Hoppá.

Boldog új évet! Jól meglepődtem, hogy ez az első bejegyzésem idén. Pedig, valószínűleg az utolsó is, miután új blogot indítottam. 

Sebaj, csapjunk is bele, főleg, miután jó kis téma forog a fejemben már jó ideje. 
Mint az ismeretes, az örök tavasz szigetén nem a magyar a hivatalos nyelv, így aztán ezerrel tanulunk spanyolul, fejlesztjük az angol tudásunkat, a gyerekek emellett franciául is tanulnak, én pedig egyre jobban kacérkodom a német tudásom felfrissítésével is. A fiam olyannyira rákapott az önálló angol tanulásra, hogy már ezen a nyelven olvassa a neki való regényeket. A múltkor kiesett a kezemből a kanál, amikor véletlenül fültanúja lettem annak, ahogyan az olasz barátnőjével telefonál spanyolul. De úgy simán. Mintha mindig is ezen a nyelven kommunikált volna. A lányom oroszul tanul magától, mert őt az érdekli. Gyakorolja az írást, és meglepően fejlődik a szókincse. 
Ami ebben a legszebb az, hogy erőszak, kényszer nélkül történik. Ezzel párhuzamosan pedig az osztálytársaik, barátaik magyarul tanulnak. 
Pár hónapja a fiam pironkodva mesélte, hogy a kisfiú, aki mellette ül, és szorgalmasan fordít neki, matekórán egyszer csak az alábbit találta mondani két angol mondat között: you know, it’s a fasz.
A hatás nem marad el. Én is hangosan felnevettem, amikor elmesélte a kocsiban hazafelé menet. Persze-persze, csúnya meg minden, de lássuk be: vicces.
Azóta a srác megtanulta figyelmeztetni a fiamat magyarul: Ma matekból van házi feladat, csináld meg! Vagy: T. ne felejtsd el a nyelvtan házi feladatot.
Szerintem ez igenis szívet melengető. 
Ráadásul teljesen normális, hogy például az egyik orosz kisfiú (jó-jó, tizenkét éves nagyfiú) beszél angolul, spanyolul, franciául, és délutánonként német órára jár. 

A sok tanulás közepette azért teljesült egy újabb álmom (IGEN!): táncolni járunk. Annyira szerettem volna már régóta, és olyan boldog vagyok, hogy erre is van lehetőségem végre.
Az oktatók magyarok (teljesen véletlenül), az órák alapvetően angolul zajlanak. A közönség vegyes, mind származás, mind korosztály tekintetében. Ami közös bennünk, az, hogy minannyian több nyelven beszélünk. Imádom, ahogy a hatvanas hölgyek önfeledten adják át magukat a ritmusnak, miközben könnyedén váltanak angolról spanyolra vagy németre. 

Meg is ragadom az alkalmat, hogy bemutassam a tánctermünket:

 Elképesztő, főleg amikor beüt a naplemente. 

Van még egy kedves történetem. A szüleim meglátogattak egy rövid időre. Anyukámmal elmentünk egy csajos estére, hogy vegyünk neki egy cipellőt, olyan igazi kanárit. Amint próbálgatta a különböző méreteket, két idős hölgy is cipőket válogatott éppen. Az egyikük megszólított, már nem is emlékszem, milyen nyelven, majd utána rögtön két másikon is érdeklődött, hogy beszélem-e. Annyira meglepett, ahogyan másodpercenként váltogatta a nyelveket, hogy csak pislogtam. Ettől persze azt hitték, nem értem őket. Mivel ezt nem akartam, gyorsan választottam egyet, és válaszoltam. Kiderült, csak azért akart szóba elegyedni velünk, hogy elmondja, neki is van ilyen cipője, és imádja. Szerette volna, ha tudjuk, bátran választhatjuk, nem fogjuk megbánni.

Én ezt úgy szeretem. Ezt a sokszínűséget, a nyitottságot. Azt, amikor hallom, ahogy idősek társasága beszélget egy jó reggeli fölött, spanyolul, folyékonyan, miközben a szavak alól kihallatszik, hogy egyiküknek sem anyanyelve. A világ minden tájáról ülnek egy asztalhoz egy finom ételre, egy kávéra és egy kellemes diskurzusra. 
Nem számít a származás, a nyelv, csak az, hogy ott és akkor megéljük a pillanatot. 
Vagy, az, hogy könnyesre nevethessük magunkat, amikor a falunkban az egyik pincér elkiáltja magát, amikor meglát: SZERVUSZ MARIKAAAA!

Csak azokat kell fenntarással kezelni, akik a magyart beszélik folyékonyan. Nekik sajnos jó része a megszokott módon, a frissen érkezettek átveréséből, lehúzásából próbál megélni. Amikor hibáznak, akkor persze a csőbe húzottal fizettetik meg a kárt, a kritikát pedig mérhetetlen önérzettel, sértődéssel utasítják vissza a "rágalmazás", "becsületsértés", illetve a "kimeríti" fogalmak helytelen és bugyuta használatával megspékelve.

Összefoglalva a tapasztaltakat: az, hogy valaki kurva jól tud lovon hátrafelé nyilazni, nem zárja ki, hogy több nyelven beszéljen. Mert az utóbbi nem csak arra jó, hogy nagyobb sansszal kapjunk segítséget, ha eltévedünk "Osztrákba", hanem arra is, hogy egy sokkal tágabb, színesebb világban éljünk izgalmas, kalandos, tartalmas életet.