Valami különös oknál fogva soha nem használtam úszószemüveget, még akkor sem, amikor kontaktlencsém lett és még annál is jobban zavart, ha belement a szemembe a víz úszás közben. Úszni ráadásul mindig is szerettem, még akkor is, ha így egy kínszenvedés volt. Persze az egy másik történet, hogy mindig a nehezebb végénél fogtam meg a dolgokat, mert úgy gondoltam, minél jobban megszenvedek érte, annál jobban fogom értékelni. Jó nagy hülyeség volt részemről, de sebaj, sosem késő rájönni.

Egy szép januári napon kaptam egy úszószemüveget (volt amúgy), hogy használjam. És akkor a múlt héten, 38 éves koromban egy új világ tárult elém. A kényelmes úszás száraz szemmel világa. Basszus, ha tudom, hogy úszni még annál is sokkal jobb, mint hittem!

Valami különös üzenet lehetett ez az univerzumtól, mert néhány nappal később megtudtam, hogy az eszköz, amiről régóta álmodom, létezik. Sőt, nem is olyan különleges dolog, bárhol kapható. Jó, szinte bárhol.

Ez pedig a sárga lencsés szemüveg, amivel a sötétben is tudok vezetni, anélkül, hogy teljesen elvakítanának a rosszul beállított lámpák, a dísznek használt első és hátsó retinaégető ködlámpák, illetve a fent "felejtett" fényszórók. Sőt, nem is olyan régen, egy szélvédőre elhelyezett hosszú led fény jött szembe. Mondjuk őt tudnám, hogyan leckéztessem meg...

Szóval egy új éra köszöntött be, és most már akármilyen szemüvegen át tudom szemlélni a körülöttem lévő világot. Bekukkanthatok a titokzatos felszín alatti létbe, ahol láthatom, ki és mit csinál valójában, de ha szeretném, egy egészen más színben láthatom az embereket és cselekedeteiket. Nem is hittem, hogy azonnal szükségem is lesz az újonnan szerzett szuper képességemre. A fene gondolta, hogy sokan kényszeresen mennyire álszentek. Hogy néhány szülő képes a gyerekét pajzsként használva, egyszerű feltűnési viszketegségtől késztetve lincshangulatot kelteni, más szülő mulasztásán (?) felhergelődve, véres szájjal bűnbakot kiáltva arra játszani, hogy aki ellenszenves, taszíttassék ki a társadalomból. Mert, ha egy gyermek nem úgy viselkedik, ahogy az enyém, akkor annak nem az okát kell keresni, hanem kirúgatni. (Istennek legyen hála, nem az enyémről van szó.) Ha néhány gyerek közösen csinál valami jó nagy ökörséget (8-10 évesek), akkor nem az a legfontosabb, hogy közösen kitaláljunk valami olyan megoldást, ami megtanítja őket, hogy miért ne, hanem betegesen mentegetjük a sajátunkat, miközben a másénak a vérét akarjuk.

- Józsika biztosan nem volt, tudom, mert ő még sosem hazudott.

Ja, ez teljesen hihető. Ebben a korban meg különösen őszinték a fiú csemeték. "Igen anyu, tegnap cicis képeket nézegettünk Misikével, holnap p@#&sat fogunk, azt ígértem, én viszem az újságot Apuci műhelyéből, behoznád kérlek és betennéd a táskámba?"

- Az én Ferikém biztosan nem volt, mert ő olyan szégyellős. Még az F betűs szót sem mondja ki!

- És az melyik, kedves anyuka? F#&sz?

- Dehogy, hát a fenék....

Ó, értem. Miután az iskolában egyik gyerek sem káromkodik, mint a csikós, így ez teljesen életszerű.

- Lacika nem olyan, biztosan más vette rá, mert ő tavaly járt pszichológushoz. Ráadásul akkor is azt mondta, hogy nem ő volt, hanem a Gusztika, amikor megvertük.

Szuper, ezzel meg is volnánk, Lacikával akkor biztosan minden tökéletesen rendben van.

Megnézném azért Józsika, Ferike és Lacika szüleinek arckifejezését, egy a falusi iskolában eltöltött nap után.

Végül az új, sárga szemüvegen át az a bizonyos kínzó kérdés is csak egy szép kis piros dísz már...vagy egy kedves kis labda, amivel mindenki szeret játszani.