Olyan régen volt már egy kis nyugtom, hogy leüljek végre. Persze mire leírtam az első mondatot, már mehettem is vigasztalni a lányomat. Viszont időközben feltuningolták a laptopomat, van végre up-to-date operációs rendszerem is, úgyhogy csupa jó dolgok történtek itt közben.  Rögtön itt is van egy csuda növényke, amilyet még sosem láttam és ami olyan szép, hogy alig vártam, hogy megmutathassam:

A másik csudadolog, ami itt egyszer csak lett, az egy autópálya, ami az anyósomhoz vezet. De nem is akármilyen! Mutatom szép lassan az elejéről.

Szóval volt itt egy rettenetes út addig a faluig. Igazából ezen a környéken minden út rettenetes, ezért is hívják ezt a falut is Kátyúfalvának, de akkor sem tudtam megbarátkozni vele. Azokon a szakaszokon, ahol 40-es tábla volt, ott 20-szal is életveszélyes volt közlekedni.

Aztán egyszer erre járt egy miniszter és felfedezte, milyen jó is ezen a környéken vadászni. Jött is gyakran, ám megelégelte, hogy anyósomék falujáig csak lovaskocsin lehet biztonsággal eljutni, és a semmi közepén, egy igen elhagyatott útszakaszon, egy indokolatlanul elegáns autópálya rittyentődött.

Még ki is lett szélesítve!!! Hogy ketten is tudjanak egymás mellett menni úgy, hogy a szembe jövő forgalmat még véletlenül se akadályozzák. Csináltam ilyen romantikus hátra pillantósat is:

Ugye? Minden irányban csacsi-ragyi ez a sztráda! Így most már nem 45, hanem 20 perc alatt oda lehet érni egy finom töltött káposztára bármikor. Ide:

 Ezen a környéken azért is fontos egy ilyen létesítmény, mert két hete nem is akármi történt velem egy másik, közel sem ilyen csinos szakaszon. Éppen araszoltam a célom felé, amikor jó nagyot kellett fékeznem, egy elém "kivágódó" birkacsoport miatt. Nyájnak nem nevezném, mert csak 10-15 hetyke legényke gondolta úgy, hogy átkirándul az út túloldalára is. Nem is lett volna itt gond, türelemmel kivártam a sorom, amíg mindenki átér, sőt azokat sem sürgettem, akik időközben elbizonytalanodtak, hogy akkor most merre is, oda-e vagy inkább mégis vissza, vagy oda vagy mégsem, esetleg oda vagy jobb lenne inkább haza menni...Ám ekkor, mint akit puskából lőttek ki, odaszáguldott egy nagyon feldúlt, mérges kutya és dühödten elkezdte visszazavarni a népet. Egyesével. Az egyiket meg is csípte párszor, mert ő többször is vissza próbált szökni az izgalmas ismeretlenbe. Így már rögtön eltartott vagy öt percig a játék. Mindez nem jöhetett volna létre, ha olyan széles az út, hogy el sem hiszik, hogy létezik egy másik világ azon túl, mert addig egyik ismerősük sem lát el.

Mindeközben megszülettek az első mangalica-duroc keverék szaláminak valók. A cuki F1-es malackák.

Kis barna törpikék! Születtek szerencsére szép számmal, reméljük, túl is éli mind az első időket és akkor meg is maradnak. Ráadásul még nincs vége a cukiságnak. Az állatorvosnál meg ilyenek vannak.

Ott is alszik állítólag...

Időközben volt Mindenszentek és most először tökfaragásra vetemedtünk. Igazából Bence ötlete és érdeme, mert végülis ő készítette el. Mi csak beletettük a mécsest. Hangulatos igazán.

Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy amikor kimentünk a temetőbe este, hogy megmutassuk a gyerekeknek, Bencével bújócskáztunk egyet. Persze csak diszkréten, hogy azért senki megemlékezésébe ne romboljunk bele. A gyerekek persze nem tudják, észre sem vették, szépen elvoltak az apukájukkal.