Egyszer az egyik fiú azt monda nekem, hogy furcsa számára az, hogy nem azt csináljuk, amit mindenki más, hogy kizárólag abból építkezik, ami van. Szó szerint és átvitt értelemben is. Minek veszünk alapanyagot, építőanyagot, ahelyett, hogy megnéznénk alaposan, mink van és csak azt használnánk fel. Itt szinte mindenki szégyenbe hozná MacGyvert. Nem viccelek. Íme a bizonyíték, hogy utat nem csak hagyományos módon lehet építeni:

Egy fürdőszoba felújítás alkalmával célszerű eltenni a levert csempét, hiszen sosem lehet tudni, mikor akarunk utat építeni vagy kátyút feltölteni belőle.

Remek építő/töltő anyag a méretes tégla- és betondarabok sokasága.

Az igazán méretes darabok ám csak az igazán jók! Mit nekünk egy új kerék!

Íme a tujaágak alternatív felhasználásának egy módja.

A nylon pedig végképp bármire jó! Mint a szigszalag...

De, ha minden kötél szakad, egy kis zöld mindig van kéznél.

Ez AZ út mindenki szíves felhasználására.

Ezzel szemben mi, vagyis az egyik fiú, ilyet alkotott. Egy öt sávos autópálya kérem szépen. De tényleg sztráda a falu többi földútjához képest.

UGYE??????

A múlt héten volt egy nagy projektünk. Egy elhagyatott, rozsdás zsilipdarab. A fiam kinézte magának és folyamatosan kérlelt, hogy nézzük meg. Ilyenből van jó pár a legelőn és mindet meg is néztük már. Ezt viszont még nem. Az oka az, hogy nagyon nehéz megközelíteni. Minden oldalról árok veszi körbe, amiben eddig folyamatosan víz volt. Szép, zöld víz. Ám egy szép napon kiszáradt! Közel másfél órás volt a kaland. Kezdtük itt:

Majd itt:

FYI: szúúúúúúr! Nem is kicsit.

De meghódítottuk ezt is. Igaz, Emma elvágta a kezét, összeszurkálták a lábát a mindenféle szúrókák, nagyon sírt, iszonyúan elfáradtak, de megérte. A fiam olyan boldog és elégedett volt, hogy ennyi áldozatot igazán hozhattunk (főleg a húga) érte.

Tegnap volt egy nagyon helyes, Kusturica filmbe illő jelenet. Pár napja megkérdezte tőlem egy apuka, hogy vehetne-e tőlem úgy egy röfit, hogy ott helyben élőlényből nem élő lénnyé alakítja és úgy elviszi. Mondtam, a legjobb, vigye bátran, van elég, de embert biztosítani nem tudok. Késő délután mentünk ki. Egy kisbusszal jött, amiből kiömlött egy rakás, mindenféle méretű gyerek és két férfi. Mire kettőt pislantottam, már az adott karámban kergette a vacsorát. 17:10 körül értünk ki, 17:35-kor már úgy jöttünk vissza, hogy elpakoltunk, a három csepp vért felmostuk és ők eközben már rég elhagyták a helyszínt. A legtöbb idő szerintem az volt, hogy a kicsiknek megmutattam a kismalacokat. Megjegyzem, annak ellenére, hogy nagyon tetszett nekik, aggódtak, nehogy lemaradjanak a "műsorról", ami elképesztően gyors és kíméletes volt.

Mindeközben a tehenek:

Szerintem messze nekik van a legnyugodtabb életük.