Tegnap volt két hónapja, hogy megérkeztünk a szigetre, és az élet úgy hozta, hogy pont ezen a napon kaptuk meg a rezidens státuszunkat igazoló, zöld színű kártyánkat. Mindössze két hónap alatt helyi erők lettünk, sőt, helyi vállalkozók. Utóbbiról még a kártyát kiállító rendőrrel is jól elbeszélgettünk. A férfi ugyanis széles mosollyal az arcán érdeklődött, hogy miféle vállalkozásom van nekem itt. Amikor elmondtam, hogy íróként dolgozom, tovább kérdezősködött. Tudni szerette volna, hogy milyen témában írok. Egy pillanatra lefagyott, amikor szemrebbenés nélkül válaszoltam, hogy romantikus, erotikus novellák kerülnek ki a kezeim közül. Ez volt az első alkalom, hogy hivatalos helyen nem közgazdászként vagy mezőgazdasági vállalkozóként, hanem íróként dedikáltam magam. Az itteni tevékenységeim között is csak az írás/kiadás és némi adminisztrációs szolgáltatás szerepel. Nagyon jól esett ezt a választ adni. A beszélgetés végén a biztos úr elkérte az írói nevemet is, miután meggyőződött arról, hogy spanyol nyelven is kiadom az írásaimat. Hátha magával rántja az egész kanári rendőrséget, és mind a törzsvásárlóim lesznek. 

Ezt így együtt mind meg akartam ünnepelni, méghozzá méltó módon. Rosé pezsgőt tettem a hűtőbe, a fagyasztóba pedig fekete szőlő szemeket. Ezt még korábban olvastam, hogy italt jól és gusztusosan lehet hűteni fagyasztott, bogyós gyümölcsökkel. Jól esett kicsit átadni magam a minden porcikát átjáró boldogságnak. Csak a naplementében üldögélni, pezsgőzni, hallgatni a "Tipsy Bar"-ból felcsendülő "If you leave me now" című dalt százharminckettedszerre is, és tudni, hogy jó helyre jöttünk újat kezdeni. 

A kilátásaink továbbra is jók, a kilátásunk pedig még mindig mesés.