Legalábbis langyosodik az idő. Nagyon várom, hogy végre elfelejtsük a sarat. Az elmúlt időszakban már annyira feltúrtuk itt magunk előtt a "kocsibeállót", hogy időnként kénytelen vagyok a szomszéd elé állni. Ő ezt megengedte (nem lakik itt), csak nála is pont olyan állagú a föld, mint nálunk, így aztán kicsit már ott is meggyűrődött a talaj. Neki viszont kicsi autója van (vagyis normál méretű), így mindig rettegek, hogy egyszer lejön, leparkol és elakad úgy, hogy traktorral kell őt is kiszedni. És hiába az ő hibája minden (mert ő engedte meg), nem fog többé bennünket szeretni. Remélem, nincs kedve erre járni a nyár beállta előtt.

Mielőtt elmentünk a szokásos városi körútra (fogszabályzás, kozmetikus, egyebek), lemostam a kocsit. Én magam. Napok óta készültem rá, olyannyira, hogy még álmodtam is azzal, ahogyan széppé, csillogóvá varázsolom. Nagyon zavart már, hogy nem tudom kinyitni az ajtókat sem. Természetesen, mikor a szomszédos városból hazafelé tartottam, mert a mosó itt van a falu határában, elkezdett esni az eső. Egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy akkor elhalasztom, azt sem érdekelt, ha rajtam nevet a falu, hogy micsoda bolond az, aki esőben kocsit mos. Olyan eltökélt voltam, hogy mire a benzinkútra értem, ahol a mosó van, el is állt és csak azután kezdett újra esni, amikor végeztem. Engem az már a legkevésbé sem zavart. Több, mint egy órán át súroltam, sőt még ki is porszívóztam a temérdek napraforgó magot, apró kagylókat, morzsákat és egyebeket. Még gumi szőnyeget is vettem bele, mert ez a kis bolyhos már nem látszott ki a sár alól. Ennek másfél hete már, így természetesen pont olyan, mint a takarítás előtt.

Természetesen hoztam az elmaradásomat is, az előszoba lámpabúráját:

Egy traktor, egy kombájn és egy másik gép.

Még mielőtt rátérnék a mai nap fő témájára, bemutatom szemünk fényét, "Bobókát" is, mert őt már nagyon régóta vártuk. Egy bobcat és a fiúk Bobókának hívják. Végül is ők dolgoznak vele, az a fontos, hogy szeressék egymást és jól tudjanak együttműködni.

Szóval, a "mai" téma:

Régóta (egy éve ugye) figyelem az itt lakó embereket és én is keresem azt a különbséget, amit a városi, nagyvárosi emberek látni vélnek maguk és a falusi emberek között. Igazából markánsan azok különböznek vagyis azok mások kicsit, akik itt születtek, itt nőttek fel, el sem hagyták nagyon a falu határát és itt is öregednek meg. Ők valahogy egy nagyon zárt világban élnek. Nagyon jó példa erre az, amit  az egyik helyi, mindenki által ismert és kedvelt úr felesége mondott. Arról kérdeztem, hogy ő is ismer-e úgy minden egyes embert a faluban, ahogy a férje. Azt válaszolta erre, hogy ááá, dehogy, hiszen ő még csak pár éve költözött ide. Visszakérdeztem, hogy mégis mennyi az annyi pontosan, és kiderült, hogy harminc éve lakik itt, és még ő sem tartja magát helybélinek. Nyilván mások sem. Kicsi is, zárt is. Egyik reggel futás közben, egy fehér Miautónk majdnem elütött. A sofőr egyáltalán nem figyelt, szerintem nem vett észre. Nagyon mérges voltam, korán reggel volt, egy lélek nem járt az utakon, erre az egyetlen autó, meg kis híján elüt. Másnap a fiam óvónénijének panaszkodtam erre a figyelmetlen alakra. Majd egyszer csak felkiált: Ott van ni! Tudod, a fehér autós, aki majdnem elgázolt. Döbbenten néztem rá, hogy honnan veszi, hogy ő volt. A válasz nagyon "egyszerű" volt. Hiába van másnak is pont ilyen autója, csak ő az, aki abban az időpontban, arra szokott menni. Kész, ennyi. Ezt csinálja meg valaki egy városban.
Másik történet pedig, hogy felhívott egy szép napon egy leányzó, aki szintén fontos szerepet tölt be a faluban. Arról érdeklődött, hogy mennyiért áruljuk a házunkat, mert hallotta, hogy eladó. Nevetve mondtam neki, hogy én viszont még nem hallottam róla, hogy eladó lenne. Ha-ha, ennyit erről. Néhány héttel később újra felhívott Maca (nevezzük így), hogy bizony most már több helyről is hallotta, hogy eladó, sőt, úgy tudja, megvesszük a Matyesz (nevezzük így) házát. Kíváncsian kérdeztem vissza, hogy ugyan ki az a Matyesz? Erre Maca visszavonulót fújt és hevesen tiltakozott, hogy ő ugyan nem ismeri (na, persze, hogy nem), meg nem is tud semmit, ő aztán semmit semmit, csak hallotta és kedvességből gondolta hogy megkérdezi. Feri hallotta, hogy miről megy már megint a diskurzus és kikiabált a fürdőből: Kérdezd már meg akkor, hogy mennyit adnának érte!
Természetesen a ValóVilág NonStop verziójának vannak más jellegzetességei is. Itt is megy a cicaharc és bizony megy a feljelentgetés. Általában minden gyanús alakot (szomszédot, barátot, kollégát, rokont, arra sétálót) felnyomnak az adóhivatalnál. Csak a biztonság kedvéért. Minket is feljelentettek már kétszer is a jegyzőnél. De ránk sem haragszik az illető, mert üzente, hogy amúgy szívesen jönne hozzánk dolgozni.

Volt még egy nagyon aranyos történet, ami megesett velem a napokban. Kerestem egy embert. Csak egy információm volt róla és az nem a neve volt, de nyilván egy fél óra alatt meglett a keresett személy. Pontosabban a szülei. Egy olyan utcában jártam, ahol azelőtt még sosem. Na, megtaláltam a házat, be is mentem az udvarra, hallóztam, meg jónapotoztam, ahogy kell, de nem jött kis senki. Gondoltam, átmegyek a szomszédba, hátha majd ott segítenek. Jól is tettem, mert rossz házba mentem be és valójában a szomszéd volt az, akit kerestem. Mikor a szomszéd, vagyis az illetékes visszakísért a kocsimhoz, előbújt az is, aki előtte ki nem jött volna a hallózásra-jónapotozásra, de csak azért, hogy megkérjen, parkoljak már arrébb.

A fentiekből látszik, hogy itt aztán senki nem bújhat el, semmi nem maradhat titokban. Sőt, ha megkérdezek bárkit, hogy ismeri-e Pulcsi Julcsit és Jóska Pistát, tuti, hogy hosszasan mesél róluk. Legalább egy megcsalás biztosan lesz a történetben, meg az is kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik. Olyan szövevényes, izgalmas, krimibe illő történetet hallhatok mindkettő életéről még akkor is, ha a két személyt ott és akkor én magam találtam ki.

Ehhez az utóbbihoz ez a kép illik szerintem. Egyik reggel készítettem, amikor még gőzölgött a föld mindenhol. Élőben milliószor jobban nézett ki, de talán ez is visszaadja a hangulatát.

A két kedvenc képem a legelésző disznókról :)

A férjemé meg szerintem ez a sorozat. Füstölődik a szalonna :)))