Volt az egyetemen egy ilyen tantárgyam. Érdekes volt, alapvetően a hallgatók előadásaira épült, de utáltam, mert a tanárnő egy igazi boszorkány volt. Az egyetlen, akit egyáltalán nem tudtam értékelni. Egyszer becsípve jött órára és azt hiszem, az volt az óra témájának hátterében, hogy arra gyanakszik, megcsalja a férje. Na, ennyit róla, csak a bejegyzés címe az, amit neki köszönhetek. Köszönöm Tanárnő!

Amikor elkezdtük ezt az egész mókát, nem sok beleszólásom volt semmibe, ugyanis a "szakértőnk" jelmondata az volt, hogy "asszonybeszéd, pipafüst!" Szóval ezzel a nem kicsit hímsoviniszta érvvel kellett volna csatába szállni, de sok értelme nem volt. Tudtam, előbb-utóbb eljön az én időm úgyis. Így is lett és a sok okos tanácsról szép sorjában kiderült, annyi értelme volt, mint annak a bizonyos jelmondatnak. Sajnos sok olyan dologban lett igazam, ami nagyon komolyan visszavetett bennünket. Például olyan bolondságokat mertem javasolni, hogy a sertéstelepet a már meglévő, betonozott, úttal ellátott telepünkre építsük ki, nem pedig egy megközelíthetetlen, mindentől távol eső putri közepére. A józan ész és az anyagi vonzat is ezt diktálta volna, ha nem lett volna az a férfi büszkeség, hogy csak azért is nem és nem és nem. Egy nő csak ne akarjon véleményt formálni. Sokmillió forint árán viszont meggyőződhettünk arról, hogy hát, ja, végül is jobb lett volna úgy. Sebaj, valamiért így kellett lennie és kész.

Igazából amiatt nem foglalkoztatott ez a dolog annyira, mert a hozzám közel álló embereknek ennél azért több eszük van. Az elmúlt hetek eseményei aztán ismét előhozták ezt az egész nő témát. Ugye itt a mezőgazdaságban alapvetően a férfiaké a főszerep. Sok nő dolgozik a fóliában, nemcsak napszámban, hanem a sajátjában, de alapvetően a férfiak vannak jobban jelen. Ők irányítják a gazdaságot, a nők nagyon háttérbe vonulnak. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne tennének hozzá, csak annyit, hogy maradnak a sötétben. Nálunk ugye szeptembertől átvettem az ügyvezetést, mert Feri jelenléte elengedhetetlen ahhoz, hogy bármilyen munka elkészüljön. Mindig, mindenhol ott kell lennie, mert különben kiesik az ásó meg a kapa az emberek kezéből. Elég egy pillanatra egyedül maradniuk és elillan a motiváció. Bár, a három üzletágból kettő szinte már önjáró. A sertés az, ami nem akar valahogy menni.

Na, de mielőtt erre rátérnék, vissza a női szerephez. Szóval, miután átvettem az ügyintézést/ügyvezetést/adminisztrációt stb, el kellett kicsit férfiasodnom nekem is. Vannak dolgok, amiket nőként intézhetek, sőt, igazán csak úgy gördülékeny, de vannak dolgok, amikhez bizony nadrágot kell húzni. Ott van például a HR. Az olyan női munka, ám idelenn nem az. Az emberekkel csak kőkeményen lehet bánni, mert különben hülyének nézik az embert. Ez nem vicc. Akivel eddig próbáltunk "jópofizni", a szó jobbik értelmében, az mind azonnal elkezdett bennünket hülyére venni. Megvezetni, meglopni, sorolhatnám. Úgyhogy változtattunk a hozzáálláson. Én maradtam a jó rendőr, aki mindig mindenkivel gügyörészett, de aztán, egy szép napon elszakadt a cérna. Amikor a kocsmáros úr hetykén odalökte nekem, hogy: "biztos adtatok ti nekem kölcsön?", akkor elszakadt valami. Valahogy a rokoni hátba szúrást sem tűrtem olyan rosszul, mint egy olyan hetyke legénykét, aki folyton itt sírt a küszöbön, hogy segítsünk és most azt hiszi, jól megleckéztet bennünket. A kedves rokonokkal (nekem ugyan nem rokonaim!) sem kiabáltam úgy. Aminek persze értelme nincs, azzal az ember csak lealacsonyodik oda, ahová amúgy nem kívánkozik, de néha kell az a néhány plusz decibel, hogy ne kapjunk agyvérzést. És akkor ott azt mondtam, elég. Nem érdekel, hogy mi itt a szokás, de az összes sunyi alak rémálma én leszek, mert behajtom, mint Lúdas Matyi.

Lett is nagy meglepődés, amikor elkezdtem telefonálni, sőt megjelenni, hogy hát kérem szépen, van itt 260 000 Ft, amit akkor most meg kellene adni. Jajj, hát, drága, hát, hogy jártam én, hát jajj szegény fejem, jajj, de csúnyán elbántak velem, jajjj-jaaaajjjjj. Hallgattam, sajnáltam, bólogattam, együtt is éreztem, de úgy tartottam a kis tenyeremet, mint a lovaknak, amikor kockacukrot adunk. És kicibáltam a kis kétségbeesett markocskából azt, ami nekünk jár. A sok büszke férfi nem érti, mi történik, hogy valakinek a felesége bekopog, hogy csókolom, jöttem a pénzért.

A minap a másik (a hármas számú adós) mellett mentünk el kocsival. Őt attól is megmentettük, hogy börtönbe kelljen mennie. Nem a szülei vagy a nagyszülei fizették ki az 5000 Ft-ot, hanem mi. És amikor elhajtottunk mellette, jó magasra emelte azt a tolvaj kezét és bemutatott. És itt nagy összegekről beszélünk, amivel nyomorult embereket segítettünk át nehéz helyzetükön.

Vissza a disznókhoz. Mármint a négylábúakhoz, mert a kétlábúaktól úgysem szabadulunk egykönnyen. Szóval arról kiderült rövid úton, hogy nem igazán kifizetődő. A marháknak nem kell takarmányt venni, nekik minden megterem, ráadásul legelnek és a borjakra mindig van vevő. A disznó ezzel ellentétben egy pénznyelő. Látva az óriási különbséget, úgy döntöttünk, a röfikből is tehenet csinálunk. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, de valahol el kell kezdeni.

Ma reggel ünnepélyesen megnyitottuk a folyamatot.

Emellett párhuzamosan olcsóért kiárultuk az összes mangalica malacot, mert a mangalica az jelenleg baromira nem éri meg. Annak max, akinek hosszú évek óta bejáratott kapcsolatai vannak. Nekünk nincs, nem is egy életre tervezünk, úgyhogy megpróbáltuk, nem tetszik, felszámoljuk, téma lezárva. Már az is nagy haladás, hogy újabb malacokat nem kell felnevelni. A durocot azt igen, azt még felneveljük, mert azzal meg tudtunk tölteni egy kamiont, rövidebb idő alatt is válik leadhatóvá. Persze a mangalicák is előrébb tartanának, ha a "szakértő" nem gondolta volna úgy, hogy sportpályán tartassa velünk, hogy minden elfogyasztott morzsát ügyesen lesportoljon. Ez amúgy a mi hibánk, láttuk, hogy nem megy és ráhagytuk. Én most tiszta szívből bízom benne, hogy amire most ráálltunk, az be is indul. Minden fejben dől el, ezt hiszem és ezzel csak az vitatkozzon, aki fogta már meg a halál kezét és el is tudta azt engedni.

Summa summarum, "asszonynak a fakanál mellett a helye!".

A diákoknak meg a lépcsőn: