"Bálint izgatottan ébredt. Alig tudott aludni. Aznap volt a hatodikosok földrajzversenye. Minden évben megrendezik az iskolák közötti tanulmányi versenyt, ami elsősorban nem is a diákok, hanem a tanárok, intézmények véres összecsapása. Bálint javítóként is közreműködik minden évben, nemcsak felkészítőként. Ráadásul számára a tét nagyobb, mint bárki másnak. Juli, a rendkívül dögös igazgatónő. Juli ugyanis megrögzött szingli, vagy legalábbis ezt állítja magáról. Pasizni ettől függetlenül szeret, mert a saját sikereinél csak a sikeres férfiak izgatják jobban. Ha Bálint fel tud mutatni valamit, mindig Julinál töltheti az éjszakát. Legutóbb a tanár-diák kosármeccs után lehetett nála kifulladásig. Olyan hárompontosokat dobott, hogy az összes csaj őrjöngött, tanárnők, diáklányok egyaránt.
Igyekezett jópasisan felöltözni aznap. Fekete inget és ezüst nyakkendőt húzott. Formás alakja volt, így gyakorlatilag bármi jól állt neki. Magabiztosan nézett bele a tükörbe. "Hajrá Mórások! Gyerünk Bálint".

A dolgozatot 60 percig írhatták a gyerekek. Nagyon hosszú idő ez egy hatodikosnak, de ez egy komoly verseny. Ráadásul Juli olyan feszes ruhában libbent be a megnyitóra, hogy toronymagas győzelmet kellett összehoznia.

Nem szokott inni. A második beazonosíthatatlan származású, arcszesz ízű pálinkát töltötte ki magának. A Mórások közül egyik sem érte el a minimális szintet sem. Juli. A lúzereket utálja, megveti. Gyöngyözött a homloka. Ebből már másnap cirkusz lesz. A dolgozatokat ő javítja elsőként, aztán adja tovább az Adys Miskának, majd ő is adja tovább. Amikor tárcsázott, úgy érezte, rosszul lesz. "Csókolom Borika...".

Amikor Borika becsukta mögötte az ajtót, mélységesen szégyellte magát. Nem az volt a legmegalázóbb, hogy megjelent a dolgozattal, hanem ahogy azután magyarázkodott, hogy Babett kiegészítette azt. Össze-vissza makogott az iskola hírnevéről, a sikerek után kapott pályázati pénzekről, Babett továbbtanulási esélyeiről. Ráadásul még Roland, Huba, Olívia és az a nyomorult, nagypofájú Szimonetta is hátra volt még. Hogy lazábbnak tűnjön, melegítőben járta végig a döbbent szülőket.

Másnap reggel Julin vörös rúzs volt. Érezte, hogy beleszédül a látványba. A szégyent azonnal a vágyakozás váltotta fel. Juli megvető szájtartással mutatott az irodája ajtajára. Bálint érezte, nem lesz jó vége ennek a beszélgetésnek.

"Mégis mi a fenét képzeltél, te pöcs! Hogy a saját keresztfiam nem hív fel?" Dühöngött Juli. "Ó, te jó ég" - hasított bele Bálintba a felismerés. Roland. Az a kis okostojás. Juli keresztfia. Ekkor Juli dühösen hátravetette a fejét. Hosszú nyakán összegyűrődött a vékony aranylánc, a medálja feltapadt vékony, selymes bőrére. Ráadásul olyan mélyen dekoltált blúz volt rajta, hogy azt valószínűleg a kolléganők is sérelmezték.
"Mindegy, ez már így marad. Felteszem, győznek, ami persze nem árt nekünk, de Bálint, most komolyan? Nem érezted magad nyomorultnak, hogy bekúsztál a küszöb alatt néhány szaros pontért? Jesszus, azt hittem, komoly férfi vagy!" Bálint elvérzett. Egyszer már volt ilyen, amikor elszúrta az országgyűlési képviselő látogatását. Egy teljes év kellett hozzá, hogy Juli újra felengedje a lakására.
Kitántorgott a folyosóra. Pont a hatodikosok álltak sorban az orvosi szoba előtt. Amikor észrevették, mind elnémultak. Gúnyos, megvető tekintetek között kellett a lépcsőig eljutnia. Lábai ólomnehezek voltak, úgy érezte, minél gyorsabban próbál menni, annál nehezebben bírja egyik lépést a másik után megtenni.

A következő évben már okosabb volt. A karikázós, ikszelős teszteket maga töltötte ki és ötöst adott annak, aki néma maradt."