A legbiztosabb módja, hogy falusi pletyka középpontjába kerüljön az ember az, hogy nem mond magáról semmit. Mert akkor ugye ki kell találni. Ha nincs napi rendszerességű poszt a fészbúkon, akkor az már gyanús (honnan tudják, hogy ki az, aki hiányzik?????), és akkor meg kell fejteni a rejtélyt.

Elég volt néhány hónap hallgatás, hogy elszabaduljon mindenki fantáziája. Kezdődött az Olaszországi költözéssel. Jó, mindegy, legyen. Aztán jöttek az üzenetek: szia, csak aggódtam, hogy elköltöztetek. Ez úgy hetente háromszor. A legjobb az volt, amikor rám írt a néni:

- Szia! Elkötöztetek?

- Szia! Nem.

- Pedig én úgy hallottam! (Szinte láttam magam előtt, ahogy sunyin görbíti a hátát és ingatja hozzá a kis fejét.)

- Nem költöztünk el.

- Jó, de nekem ma is azt mondták.

Akkor cseszd meg.

Pár nappal később ugyanez.

- Szia! Eladó a házatok?

- Szia! Nem.

- De én úgy tudom.

- Nem eladó.

- De mindenki azt mondja.

- NEKEM MEG SENKI NEM MONDJA!!!!!!

Sértődés. Épp, csak biccent, ha meglát.

Aztán jött az újabb történet arról, hogy Hollandiába költöztünk. Isten bizony megnézném azt, aki először ejtette ki foga kerítésin, hogy : Én úgy tudom, Hollandba mentek. Oda. Biztos, olyantól tudom, aki mondta.

Végül kiderült, a férjem suttyomban vett egy Posrche-t, és nélkülem furikázik benne. Szép dolog, mondhatom. Szóltam is neki, hogy lebukott, ne is próbálja tagadni, hiszen LÁTTÁK. ŐK.

Most, hogy újra itt mozgunk, hirtelen megnőtt a beszélgetni vágyók száma. Olyanok állítanak meg "dumcsizni", akik eddig nem is köszöntek. Persze valahogy mindig szóba kerül csak úgy mellékesen, hogy mik is a terveink. Ami mondjuk olyan szintű kérdés szerintem, hogy hányszor szexel az illető egy héten, és mi a kedvenc póza. A gyerekeket féltem csak ettől a tortúrától, mert ugye azért a gyereket könnyebb faggatni. Csak hát szegénykék sem tudják, mit hoz a jövő, és nem is értik, miért kérdezgetik őket, hogy a szüleik mit és hogyan csinálnak. Azért az már kicsit aggasztó volt, amikor azt hallottam anyukáktól, hogy az óvónénik is mesélték, hogy már elköltöztünk, és a gyerek már szeptembertől biztosan nem jár. Az iskola felől ilyen hír nem jött, talán ott több gyerek van annál, hogy annyira érdekelje a tanári kart az az egy.

Bemutatom Bundzsit! Ő egy kedves kis kupac, ami a fólia végterméke. Jellegzetessége, hogy a sok-sok szép kis műanyag madzag nem lett eltávolítva belőle, mert hiszen, előbb-utóbb majd csak lebomlik.

 Ha esetleg mégsem, akkor jövőre belőle is ilyen fain tábortűz lehet:

Olyan klasszikus, PET palackos, fóliadarabos, gumis móka, aminek az illata bejárja a határt.