2019. feb 05.

Térj be hozzánk egy friss péksüteményre, te köcsög!

írta: Falusi Élet
Térj be hozzánk egy friss péksüteményre, te köcsög!

Mert a szolgáltatás nem csak a nagyobb városokban, de vidéken is egyre inkább komoly problémákkal küzd. Már a kisebb településeken sem olyan szívélyesek az eladók. Az előző faluban és környékén nem tapasztaltam ilyesmit, csak a szomszédos város kínai boltjában volt folyamatosan morcos az egyik eladó. A többi viszont annál kedvesebb, udvariasabb volt. Amikor még visszajártunk a városba, pont ez volt az egyik ok, ami miatt egyre kevésbé volt kedvem menni. Akárhová ment az ember vásárolni, mindenhol ingerült, frusztrált volt a kiszolgáló személyzet. Biztos megvan annak is az oka, de nem hiszem akkor sem, hogy a vásárlók tehetnek róla, bármi legyen is az.

Ez a falu azért más, hiszen közel van a fővároshoz, és az egész környék kedvelt nyaralóhely. Ide azért már jobban beszüremkedik a nagyvárosi tempó, főleg a nyaraló szezon idején.

Most viszont messze vagyunk még attól, ezért is lepődtem meg, hogy az egyik szomszédos faluban hogyan jártam.

Még a nyáron megláttam egy nagyon gusztusos, gazdag kínálattal rendelkező pékséget. Finom is volt minden, amit ott vettünk, ráadásul minden nap 5-21-ig nyitva. Gondoltam, milyen jó lesz, mivel nem süthetek itthon, így akkor lesz honnan beszerezni a pékárut, illetve a fiam tízórainak valóját. Nagy örömmel mentünk is egyik nap az illetékessel virslis rolóért, illetve kenyérért. A fiatal lány nem volt túl lelkes, de gondoltam, ha esetleg egész nap ott volt, akkor érthető is, hogy fél négyre már elfáradt. Pár nappal később azonban ismét őt fogtuk ki, semmivel sem volt jobb hangulatban. Miután korábban vettünk már ott burgonyás-, illetve paraszt kenyeret, arra gondoltam, most kipróbáljuk a simát is. Kértem is a lánytól egy sima kenyeret. "Mi az hogy sima?????" A lány úgy förmedt rám, mintha valami csúnyát mondtam volna. Nagyon zavarba jöttem, próbáltam magam mentegetni, hogy én csak olyat szeretnék, aminek nincs fantázianeve, egyszerűen csak fehér kenyér. A helyzet nem lett jobb, a lány egyre dühösebb lett. Elmagyaráztam neki, hogy már vittem két fajtát is, és szeretnénk kipróbálni az összeset. "Akkor döntsd el!" Itt már olyan ideges volt, hogy ki akartam menni, de nem tudtam, hogy hol tudok a környéken máshol kenyeret venni ilyenkor, anélkül, hogy boltira kelljen fanyalodnunk . Még kitartottam, de az önbecsülésem árán. Kiválasztottam a hosszúkás kenyeret, és óvatosan hozzátettem, hogy szeletelve kérem, ha lehet. A lány erre hangos fújtatással robogott el a szeletelőhöz. Örültem, hogy mindjárt vége, már csak fizetnem kell. Ő viszont még csavart egyet a történeten, nem elégedett meg ennyivel. Odabaszarintotta elém a kenyeret egy nem túl elegáns mozdulattal, majd keményen megmondta a magáét, amiért hozzá mertem tenni a szeletelésre irányuló kérésemhez, hogy "ha nem gond". Dühében forgatta a szemét, majd egy drámai, fejrázogatós "mindegy, hagyjuk"-kal adta ki az utolsó bokán rúgást. "Kérsz még valamit???". A b@xd + szerintem csak véletlenül maradt le. Udvariasan megköszöntem, és kifordultam a csalódott gyerekkel az ajtón.

Tudtam, hogy a mi falunkban is van pékség, de az egy külön városrész, és olyan pici az a pékség, hogy alig lehet észrevenni. Odáig mantráztam, hogy vankenyérvankenyérvankenyér. Volt. Kettő darab. Egy burgonyás, és egy paraszt. A lány nagyon kedves volt a fáradtságtól kipirosodott szeme ellenére is, pedig elmondása szerint azon a héten minden egyes nap reggel négytől, délután négyig állt a pultban. 3:30 (!!!) órakor kel.

Másnap reggel mentem el oda, mivel azt tanácsolta, hogy korán menjek, ha több dologból szeretnék válogatni. Nem is bántam meg, mert egy nagyon bő választékkal ellátott pult fogadott. Többféle kenyér is volt. Természetesen a biztonság kedvéért szépen elolvastam, ami a kiszemelt áldozat alatt írva volt. Illedelmesen kértem a fél kg "márnememlékszemmilyen" kenyeret. A lány vidáman visszakérdezett:

- A simát?

Szólj hozzá