Reggel arra keltünk, hogy mindent belepett a hó. Szerencsére az iskola és az óvoda gyakorlatilag az utca végén van, így elsétáltunk. Ez azért is szerencsés ilyenkor, mert amióta csatornáznak, sajnos az utak helyreigazítása megszűnt fontosnak lenni. Most legalább van rá magyarázat, miért járhatatlan a falu gyakorlatilag összes utcája. Ha sok eső esik, és a térdig érő kátyúk is megtelnek vízzel, gyilkos, mert nem lehet látni, hogy egy pár centis lábnyomba, vagy egy fél méteres kádba hajtunk bele. Mint az állat, akkora sebességgel ugye. Bár mintha kicsit óvatosabbak lennének mostanság. Na, de mivel a hó és a jég szép egyenletes felszínt kölcsönöz, elég kockázatos kocsiba ülni.

Szerencsére a mi utcánk egyik vége kivezet a faluból, így el tudtunk menni a következő évi adag szalámiért, pácolt szalonnáért, és füstölt sonkáért. Ismét megtelt velük egy helyiség. Ebédre halászlét ettünk, mert maradt még karácsonyról hal a fagyasztóban, és azt nem jó sokáig tartogatni. Sajnos pakolás közben kiszakítottam a viaszos vásznat az asztalon, és bár világ életemben gyűlöltem ezt az anyagot, most úgy tűnik, nem tudok nélküle létezni. A százas persze zárva van déltől kettőig, így kénytelen voltam átszaladni a városba, hogy a kínaiból szerezzek valami ízléses, kifinomult darabot.

Ha már a városban jártam, beugrottam a gyógyszertárba is, némi kedves szóért, amit falusi libaként, kapni szoktam, ha van valami kérdésem valamelyik összetevővel kapcsolatban. De, mivel ő Dr, és már városi, így kénytelen vagyok örülni a szúrós tekintetnek, hiszen legalább kiszolgál. Persze azért szeretjük, mert átlátunk a szitán, és ráadásul az ajtót is kinyitja nekem, mert tudja, nem szeretem megfogni a kilincset.

Alig vártam, hogy hazaérjek, mert olyan nehéz volt a gyomrom a halászlétől, így aztán kértem a férjemtől egy 2016-os meggypálinkát, és azt képzeltem, Bilagit (így délután három órakor). Közben már indulni kellett a gyerekekért, mert haza mindig sétálunk, ráadásul megígértem, hogy ha esik a hó, szánkóval megyek értük. Váratlanul a férjem úgy döntött, hogy eljön ő is. Viszont, ha már szánkó, és húzzuk odafelé is, hát én ráültem. Különösebben senki nem botránkozott meg a látványon, maximum irigyelhettek, hogy őket nem húzza senki.