2017. nov 05.

Piffta története

írta: Falusi Élet
Piffta története

Piffta mocit vett.

De nem is akármilyet. Nagyot! Szép, sárga, sufnituningolt, benga állatot. Milu még egy bömbijelet is szerzett rá. Egy baja volt csak, Piffta nem tudott vele menni. Valahogy mindig esés lett belőle. Minden esetre tökéletes státuszszimbólum volt, mert tanyavilágban ilyenről más még csak nem is álmodhatott. Ez úgy sárgállott, hogy a "szomszéd" szeme világát is majd' elvette. Piffta egy nap nagy meglepetéssel tért haza. Csudaszép, bömbis felniket vett a kerekére. De gyönyörű is volt! Minden nap annak a tükrében fésülködött. A fia, Jónás is imádta. Kicsit sajnálta ugyan, hogy sosem utazhat rajta, de majd szétfeszítette a mellkasát a büszkeség. Korán megtanulta ő is, hogy a lényeg az, hogy van.

"Sógor! Sóóóógor!" - kiabálta egy reggel a telefonba kétségbeesetten Piffta. "Jaaaaaj szegény fejem! Jaaaaj édes Isteneeeeeem! Micsoda csúfság! Micsoda szörnyűség!". Zokogott.
Történt ugyanis, hogy egy nap Jónás zilált hangon riasztotta telefonon az apját. "Idösapám!!!! A felniiiiii! A felniiiiiiiii." Keservesen sírt. Ugyanis ellopták a felnit a mociról. Bezony, arra ment haza Jónás gyerek egy sötét téli napon az oskolából, hogy a felniknek lába kélt. Igaz, hogy a kerekeknek is, meg a lámpáknak is, sőt, szinte mindennek a vázon kívül, de Jónást a felnik zaklatták fel a leginkább. Hát milyen gyönyörű reggelek is voltak azok, amikor apjával együtt fésülködtek a tükrében...
Sógor borzasztóan megsajnálta a jó öreg Pifftát, próbálta is vigasztalni. "Egyet se félj drága sógor, hozzad ide nekem, majd én segítek." A sógor ugyanis értett a mocikhoz, volt egy kis műhelye, ahol végül újra életet lehelt a lassan muzeális darabba. Piifta úgy döntött, hogy maradjon is az a moci ott a sógornál, majd kezdenek vele valamit. Arra gondolt, bérbe adja, hogy legalább használja végre valaki és egyúttal némi kis zsebpénzre is szert tehetne.
Telt múlt az idő, a kiadásból nem lett semmi. Piffta nem volt nagy üzletember, mindenki elvihette egy próbakörre a mocit, mielőtt kibérelte volna. Így aztán végül a fiatalok elvitték egy körre a barátnőjüket, aztán köszönték szépen.

Egyik reggel Piffta arra kelt, hogy hőn imádott nővére elhagyta a sógorát egy másik legényért. Na, ez kellemetlen hír volt, mert így bizony neki sem volt képe a "sógor" szeme elé kerülni. Nem is került egy évig. Aztán miután a nővére annyit szidta azt a "munkamániás" exférjét, hogy már Piffta is úgy ment el hozzá, hogy az a mocsok, akit kénytelen volt elhagyni két másikért az a szent leány.
Sógor meg is örült Pifftának, amikor meglátta a kapuban, de természetesen gyorsan lelohadt a mosolya, miután Piffta ráordított, hogy azonnal adja elő a mociját. Sógor meglepetten pislogott, mondta, hogy persze, hát itt van azóta is a garázsban. Csak van egy kis gond. Ugyanis Piffta egy vázat vitt Sógornak, ő meg feltuningolta úgy, hogy három falu is a csodájára járt. Piffta viszont az egy év alatt kitökösödött és nem hagyta magát "átverni". "Az apám, a bérleti díj azért, hogy egy évig használtad!" "Ne bolondozzál már Piffta, hogy használtam már volna a te mocidat. Hozzá sem nyúltam. Nézd meg a kilóméterórát!" "De nyúlhattál is volna akár! A lehetőség ott volt, az a te bajod, hogy nem ültél rá! A kutyaúristenit!" Piffta szemei vérben forogtak. Nagy dühödten eltolta a mocit. Ráülni ugyan nem mert, mert félt, hogy szégyenbe hozzá magát egy nagy eséssel, így nagy lendületesen tolni kezdte a falu széle felé Molyos Miskához. Molyos Miska onnan kapta a nevét, hogy mindig molyos volt és hát feltehetőleg nem is volt ki neki mind a négy kereke. Neki nagyon jót tett a moci társasága, ugyanis minden reggelre elfelejtette, hogy ott áll az udvarán az a csoda, így minden nap újra és újra megörülhetett neki.
Viszont, mint minden jónak, egyszer ennek is vége szakadt. Piffta ugyanis talált rá vevőt. Néhány faluval arrébb talált egy "bolondot", aki kilencszázezret is hajlandó volt megadni érte. Igaz, a papírjai már nem voltak meg, de sebaj, annak úgy is kellett. Szerdára megbeszélték, hogy jön is érte a pénzzel. Nagy örömmel mesélte a kocsmában, hogy micsoda üzletet kötött. Meghallotta ezt Lackó és felcsillant a szeme. "Te Piffta! Adok én neked kilencszázötvenet is. Eladod inkább nekem?" Tyűűűűűűűűű, nagyot fordult a világ Pifftával. Ezek bolondok!!!! "Máris a tiéd drága barátom! Persze, hogy eladom neked! Az a nyomorult majd talál magának másik futóbolondot. Méghogy kilencszáz! Na, még mit nem, hát csak tán nem ingyen adom majd oda!". Piffta iszonyú büszke volt, Lackó meg elégedett. Szerdán ment is a mociért a pénzzel, ám legnagyobb meglepetésére Molyos Miska udvara töküres volt. A mocinak nyoma veszett. Volt ott viszont egy pocakos úriember, aki szintén a mocit kereste. Gyanúsan méregetni kezdték egymást, amikor Papika, a polgármester nagybátyja nagy visítva elhúzott mellettük. A mocin. Azon A Bizonyos Mocin. "Papiiiiii! Ájjál már meg! Mit keresel te azon a járgányon, hiszen azt én vettem meg!" "Hé, nem igaz, mert én vettem meg!" Jött dühbe a pocakos. Papi nagy lazán megállt előttük. "Lúzerek! Én egymillióért megvettem ma reggel! Hihihhhiiiiiiiii" Kacagott szívből Papika. "És tudjátok, mi a legjobb? Hogy Földesúr fia már meg is vette tőlem három milláért, mert ez a nyamvadt még annyit is megér! Sógi úgy feltuningolta ennek a Pifftának, hogy egy óra alatt kerestem vele kétmillió forintot!" Még a könnye is kicsurrant a hahotázástól. "És még motorozni is utálok!"

Szólj hozzá