2018. máj 12.

Na, az ilyenektől ments meg Uram minket!

írta: Falusi Élet
Na, az ilyenektől ments meg Uram minket!

Én ezt most csak simán megírom, úgy, ahogyan az történt.

Szerdán egy új marhakereskedő látogatott el hozzánk. Mivel a férjem kint volt a munkásokkal a földön, így én találkoztam velük. Nem volt hosszas a látogatásuk. Megnézték az állatokat, az előrejelzést megerősítették. 15 Ft + áfa/ kg (nyilván nem ennyi). Megkérdeztem az egyiket, aki közelebb állt hozzám, hívjuk Gusztinak, hogy mennyi lesz a súlylevonás. Rávágta, hogy "nem szórakozunk levonásokkal", miután választási borjak, relatíve kicsi a súlyuk. Általában 8% a levonás, de 250 kg átlagsúly alatt ez 5%. Na, jó, nincs levonás. Guszti érkezéskor még megkérdezte, hogy "milyen ótépéd van? Öööö, vagyis bankszámlád". Tehát átutalással fizetnek, de mondjuk másként ezt nem is lehet. Kivezettem Renátót és Gusztit a faluból, bejártuk a feltúrások miatt azt az utat, ahol a kamion elfért.
Itthon csak annyit mondtam a férjemnek, hogy nincs túl jó érzésem a dologgal kapcsolatban, nem örülök, hogy velük üzletelünk. Annyit kértem, ő bonyolítsa le a szállítást, mert én nagyon nem szeretném. Sokszor vittek már tőlünk marhát, disznót, de még egyszer sem éreztem magam így. Sebaj, pénteken viszik, a férjem intézi. Naná, hogy átkerült szombat délutánra, amikor már az uram a barátaival mulat, a gyerekeknek meg feltehetőleg alvásidő lesz. Egyre feszültebb voltam, nem akartam ezt az egészet. Azzal nyugtattak, hogy 3-4 óra körül jönnek, a gyerekek pihenése nem kerül veszélybe. Az én gyerekeim még igenis alszanak ebéd után, és nagyon jó, hogy ez így van. Pihentek, nyugodtak, kiegyensúlyozottak. És én is. Épp lefektettem őket, amikor az üres kamionnal a mérleghez értek. Miután a faluban alig van már aki nem vert át, és nem is próbált még, így úgy döntöttem, arra a pár percre magára hagyom alvó gyermekeimet. Ebéd közben természetesen szóltam nekik, hogy sajnos, lehet, hogy át kell ugranom a mérlegházhoz. Nem kell elmondanom, mennyire rossz érzés volt.
Megérkezett Renátó, Guszti, a sofőr és Mustafa, szép szivárványos napszemüvegben, amit természetesen nem vett le. Köszöntöttem Mustafát, mint vevőt, gondoltam, mint eladó, bemutatkozom. Ám Mustafa nem köszönt vissza, sőt úgy tett, mintha nem is látna. Ismét köszöntem, erre egy jól irányzott mozdulattal betette elém a lábát A TÖBBEK KÖZÖTT AZ ÉN TULAJDONOMBAN LEVŐ mérlegház ajtaján, és továbbra is levegőnek kezelt. Noha tudom, hogy az ő kultúrájukban a nő fekszik, nyugszik, pusztul, gurul, de akkor is. Tőlem vásárol, az én területemen van. Jó, mindegy, ő a vevő, teszek rá. Lefotóztam a mérleg állását, aztán siettem haza. A gyerekek békés szuszogása kihallatszott a nappaliba. Kicsit nyugodtabb is lettem. Bekapcsoltam az "élő közvetítést" (ami nagy szerencsénkre rögzített felvételt készít), és úgy néztem, hogy állnak a rakodással. Hamarosan szóltak is, hogy indulnak vissza a mérleghez. Nehéz szívvel indultam én is. Ismét fotó, majd elkértem Mustafa Üzültől a számlázási adatokat. M. Üzül csinált is egy bélyegző lenyomatot, majd melléírta: 2600 kg x 0,92 x 13. Akkor még csak a 8%-os levonást láttam. Felhívtam a férjemet, hogy akkor ők mást beszéltek-e meg. Nem. Kérdeztem Gusztit, hogy mi ez a levonás, hiszen nem erről volt szó. Na, a három méretes darab legény rám mordult, hogy nem is beszéltünk levonásról, én azt nem is kérdeztem, különben is, ennyi a norma. Erre Üzül még nagyon gorombán odaszólt, hogy ne szórakozzak itt vele, nem két állatot visznek ők. Nem kettőt valóban, de meglehetősen kis létszám a szokásoshoz képet. Persze gondolom, a "kis tenyésztőkkel" így szokás beszélni, hogy az ugye örüljön, hogy valaki elviszi tőlük. Mi viszont nagy tenyészet vagyunk, ritka állománnyal, és tökéletesen tisztában vagyunk azzal is, hogy mivel olyan körülmények között tartjuk őket, kiemelkedő minőségű az állományunk, így nem vagyunk rászorulva, hogy ilyen Gusztik, meg Üzülök elviszik-e vagy sem. Miután nem láttam a 13 ft áfa nélkül (!!!) részt, mondtam, jó, kiállítom a számlát, viszont a jövő hétre tervezett újabb szállítást el is lehet felejteni. Itthon még mindig aludtak ezek az áldottak. A gép elé ülve láttam, hogy bizony az ár is változott. Felhívtam a férjemet, és pillanatok alatt megszületett a döntésünk, akkor vigyék vissza az állatokat a telepre, és csókolom. Kimentem én. Renátó és Guszti, gondolom a jól bevált módszer szerint elindult a szállítmánnyal, hátra hagyva a gengszter képű, szivárványos tekintetű Mustafát. Amikor jeleztem felé, hogy akkor ennyi, be is fejeztük, rettenetesen dühbe jött, felemelte az ujját és nagyon gorombán rámförmedt, hogy "te énvelem szépen beszéljél, mert különben most azonnal szélnek eresztem az állataidat." Majd, hogy szándékát nyomatékosítsa, eltekerte a kormányt. Viszont hála Rikárdónak, Kaszásnak, Rokonnak, Rokonnénak (nekem továbbra sem a rokonaim!), nem ért célba a műsor. Én is felemeltem az ujjamat, gengszerképű, szivárványos tekintetű Üzül Mohamed szemüvegnyerge felé tartottam, és szintén kissé más hangon azt mondtam: "te engem ne merjél fenyegetni!"
Minden mocskos, aljas módszert bevetett, "a jól van, beszéljük meg, mindkettőnek átvert a nyomorult" dumától, az újabb fenyegetőzéseken át. Végtelennek tűnő dühös vita után aláírta a számlát. Majd közölte, 20 éve van a szakmában, de nálam nagyobb cigányt még nem látott. Már akkor elöntött a mámoros érzés, noha a düh, és a félelem még remegtette a lábamat. De ez, b..ssza meg nem kis bók volt. Undorral mondta, hogy érezzem szarul magam, de nem tudtam. Az már szinte komikus volt, amikor még odavetette, hogy ha hívnám, se jönne többet.
A szomorú ebben az, hogy az egész feltehetőleg mindig így megy. Most különösen könnyű falatnak bizonyult, hogy rakodás után, papírokkal a kezükben, egy szótlan nővel szemben megváltoztatják a feltételeket, mondván az én szavam az övékével szemben, könnyű letagadni. Nyilván az sem véletlen, hogy ketteseben maradtunk hirtelen, a kamion meg gyorsan útnak is indult. Az adu ász lehetett, hogy elereszti az állatokat. Elképesztő, hogy valakinek ehhez napi szinten van gyomra. Renátó később elnézést kért a férjemtől, majd egy óra múlva azért hívta fel, hogy azt visszavonja, és elmondja, micsoda szégyent hoztunk rá. Utóbbinak még jobban is örülök, noha saját magukat hozták ilyen helyzetbe. Üzül dühe pedig nem nekem, hanem saját magának szólt, hogy nem jött be a szokásos aljas húzása. Bár remegő térddel jöttem be a gyerekekhez, nagyon kihúztam magam. Három ilyen emberrel elbírtam, miközben folyamatosan azon aggódtam, hogy a gyerekek tudnak-e pihenni.

A történet tanulsága az, hogy csodálatos gyerekeim vannak.

Szólj hozzá