"Bogika egy napon letörve ért haza szerelméhez, Sanyihoz. Sokáig nem is volt kedve beszélni, csak bezárkózott a fürdőszobába, befeküdt egy kád vízbe és csak pihent. Már jó ideje bent volt, amikor Sanyi utána ment a lánynak. Aggódva kérdezte, mi történt. Bogi krokodilkönnyek kíséretében mesélte el, hogy Zolika elment. Olyan borzasztóan fiatalon. Sanyi elképedt. Ismerte Zolikát, kedvelte őt és nagyon megrendítette a hír.

Pár nap múlva együtt készültek a búcsúztatóra. Bogika természetesen egyenruhában, Sanyi pedig öltönyben ment a rekkenő hőség ellenére. Úgy érezte, ennyit igazán megtehet Zolikáért. Koszorút is ő intézett, úgy gondolta, Bogikát sem terheli most ezzel, illetve ő is ki akarta venni a részét a ceremóniából, hiszen tényleg kedvelte a fiút.

A szertartás szép volt és igazán megható. Hatalmas tömeg gyűlt össze a fiatal tiszt végső útjára. Bogika letörten simult Sanyihoz, aki próbálta vigasztalni a pityergő lányt.

Amikor elindultak haza, Bogi döbbenten látta, hogy Sanyi megrökönyödve támaszkodik a motorháztetőre. Aggódva kérdezte, hogy mi lelte a férfit. Megrémült, hogy még a végén elájul az a drága ember a hőségtől és a megrázkódtatástól.

Sanyi megköszörülte a torkát.

- Tudod, én azt hiszem nem is tudom, kit temettünk el. Akire végig gondoltam, az pont most jött szembe."