Tényleg jött, ide a faluba. Ki is rázott a hideg, amikor megláttam a plakátot. Nem szeretem a cirkuszt. Alapvetően az állatkínzás miatt. Aztán a hátborzongató bohócok miatt (a legszörnyűbb élményem egy bohóc családhoz fűződik, ami egy céges karácsonyi partyn volt), végül, de nem utolsó sorban Jack London rendkívül nyomasztó regényei miatt. Nagyon szerettem őket annak ellenére, hogy gyakorlatilag hangosan zokogtam végig az első oldaltól az utolsóig. Egy szó, mint száz, ki nem állhatom a cirkuszt. Egyszer voltam abban a bizonyosban, de az is egy szenvedés volt. Még a perec is száraz volt.

Szóval, gondoltam, elsumákolom. Aztán jöttek az anyukák szembe az utcán: "jaaaaaaj, jötttttööök?" "Nem, lesz késdobáló és az nagyoknak való." Fiam erre jófej módon:" Anyuci utálja a cirkuszt, így nem megyünk (Ezt esküszöm, soha, de soha nem mondtam így neki.)". Erre egy anyuka: "Ó, hát nem is anyának kell szeretnie! Ugye, anya?????" Azt.
Szerencsére Mártiék is jöttek, így gondoltam, végül is mindegy.

Akkor menjünk csak szépen végig...
Egyórás: tíz perc késés, tíz perc szünet, tíz perc tombola...30 perc műsoridő...
Bohóc, egykerekű: ok, tényleg ügyes volt.
Bűvészprodukció: voltak kisebb, nagyobb bakik, de nagyon lelkes volt a fiú. A segédje, a néni, kicsit sem. Olyan volt, mint amikor valakit visszarángatnak az udvarról O betűket gyakorolni.
Késdobáló: Nem volt. Említést sem tettek róla...
Hula-hop dance 30, azaz HARMINC karikával: felhívtak a színpadra öt gyereket, hogy versenyezzenek, ki tud tovább hula-hoppozni. Ebből mindössze hárman tudtak. Valamennyire.
Tányér játék a gyerekek segítségével: a gyerekek élvezték, hogy "pörgetik" a tányért.
1000 Ft volt a jegy a felnőtteknek, a gyerekeknek 500 Ft. Nem rossz ár fél óra csináld magad műsorért.
Dórika nagyon élvezte, így végül is azt kell mondjam, jó, hogy elmentünk.

A hétvégén elmentünk egyet kirándulni a szomszédba, vasárnap pedig bringázni a gyerekekkel. Pont vége lett a focimeccsnek és mivel a stadion és a kerékpár út között csak szántóföld van, ordító CC Catch dalokra tekerhettünk. Kicsit abszurd élmény volt, de jól mulattunk.

Mindeközben az izgalom a tetőfokára hágott, felpörgött az élet is és mi is. Új luxus lakosztállyal gazdagodtak a disznócskák. Ákos "találta", akárhogy hangzik is. A saját ingatlanunkon más találja meg a tutit.

Méghozzá a nagyon tutit. Ma be is költöztek.

Íme az új iroda céges parkolója:

Itt pedig a biciklitároló:

Felfokozott tempóban megy a munka, a back office-on is, felvásárlók leszervezve, vágóhídi krotáliák megrendelve, papírok beszerezve, rajtra készen minden.

Máshol is felfokozott a hangulat, dúlnak ugyanis az ádáz hatalmi harcok a településen. Nem is gondolná az ember, hogy mennyire. Kőkemény élharcosok, súlyos kardcsapások, fanatikus követők. Igyekszem jó nagy ívben elkerülni a csatamezőt.

Vannak természetesen továbbra is vidám dolgok ugyanúgy. Van a Szomszédos Kisvárosban egy nagy kínai áruház. Nagyjából 4 havonta 1x megyek oda általában valami ruhadarabért a gyerekeknek. Most pont játszós kabát kellett Emmának. Kérdeztem az egyik hölgyet, hogy van-e. Azt mondta, nem nagyon, de pont volt a méretében egy. Mutattam, hogy szerencsével jártam. Erre az egyik hölgy: "szerintem az kicsi lesz neki" (!!!!), mire a másik: "Ja, Emmának lesz? Vigyél egy számmal nagyobbat, ez nem lesz rá jó". Csak pislogtam, hogy ezt csak így? Legutóbb valamikor decemberben voltunk egy pár kesztyűért, ehhez képest jobban ismerik a gyerekeimet, mint a Városban valaha. A vicc az, hogy tényleg kellett a nagyobb méret...

Ha már a gyerekeknél tartunk, voltam szülőin. Most először a kanapé mellett ültem és teljesen véletlenül oldalra fordultam és teúristenmitláttam:

Zoomoljunk csak rá a lányokra is:

Nos, ha ez nem horror, akkor semmi.

Mindeközben otthon:

Mert van az úgy, hogy az ember fia elmegy kinti cipősért és egy tv állvánnyal tér haza...