2016. júl 10.

A nagyon vidék és a gyerekek

írta: Falusi Élet
A nagyon vidék és a gyerekek

Ma délelőtt kiszaladtam a telepre, amíg a hurka sült szépen magában, hogy kicseréljem a törölközőket tisztára. Erre mit látok???

img_5446.JPG

Kíváncsian osontam körbe, hogy mégis ki az az arcátlan, aki kijön ide inni? Vagy is pontosabban kik azok, akik ennyire nem bírják kivárni a kocsma megnyitását és vasárnap itt iszogatnak. Nagyon megdöbbentem, amikor megláttam a tetteseket. De ők is.

Fénykép eltávolítva

A felbujtó azt hiszem, ő volt. Ábel, egyenesen a rengetegből.

Fénykép eltávolítva

De itt már hiába suttogja ijedten, hogy gyorsan srácok, elbújni!!!! Lebukott. Kész, Emma többet nem megy abba a csoportba.

Bezzeg az én gyerekeim! Ők otthon milyen kulturáltan eljátszanak.

Ültettek búzát a virágok közé:

img_5375.JPG

Zabot a gaz közé a ház sarkára:

img_5405.JPG

Mert egy valamire való paraszt gyermek így játszik. Néha persze visszaköszön a városi múlt, meg hogy a Cityben születtek, ezt természetesen nem tudják elfeledni.

img_5451.JPG

Azért a kép sarkán diszkréten figyel a búcsús, két csövű puska is.

Természetesen Ábelt és a többi helyi kisgyereket nem kell sajnálni. Egyrészt rengeteg inger éri őket, másrészt, az óvó néniknek nem kell azon erőlködni, hogy a szülő töltsön időt a gyerekkel, mert itt azért igenis sok időt töltenek a gyerekek a szüleikkel. Sok anyuka ha akarná, sem is tudná megoldani, hogy ide-oda lepasszolja a gyerekét. Így aztán a kicsik általában ott szaladgálnak a szülők lába alatt. Kint a földön, bent a fóliában, az állatok körül.

Amit például nagyon szeretek, hogy az egyik játszótér körül sok ház van. A kicsik és a nagyok is sokszor kifulladásig kint játszanak együtt. Ráadásul most nagyon szép új játékok is kerültek ki.

img_5373.JPG

Ez csak az egyik része a térnek. Szóval a gyerekek kint játszanak, bandáznak és hol az egyik, hol a másik szülő néz ki rájuk. Kiülnek a nagymamák is a házak elé, beszélgetnek, közben pedig azért szemmel tartják az apraját is. Itt azért sokat vannak egymással, együtt nőnek fel. Valahogy a játékok is mások. Ma gondolkodtam el azon is, hogy nem is nagyon látok videójáték reklámokat vagy egyéb internetes, számítógépes, televíziós elfoglaltságra való buzdítást. Viszont minden gép- vagy alkatrészboltban lehet kapni modell játékokat. Sokkal inkább a kerti játékok vagy a kicsinyített mások vannak előtérbe helyezve. Most elsősorban a helyi piacra, a közeli városok játékboltjaira gondolok. Feltehetőleg ez okozza azt is, hogy az itteni fiatalok egyáltalán nem olyan Facebook függőek, mint a városban. Itt ők folyton együtt vannak, mindig mindenki lát mindent és így aztán nagyon kevés olyan dolog van, amit feltétlenül posztolni kell. Nem akarok itt nagymamáskodni, hogy bezzeg az én időmben, meg hasonlók, mert a világ azóta más lett és pont. De akkor is feltűnő, hogy a fb falamon 99%-ban nagyvárosi posztok vannak. Először azt gondoltam, hogy az én korosztályom az, aki kevésbé kattant rá, mert ugye a 30 felettiek már kezdenek kicsit csillapodni, nem zsonganak annyira, függetlenül attól hogy falun vagy városban élnek, de a falusi fiatalok is jóval kevésbé élik a social median keresztül az életüket. Nem kell csücsöríteni és naponta profilképet váltani, elég beugrani Ákoshoz és megkérdezni, hogy áll a munkával. Biztos lesz ott valaki, aki elviszi a hírt az új frizuráról vagy a szexi ruháról.

Feltehetően ezért is van az, hogy akárcsak "régen nagyanyáink idején" korábban érnek ezek a fiatalok. Hamarabb lesznek felnőttek. Sok szülő, akinek idősebb a gyereke, jóval fiatalabb, mint én. Húsz évesen itt is szülővé válnak sokan. A fiúk is jóval hamarabb érnek férfivá. Sokszor csodálkozom, hogy egyik-másik férfi, aki keményen dolgozik, hogy eltartsa a családját akár 10 évvel is fiatalabb nálam. Itt a 25 felettiek nem shoppingolni járnak és nem a divatról beszélnek, hanem építik a házukat, a jövőjüket. Természetesen ide is elért a modern technika és a mai világ minden egyéb dolga, csak valahogy nem kap akkora szerepet. Itt is van olyan fiú, aki még dolgozni sem hajlandó akármilyen ruhában, de ettől még nincs tele az idővonala fürdőszobában (háttérben jó nagy kupac szennyessel vagy kukucskáló mamával) pózolós képekkel. Nincsenek óriási fake feliratú ruhák. Sőt, a vicces az, hogy a nők egy szezonban szinte ugyanolyan ruhát hordanak. :)))) Mindenki ugyanazokon a helyeken veszi. Mondjuk ez már a 40 feletti réteg és inkább azok, akik nem nagyon mozognak falun kívül.

Van egy kislány a játszón, Noémi, aki kilenc éves. Most lesz harmadikos és nagyon szeretek vele beszélgetni. Miután rendkívül okos és ő is a szabadban tornáztatja az agyát, kifejezetten szórakoztató társaság. Nyilván nem aktuálpolitikáról vagy gazdasági mutatókról beszélgetünk, de mégsem érzem úgy, hogy le kell ereszkednem egy szintre, ha szót akarok érteni vele.

Végül, de nem utolsó sorban a Százast is meg kell említenem, mint egy olyan helyet, ahol a gyerekek összeverődnek. Ica néni boltja az iskola tövében van és suli után sok gyerek beugrik egy valamire. Üdítő, rágcsa, édesség, ilyesmik. A gyerekek egy részének "számlája" van, amit a szülők időnként rendeznek. Ha ovi után betévedek, mindig ott zsonganak a gyerekek, majd a lépcsőre ülve elfogyasztják, amit vettek és hosszasan beszélgetnek, nevetgélnek mielőtt haza mennének.

Szóval ilyen gyereknek lenni itt falun. Összességében azt kell mondjam, hogy Ábelnek piszok nagy szerencséje van, hogy ide született.

 

 

Szólj hozzá