2017. okt 12.

Kedves naplóm!

írta: Falusi Élet
Kedves naplóm!

"Tegnap a szokott módon, reggel hatkor felkeltem. Tornáztam, majd békében, nyugalomban elfogyasztottam a reggeli kávémat. Hajat is mostam, mert nagy nap volt a tegnapi, tudtam, 8 órakor két, egymástól 25 km-re levő városban kell lennem egyszerre. Ilyen azért mégse történik minden nap. Szépen felöltöztem, sminkeltem, mindeközben felkeltettem, megetettem a gyerekeket. 3/4 8-kor csuktam magam mögött az óvoda kapuját. Kellemes bizonytalansággal indultam el a szomszédos kisvárosba, hiszen csak annak a végén kell majd meghozni azt a döntést, hogy egyenesen vagy jobbra menjek tovább. A kisvárost elérni 7 perc, a vége maximum 10 percnyire van. Őszintén reméltem, hogy addig kiderül, szerződést kötni megyek vagy egy tonna más papírmunkát intézni, hogy a 9 órára érkező kamionra fel is tudjanak menni a borjak.
Mire a válaszúthoz értem, legalább az kiderült, az egyik helyre teljesen feleslegesen mennék. Azt ugyan nem tudták, ki fogja azokat a bizonyos papírokat kiállítani, de az kétségtelen volt, személyesen mégsem kellek. Viszont ahhoz igen, hogy telefonon én is próbáljak meg segíteni abban, hogy kiderítsük, egyáltalán ki az illetékes. Mindezt szállítás előtt egy órával. Úgy szép az élet, ha zajlik. Közben aláírtuk a szerződést mindenki nagy örömére. Jöhettem haza, az utat természetesen végig telefonálással töltöttem, ráadásul mindenki velem kiabált. Egészen addig, amíg meg nem untam és össze nem eresztettem az illetékeseket. Ekkor már elmúlt kilenc óra, de szerencsére legalább a kamion késett.
Közben megjavult az a rendszer, amihez egy hétig nem fértem hozzá és végre bepótolhattam a nyár óta feltorlódott kötelező adminisztrációt. Mire ezzel végeztem, már dél volt és mehettem csipkézni/herélni (pontosabban ezeket adminisztrálni). A kamion sehol. Az állatorvos is késett (részben persze miattunk), ami most jól jött, mert aggódtam a szállítás miatt. Ekkor bejelentkezett a papírtömeg végleges felelőse, hogy minden elkészült, kijön ő is, megnézi az állatokat. Ebben a pillanatban befutott a kamion és most meg az volt a baj, hogy a papírokra kell várni. Hívott az állatorvos, hogy úton van, mehetek ki a disznótelepre. Gyorsan ki a tehenekhez, ahol pont akkor csukódott fel a kamion ajtaja az állatok mögött. Ahogy bezárták az ajtókat, satufékkel megálltak mögöttem a papírok, fél percen belül már ott sem volt ő sem, mindenki mehetett a dolgára. Még időben átértem a másik telepre, de már hívott is a futár, hogy hozta a buborékfóliámat, amit kivételesen nem fizettem ki előre. Újra be a faluba, pont jött szembe az állatorvos is, akit addigra már annyifelé rángattak/tunk, hogy már nem akadt fel azon, hogy megváratom. Szerencsére öt percnél nem voltam tovább oda. Csipkézés/herélés után mehettem haza fürdés, hajmosás, ruhacsere és maradt 5 kerek percem, amivel szabadon gazdálkodhattam, mielőtt elmentem a gyerekekért.
Viszont ez az öt perc maga volt a mennyország. Leültem a "nappaliban" a hatalmas, új ablakunk elé és megittam egy pohár mesébe illően finom mustot, amit Gézától kaptunk. Csak ültem ott, a fényárban, a finom napmelegben, ízlelgettem az isteni nedűt és arra gondoltam, de jó most nekem. Tényleg nagyon jó volt. Arra gondoltam, ha már úgyis egész nap itthon ülök és nem csinálok semmit, legalább eredményesen teszem."

Szólj hozzá