2019. már 08.

Falusi idill kicsit másképp

írta: Falusi Élet
Falusi idill kicsit másképp

Beköszöntött (legalábbis remélem) a kertben kapirgálós időszak. Először van olyan udvarunk, hogy minden oldalról teljesen nyitott. A városi házban is voltak érintkezési pontok a három szomszéddal, de itt gyakorlatilag csak egy jelzés értékű valami választ el bennünket egymástól. Négy kertszomszédunk…

Tovább Szólj hozzá

falu falusiélet falusi élet

2019. jan 04.

Adni jó?

írta: Falusi Élet
Adni jó?

Adni jó. Szerintem. Még gyerek voltam, amikor megfogadtam, hogy én is adni fogok majd mindig lehetőségeimhez mérten. Otthon ugyanis azt tanultam, hogy ez fontos dolog. Mi is kaptunk sokat. Én ugyan ezt nem érzékeltem, mert nem jelentette be anyukám, ha olyan ruhát adott rám, amit valakitől kaptunk.…

Tovább Szólj hozzá

falu támogatás adakozás falusiélet

2018. dec 12.

Elromlott a fűtés? Zárjuk be az óvodát!

írta: Falusi Élet
Elromlott a fűtés? Zárjuk be az óvodát!

Hétfőn reggel a lányom durcásan kérdezte, hogy miért nem vehet fel szoknyát. A válasz már rutinos volt, azért, mert hétfő van. Spórolásiból ugyanis pénteken asap kikapcsolják a fűtést az oviban, és hétfő reggelig nem is kapcsolják vissza. Az, hogy a mínuszokban a falak teljesen áthűlnek, az senkit…

Tovább Szólj hozzá

család falu óvoda falusiélet falusi óvoda

2018. okt 14.

Intelligens ember nem szemetel, az ostoba, primitívnek meg tilos!

írta: Falusi Élet
Intelligens ember nem szemetel, az ostoba, primitívnek meg tilos!

Gondoltam, milyen jó kis este lesz. Rámarkolok egy pohár borra (rá én, csessze meg!), megírom azt a két bejegyzést, ami a fejemben kószál hetek óta, jógázom is utána, majd teljesen ellazulva becsúszom a kádba. Erre mi a jóeget kell gyártanom??? Ezt. 10 példányban ezzel együtt: Mert nem…

Tovább Szólj hozzá

falu szemét szemetelés falusiélet falusi élet

2018. okt 07.

Kirándultunk vasárnap

írta: Falusi Élet
Kirándultunk vasárnap

A fiam mindig mondogatja, hogy úgy szereti az erdőket. Gyakran kérdezi is, hogy mikor megyünk erdőbe kirándulni. Miután az elmúlt hetekben igen besűrűsödött a munka, hétvégén nem vagyok hajlandó dolgozni az egész heti loholás és stressz után. A főzés és a házi munka ebbe nem számít be, az számomra…

Tovább Szólj hozzá

falu erdő falusiélet

2018. sze 09.

Szemétség

írta: Falusi Élet
Szemétség

Olyan ez a szemetelés, mint a cigarettázás. Egy kitörölhetetlen mozdulatsor, a napi rutin része, olyan akaraterő kellene a leszokáshoz, ami a legtöbb embernek nincs. Az egész az ovi udvarán kezdődik. Mennek kifelé túró rudit majszolva a lurkók a kedves szüleikkel. A finomság a kapunál fogy el,…

Tovább Szólj hozzá

falu szemét szemetelés falusiélet

2018. sze 03.

Pletykák kereszttüzében

írta: Falusi Élet
Pletykák kereszttüzében

A legbiztosabb módja, hogy falusi pletyka középpontjába kerüljön az ember az, hogy nem mond magáról semmit. Mert akkor ugye ki kell találni. Ha nincs napi rendszerességű poszt a fészbúkon, akkor az már gyanús (honnan tudják, hogy ki az, aki hiányzik?????), és akkor meg kell fejteni a rejtélyt. Elég…

Tovább Szólj hozzá

pletyka falu falusiélet

2018. aug 26.

Aki falun él, az iszik is rendesen

írta: Falusi Élet
Aki falun él, az iszik is rendesen

Legalábbis állítólag. Bár ennek a falunak elfelejtettek szólni, így aztán nincs is tömve minden kocsma a helyi legendás részegekkel. Affenébe. Pedig mennyi szuper mókás vicc alapja az, hogy van a falusi Sanya, aki mindig tökrészeg, és ontja magából a poénokat. Mert ugye általában az alkoholisták…

Tovább Szólj hozzá

falu alkoholizmus falusiélet

2018. aug 15.

Sorsok

írta: Falusi Élet
Sorsok

Elképzelhetetlen sorsokkal találkozom. Tudom, nem csak itt, ebben a faluban történnek ilyenek. Sőt, nem csak vidéken, ráadásul nem is csak ebben az országban. Tudom, vannak ennél nehezebb sorsok is, hiszen minden csak viszonyítás kérdése. De akkor is. Néha egyszerűen nem tudom megállni bőgés nélkül.…

Tovább Szólj hozzá

falu sorsok falusi élet

2018. aug 10.

Koppány, Jonathan vagy Zorró legyen a gyerek neve?

írta: Falusi Élet
Koppány, Jonathan vagy Zorró legyen a gyerek neve?

Mint annyi minden, a névválasztás is igen különleges errefelé. Egészen más az irány, mint ami mostanában jellemzi a névadási szokásokat. Azt már megszoktam, hogy például a szülővárosom környékén, ahol a férfiak legnagyobb része attilában jár, hetyke bajusszal, ráadásul lovon (de legalábbis hétvégén…

Tovább Szólj hozzá

falu szokatlan nevek