Vidáman integetnek a káromkodónak (vagy elnézően mormogónak) és már megy is tovább a diskurzus. Olyan is létezik, hogy a Nagy ABC kereszteződésében, ahol csak egy irányban van elágazás, aki a boltból kanyarodik ki az útra és az, aki az útról kanyarodik le a bolthoz, középen találkozik. Ha már találkozik, meg is áll pár szóra, hiszen megesik, hogy aznap még egyszer sem találkoztak vagy ha találkoztak is, hát olyan rövid időre, hogy nem volt alkalmuk pár szót váltani a "jössz?" vagy "mész?"-en kívül. Ilyenkor, ha esetleg jön egy autó, aki kanyarodna vagy csak egyszerűen haladna tovább, az természetesen így járt és állampolgári kötelessége megvárni, amíg ők ketten (ha csak ketten) megbeszélik, hogy ki és hová megy és miért.
Ezen felül bárhol és bármikor megállnak. Tegnap reggel tényleg sietve indultunk a Közeli Nagyvárosba, mert vittük a kocsit szervízbe. Éppen a kocsim előtt állt meg két idősebb asszony beszélgetni. Mögöttem állt a férjem kocsija és indultunk volna. Beindítottam a motort és türelmesen vártam, hogy elmennek onnan. Vártam és vártam. Mikor rájöttek, hogy van valami kapcsolat aközött, hogy nem indulok el és aközött, hogy ők ott állnak, vidáman, bár kicsit értetlenkedve intettek, hogy nyugodtan kerüljem ki őket. KERÜLJEM KI, a hűtőrács előtt, szinte a motorháztetőre támaszkodó KETTŐ nőt a KETTŐ darab biciklijével. Még egy kicsi sportkocsinak is feladták volna a leckét, de egy ekkora autóval simán lehetetlen. És nem értették, hogy mit "udvariaskodok" ott, csak kerüljek bátran és nagyon kedvesen megemelték, majd letették a biciklijüket, mintha arrébb tennék, de mivel mellettük egy tömött tuja sor volt, így ugye nem is volt hová. Valahogy előrébb csúsztak és nem kis kormány ide-oda tekergetéssel elmentem mellettük. Csoda, hogy nem karcolta végig a kocsimat a hajcsattjuk.

A másik az autózós réteg. Itt két csoport van, a hagyományosan közlekedők és a halálfélelem nélküli ámokfutók. Azt még, hogy valaki az autópályán veszélyes sebességgel megy, valahogy megértem. Ott is veszélyes, de jó eséllyel nem kell előzni, kanyarodni. De faluban száguldozni számomra felfoghatatlan. Ezekben a bizonyos kanyarokban minden esetben gyök kettővel megyek, szinte az árokban, mert tíz alkalomból kétszer jön valaki 70-nel szemben az út közepén, mert bevenni már nem tudja azt a kanyart normálisan. Van egy fekete és egy sárga autó, akik minden esetben száguldozva közlekednek. Teljesen mindegy, hogy az iskola/óvoda közelében vagy a piac mellett, ahol mindig zsizseg a nép, mint a hangyák.

Aztán következik a szomszédos Putris Kisváros. Na, ott aztán nyomja neki mindenki, mint az őrült. Szerintem én vagyok az egyetlen, aki megáll a zebráknál. Nem is értik. És nem csak az autósok, hanem maguk a gyalogosok sem. Ilyenkor kezdődik a számomra oly idegtépő integetés: menjen csak, neeem, maga menjen...neeeeeem, maga menjen...MENJÉL MÁR ÁT!!!! Itt divat egyébként a zebránál megállót (vagyis engem) megelőzni és a jó szerencsére bízni, hogy elkapja-e az átkelőt vagy sem.

A környéken, minden irányban teljesen megszokott és elfogadott a munkagépek, traktorok, kamionok (arra fel- és lerakodás) jelenléte. Ki is alakult egy kölcsönös tisztelet és elfogadás az autósok és a munkások között. A traktorosok lehúzódnak, igyekeznek segíteni az előzést, az autósok pedig nem türelmetlenkednek. Egymással szemben sokkal kevésbé toleránsok. Itt érdemes megemlíteni az állatokat is. Őzek, szarvasok, fácánok minden mennyiségben. Előfordul, hogy a falu végén lévő birkatömeg átvonul az úttesten, ilyenkor is érdemes türelmesnek lenni (más lehetőség amúgy sincs). Volt már olyan, hogy kiskacsák totyogtak elém, sőt egyszer három egészen kicsi kutya került a kerekeim alá. Nem lett bajuk, de eltartott egy darabig, míg kikergetőztek alólam.

Ma a malackáimhoz menet egy kis forgalmi dugóba kerültem:

Mindketten ugyanott akartunk megfordulni. Emlékszem, mikor azzal viccelődtem falusi diáktársaimmal az egyetemen, hogy: te akkor most hogy mész haza? Elmész a város végéig busszal, ott meg átszállsz egy lovaskocsira? Nos, most majdnem ez történt velem is. Elmentem az út végéig kocsival, onnan pedig szépen gumicsizmában átbotorkáltunk az Emma méretű keréknyomokon a gyerekekkel a disznótelepig.
Szóval, így közlekedünk mi itt, nagyon vidéken...