Életem legszürreálisabb beszélgetésén vagyok túl.

Leültünk Vér Nénivel (néni ám a...), és a papucsával dumálgatni erről a konyhabútor szöszmöszről. A szociopata, pszichopata, magát szegény idős néninek tartó horrorfigura iszonyat beteges vigyorral hátradőlt és közölte: "maguk szerint, ha én elmondom a bíróságon, hogy 71 éves vagyok, a bíró majd azt mondja, ilyen idős fejjel ÉN vegyek egy új konyhabútort ????"

És röhögött. Önelégülten. Az én étkezőmben. Az én tetőm alatt.

Azt ugyan beismerte, hogy megállapodtunk, de a férjem is egy szarházi, mert tegnap előtt megkérték, hogy a múltkori után (amikor közölték, mégis viszik a konyhabútort), ugyan csinálja már meg a számítógépüket, és lám-lám, nem csinálta meg. TÉNYLEG nekiestek, hogy milyen ember az ilyen, hogy nem csinálta meg a laptopjukat, és nekik szerelőt kellett hívni. Még ki is rakták az asztalra, hogy lássuk, valóban meg lett javíttatva. És ezt b.ssza meg, tök komolyan adták elő mindketten.

Ültem, és nem hittem el, hogy mindez megtörténik.

Tényleg ennyire betegek, vagy ennyire jól játsszák a szerepüket?

Az ingatlanos közölte, hogy kész tanúskodni a bíróságon, mert a megállapodás megszületett.

Ezen csak röhögtek. Ők öregek, a bíróság meg fogja sajnálni őket.

Később lehívták a férjemet, hogy nem is akarják elvinni a konyhát, és hogy bizonyítsák, felhívták az asztalost, hogy az ő szájából hallja. Az asztalos elmondta a férjemnek, hetente változik a döntés. Egyszer el akarják, egyszer nem. Most épp nem. "Na????" Kérdezték önelégülten. A férjem elismételte az asztalos szavait. Ezen a nő sipákolni kezdett. A férjem meg kifordult az ajtón.

Végül az öregasszony kibökte, ami igazán bántotta: a szüleim ma délelőtt beugrottak, hogy megnézzék a házat, és vérig sértették őket, mert NEM MUTATKOZTAK BE.

Anyátokat.

Tisztelettel,

a kor nem erény, hanem ki.b.ott állapot.