Utolsó nap az iskolában/óvodában. Indultunk el a ház elől, és annak ellenére, hogy zsák utcában lakunk jelenleg, megszokásból azért belepillantottam a tükörbe, jön-e hátulról valami. Hát, jött.

Kétszer is odakaptam a fejem, hogy jól látok-e.

Aztán már száguldottak is el mellettem.

Azt hittem, az utca végéig meg sem állnak, de kiderült, a szomszéd lakatlan ház volt a célpont. Amilyen lendülettel estek neki a kert gondozásának, azt hittem, az új közmunkás csapat lett beállítva a lakatlan porták rendbetételére. Azonnal nekiálltak elpusztítani a már hatalmasra nőtt gazt.

Azért itt is megfigyelhető a széthúzás, és hogy bizony van egy-kettő, aki inkább csak nézni szereti a munkát.

Erre kétségbeesetten, kerékpáron megjelent a műszakvezető, az asszisztensével, Rexikével, a terelőkutyával. Sűrű bocsánatkérések közepette terelték vissza a nyájat a helyes útra, amit el sem tudok képzelni, merre vezethet.

A meglehetősen furcsa napindító után elmentem tankolni is (már gyerekek nélkül), hogy aztán a megszokott módon teljen csütörtök további része. Így is telt. Csak a jól megszokott látványokban volt aznap már részem.