A hétvégén leruccantunk A Faluba, hogy a lányom részt vehessen a szerelme hatodik szülinapi buliján. Nagyon vártam magam is a kirándulást, mert őszintén kíváncsi voltam arra, hogy milyen érzés/élmény lesz.

Pénteken elutaztunk a szüleimhez, akik nagyjából félúton laknak. Szombaton tízórai után indultunk, mert a buli 12-16-ig tartott. A déli alváshoz szokott gyerekeim (főként az óvodás lányom) sorsa innentől meg is pecsételődött, de úgy voltam vele, hogy évente egy ilyen vad kaland belefér. Arról nem is beszélve, hogy már december óta készül a kisebbik erre az eseményre. Lamináltam a szülinapi meghívót, kaptuk, illetve küldtük a szerelmes leveleket, egyeztettük az esti videochat-ek időpontját, szóval ez egy nagyon komolyan előkészített, igen fontos esemény volt.

A falu képe (különös módon) semmit sem változott azóta, hogy utoljára láttam. Még a csatornázó munkások is nagyon vigyáztak arra, hogy túl sokat ne haladjanak a projekttel. 

A lányt letettük a fiús háznál, mi pedig a fiammal mentünk is a dolgunkra. A telepen kezdtünk, hogy az adminisztrációs kötelezettségemnek eleget tudjak tenni, majd kimentünk a tanyánkba. Én nem tudom, miért, de ott olyan jó lenni. Más a levegő, és olyan béke honol azon a tájon, hogy akármeddig ott tudnék lenni. Ráadásul a ház előtt rengeteg hóvirág várt bennünket. Kiélveztük azt a kis időt, amit ott töltöttünk, majd tovább is álltunk. Ittunk egy finom kávét, beszélgettünk egy kellemeset, és már mehettünk is a parti tündérért.

Majd később hallhattunk egy kedves történetet egy anyukáról, aki úgy leüvöltötte a nyugdíj felé közeledő, számomra kedves tanító néni fejét, hogy a gyerekek reszketve kérték, hogy ne menjen ki többet a folyosóra, nehogy baja essen. Majd ugyanezen anyuka felpofozta annak az anyukának lassabban fejlődő gyermekét, aki önmagát is nehezen tudná megvédeni, nemhogy a gyermekét. Ennek persze mindössze annyi következménye lett, hogy a gyerekek rettegnek, ha meglátják a babarózsaszín macinacit, és a csukló vastagságú műszempillát. Azt is megtanulhattam, hogy ha több kislány kiközösít egyet a súlya miatt, és őt dagadt g..cinek csúfolják, akkor arra az a pedagógus által felírt orvosság, hogy a kislány fogyjon le. Csak ennyi, a történet többi szereplőjének nincs változásra szüksége. Persze az igazság nem csak odaát van, hiszen létezik olyan is, amikor egy vékony alkatú kislányt csúfol két jól megtermett.

Igen, pontosan ezek voltak azok, amik miatt úgy döntöttünk, hogy nem a középiskolát kezdjük itt, hanem a második félévet. Akármilyen izgalmas, nem hiányzik a vad keleti romantika.

Hétfőn azonban új nap virradt, egyedül mentem vissza, hogy a dolgomat intézzem. Kizárólag a vállalkozások ügyeit intéztem egy nagyon szigorúan megtervezett menetrend segítségével. Két óra alatt végeztem a faluban, onnan mentem át a mini vadászati autópályán anyósomékhoz. Viszont már odafelé láttam, hogy a telefonom töltöttsége 14%. Ez amiatt probléma, hogy a családomba az agyműtétem örökre belekódolta, hogy ha engem nem lehet utolérni, akkor feltehetőleg eszméletlenül fekszem valahol 14 órája. Miután legutóbb a rendőrség "kerített" elő, különösen figyelek, hogy ezzel ne hozzam rá a frászt senkire. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy a készüléket majd beviszem a morgós gyógyszerészhez, és megkérem, töltse addig, amíg az azon a környéken lévő dolgaimat intézem. Ennek érdekében anyósomék faluja végén megálltam két szénabála között (ők nem voltak otthon), és megigazítottam a "sminkemet". A gyógyszertárba nagyon eltökélten léptem be, és nem is kerteltem, azzal kezdtem, hogy töltsék fel legyenek kedvesek a telefonomat. Nekik viszont nem volt ilyen töltőjük, sőt, akkor érkezett meg az egyik hivatalos szerv képviselője egy átfogó ellenőrzésre. Már álltam is volna tovább, amikor hallottam, hogy a máskor mogorva hang, végtelenül kedvesen kéri el az ellenőr töltőjét. A hölgy igen meglepődött, de nagyon készségesen segített. Miután hosszúra nyúlt a hadművelet, így én is el tudtam intézni még azt is, ami már egy következő városban volt. Mikor visszamentem, a telefonom 91%-on állt. Nem tudom, hogy bárhol máshol megtörténhetett volna ez. Végtelenül hálás voltam a történet összes szereplőjének, és bár erre számítottam, mégis nagyon meghatott a kedvesség, és a segítőkészség. Mindenki lebukott. Végtelenül jók, akárhogy is próbálnak keménynek látszani. Az ellenőr, és a gyógyszerész is.

A kirándulásom slusszpoénja a kemencés szendvics volt, amit a benzinkúton vettem. Éppen hajtottam ki a körforgalomból a szendvicset eszegetve, amikor megláttam három rendőrautót. Nna, gondoltam, klassz, én meg itt eszem, tele az egyik kezem, majd jól meg is büntetnek. Erre látom is, hogy az egyik autó sofőrje hevesen kalimpál. Basszus, ennyi. Eldobtam a szendvicset és bocsánatkérően intettem a rendőrnek. Aki persze az egyik nagyon kedves barátném volt, és csak örült, hogy szembe jöttem. Amikor felhívott, és elmeséltem neki, hogy mennyire megijedtem, azért elmondta, hogy nem hallott még olyan történetet, amikor valakit szendvics evésért szedtek ki a kocsiból.

A sminkkel pedig nagyon is megérte bajlódni, mert két kedves bókot is kaptam: "Akkor ezért tűnik ennyire fáradtnak!", majd pedig erre ráerősítve két mondattal később: "Akkor ezért van ennyire összeesve!". Egyazon férfitól, mert nőnek lenni mindenhol jó.