2017. júl 03.

UborkaszezON

írta: Falusi Élet
UborkaszezON

... minden más OFF...

... mint például a KRESZ használat és egyéb mellékles dolgok.

Bizony, dübörög a szedés, beszállítás és mindenki a túlélésre hajt. Ami mondjuk sokkal durvább, mint gondolnánk. Megkezdődött, vagyis inkább még jobban elfajult az ész nélküli közlekedés. Ez nem csak a száguldozást takarja, hanem a kanyarban az út közepén/másik sávban való közlekedést, majd persze a hozzá kapcsolódó kormány rángatást, valamint az egymást akadályozó parkolást is többek között. Azért azt feleleveníteném, hogy a termelőknek nagyon kiszolgáltatott helyzete van. Például, ha az uborka színe nem pont olyan, mint amilyennek valaki megálmodta, akkor nem veszi át a leszüretelt árut és az máris mehet az állatok elé, ugyanis akkor már kicsi az esély, hogy valaki másnak el tudja passzolni. Ugyanilyen probléma, ha esetleg nem szögegyenes és nem lehet rá nylont húzni. Olyan is előfordul, hogy reggelre leszedeti a felvásárló a 15 mázsa árut, majd rakodáskor közli, hogy elég lesz 5 is. Az, hogy a többivel mi lesz vagy mi nem lesz, az már őt nem érdekli. Szóval idegőrlő és sokaknak ez A pénzkeresési időszak. Kizárólag. A lét a tét. Mindeközben 37 fokok is vannak, úgyhogy pláne nehéz létezni.

Egy kicsit ki is kapcsolódtunk ebben a hőségben, csináltam is egy klasszikus fészbúkra való képet. Olyan igazi wannabe sznobos, sejtelmeskedős navajonholvagyokos kivagyis. A borász/borszakértő ismerőseimnek még elnézem az ilyet, de én ki nem tenném.

img_6416.JPG

Különben is, ha ki tettem volna, BalatON vagy BadacsONy címmel kellett volna futtatni.

Itthon ugye uborka-uborka hátán, olyannyira, hogy egyik nap, amikor nagyon fájt a fejem, és este lepihentem kint a levegőn, valami szokatlant is tettem. Kellett a fejem alá párna, de nem szívesen vittem ki bentit, így egy nagyon kézenfekvő megoldást választottam.

img_6381.JPG

Miután én amúgy is a kemény párnát szeretem, nem is dönthettem volna jobban. Tökéletes élmény volt, jót pihentem és a fejfájás is hamar elmúlt. Pedig emlékszem még arra, amikor meg akartam állni, hogy az út széléről felszedjem az utánfutóról lepotyogott uborkát.... Amúgy itt a kovászos uborka is ebből a fajtából készül és kifejezetten finom. Még a városi szomszédoknak is nagyon ízlett.

Alakul a helyzet a szántóföldeken is, lassan kezdődik az aratás. Sőt, egészen konkrétan a napokban. Valamelyik nap vittem magammal a gyerekeket a telepekre és kérték, álljak meg napraforgót szedni. Mondtam, hogy nem, mert itt nem a mi földjeink vannak, máséról nem szedek egyetlen szálat sem, majd hoz nekik az apjuk. Ők viszont bizonygatták, hogy a tehén telepen van. Csodálkoztam és nem is igazán hittem el. Aztán mit látok:

img_6411.JPG

Teljesen meghódították a sóderrakást.

Amúgy a fűtési szezonra való felkészülés is megkezdődött:

img_6412.JPG

Ezen a csodás délutánon történt a következő, szívemnek olyan nagyon kedves eset is. Éppen a disznótelepen voltunk, és én a kocsiban telefonáltam egy nagyon kedves ismerősömmel, akivel már hosszú ideje nem volt alkalmam sem találkozni, sem beszélni. Ebből kifolyólag csak rá figyeltem, épp csak kiengedtem a gyerekeket a kocsiból, de különösebben nem néztem, mivel töltik azt a néhány percet. Már köszöntünk el, amikor Emma beszállt mögém és apró kis kezével egy elpusztult egeret dugott az orrom alá. Én ettől úgy megijedtem, hogy egy hatalmas, velős sikítás tört utat magának, mire a lányom igyekezett megnyugtatni azzal, hogy már nem él. Szegényre amúgy nagyon ráhoztam a frászt, csak szaladt ide-oda a kezében azzal a nyomorult egérrel, nem tudta, mit csináljon. Aztán persze feltalálta magát, a testvérével betették a betonkeverőbe és vidáman forgatták addig, amíg elintéztem, amit akartam.

Ha már állatok, van az utcában egy iszonyú nagy pók. Tavaly is ott tanyázott, ahol most és elképesztően hatalmas:

img_6409.JPG

img_6408.JPG

Most láttam először nagyon kicsi katicabogarat is:

img_6375.JPG

Végül, egy nagyon aranyos élményt szeretnék megosztani. Nem tudom, máshol mi a szokás focimeccseken, de itt lehet kapni kimérős szotyit/ricát/napraforgó magot. Szép, lila szatyorba mérik és mindenki karján lóg egy, amiből eszeget.

img_6222.JPG

img_6226.JPG

 

 

Szólj hozzá