A férjemet már régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy miért nem lehet normális hurkát kapni sehol. Valahogy mindent kispórolnak belőle. Sokszor mondta, hogy na, majd ő! Majd ő összeállítja a tökéletes hurkát és megmutatja a világnak, jól is lehet ezt csinálni. Végül úgy is alakult, hogy kellet vágni állatot és el is készült A Hurka. Szinte már májas, annyi anyag van benne. Tényleg kiváló lett és természetesen mások tetszését is elnyerte, így a visszaigazolás is megjött, igen, szüksége van a világnak Feri-féle hurkára. Vagy, ahogy ő hívja (SAJNOS): hurku...

Aztán egy szép napon (vagyis egy eseménysorozat eredményeként) ránk marad 6 szép sertés, amit vagy vagyonokért etetünk, vagy....

......egyszerre az összeset mind(!!!) levágjuk. Átmenet nincs, vagy ez vagy az!

Hétfőre kaptak időpontot az állatok és meg is történt a műtét. A férjem örült, mert tudta, ebből aztán jó sok hurka lesz és azt egyszerűség kedvéért, a "másik feléből" pedig szalámi. Szupi, nekem pedig még csak dolgom sincs ezzel. Lett viszont a lányommal, aki olyan beteg volt, hogy épp csak megúsztuk a kórházat. Kedden este (egy csodálatos egész napos hurkatöltés után) kicsit feszülten érkezett haza az én uram. Na nem a töltéssel volt gond, az maga volt a mennyország, hanem azzal a "csúnya hentessel", aki haza küldött két és fél LÁDA csontot, ugyanennyi zsírnak valót. ELSŐ körben. Aztán egy láda karajt, egy láda tarját, majd jött a háj és az elképzelhetetlen mennyiségű szalonna. Jó, a szalonnával kalkulált, arra készült is.

Ott a sarokban megbújik egy kis szürke kádacska, amit sos ki kellett takarítanom, volt is vagy 30-40 perc, de végül az a döntés született, hogy inkább mégsem teszünk bele semmit....khm.

Szóval kedd. Kiderült, hogy a három színültig teli fagyasztóba ekkora mennyiség (HURKUKA NÉLKÜL) nem biztos, hogy belefér. Jó, semmi gond, majd Orsika, jó feleség módjára, másnapra rendel és házhoz hozat egy fagyasztóládát, amíg Ferike tölti a második adag hurkát.
Végül én a beteg gyereket ápoltam, meg vonszoltam magammal, miközben édesapja elintézte a fagyasztót. Nekem "csak" 1,5 órás telefonálgatás jutott, végül már a tecsóban kihangosítva bonyolítottam a szállítást, nem kis szemforgatások közepette, de nem zavart, tele kézzel, félájult gyerekkel, ez már csak így megy. Végül Feri el is ment érte, bár addigra már az ország másik feléből visszahívták a Szállítót, hogy amint lehet eljusson hozzánk az a fagyasztóláda. Kicsit elhúzták az áruházban is a szájukat, de sajnos a cél szentesíti az eszközt és ezt mindenkinek meg kellett értenie. Több száz kiló húsáru "élete" forgott kockán. Ezzel azonban még nem ért véget a szerda,mert azt a tömérdek cuccot még be kellett csomagolni és el kellett szállásolni az új hűtőben. Szerencsére ezen a ponton Anyósom átvette az irányítást és az egész napos töltögetés, mosogatás után átjöttek és segítettek. Még így is este 9 óra lett, mire minden a helyére került. Időközben Ákos is meggondolta magát és a törött lábú kismalac, amit ugye szintén le kellett vágni ezen a napon, mégsem kellett neki és két húsos ládában befutott végül az is. Közben a férjem elkezdett aggódni azon, hogy a hájakat túl nagy adagokban csomagoltuk anyósommal (ők Lali papával eközben a mérhetetlen mennyiségű szalonnát sózták), mi lenne, ha kisebbekre átcsomagolnánk őket. Én gondoltam, Anyósom meg mondta is...

Ezek után egy cseppet pilledten leültünk vacsorázni. Mindenki jelezte, hogy csak pár, könnyebb falatott enne, mert az elmúlt napok után már nem esik jól más. Férjem erre nagyon szomorúan megjegyezte, hogy ő egész nap azt várta, hogy tokaszalonnát süssön ki frissen. Végül belementünk, hogy megnyugodjon ő is. Megjegyzem, minden képzeletet felülmúlt, annyira finom. Sosem ettem még, eszembe se jutott volna. Így aztán végül mindenki nyugodtan mehetett aludni. Én ekkor már jó pár ébren/félálomban töltött éjszakán voltam túl.

Másnap meglátogattam a szalámikat is:

Ez csak egy része...

A hurkát is szerettem volna lefotózni, de a házigazda ráült a fagyasztóra, úgy őrzi a kicsi kincseit.

Amúgy a vicces az, hogy flipchart filccel fel kellett térképezni a hűtőket, hogy lehessen tudni, mit és hová tettünk. Anélkül képtelenség lenne megtalálni bármit is.

Alapvetően teljesen meg vagyok elégedve magammal, mert meglepően jól vettem az akadályokat. Miután a spontaneitásnak morzsája sem szorult belém, a váratlan helyzetek megviselnek. Múlt héten szerda-csütörtök-pénteken nem volt sem fűtés, sem meleg víz, vasárnaptól kezdve a lányom lett nem kicsit beteg, folyamatos ápolásra szorult, jött a "hurku projekt", be kellett adnom határidőre egy pályázatot úgy, hogy erre a hétre tanulást terveztem a jövő heti vizsgámra. Utóbbiból természetesen nem lett semmi. Szerdán Anyósom megkérdezte, nem lenne-e gond, ha szombaton átjönnének ők is (Bence, Sára és Fanni mellett). Mondtam, nekem ugyan nem, mert én pénteken húzok innen a szüleimhez többek között tanulni. Tőlem mindenki azt csinál, amit akar, de most tényleg nélkülem. Így is lett, sőt, még a fiamat is a szüleim vitték tegnap az ügyeletre.

De azért megjegyzem, tényleg sokat fejlődtem. Sokkal könnyebben engedek el dolgokat. Például a gyerekcipő kérdésben is megtörtem és beláttam, a csúcsminőségű téli bőrcipőre egyszerűen nincs szükség, csak a baj van vele. Helyette jövőre csak texes, mosható (azért kiváló minőségű) hótaposó lesz (nekem is!!!!!), amit csak bevágok a mosógépbe és nem kell többet bosszankodnom a takarításon. Ami ezen az agyagos terepen irdatlan nehézkes és idegőrlő. Elengedtük a céges autót is, mint olyat.

Azt gondoltuk, jó és hasznos a dolgozónak rendelkezésére bocsátani, de kiderült, nem: