Az ország hivatalosan is két részre szakadt. A maszkosokra és a rajtuk idétlenül vihogókra. Biztos vannak kivételek, de tegnap reggel a drogériában nem volt. Rajtam is jót mulatott két hetyke legényke, akik kedvesen egymás arcába fújták a cigarettafüstöt a parkolóban. A hecc kedvéért királynősen integettem nekik és köszöntem is.
Odabent inkább gúnyos, lesajnáló pillantásokat kaptunk, amint a kis gumikesztyűinkkel pakolásztunk a kosrainkba. Aztán egyszer csak az a tíz ember, aki az üzletben tartózkodott, egyszerre ugrott rá valamire, mint a keselyűk a friss döghúsra. Én már csak azért sem mentem utánuk, de természetesen majd megőrültem a kíváncsiságtól.
Miután meglett minden, amit kerestem (sőt, a fertőtlenítő mosóporból kettő doboz is, mert az senkinek sem kell), megkérdeztem az eladót, mire izgultak úgy rá. Erre a kezembe nyomott egy kézfertőtlenítőt. Persze nem olyan igazit, aminek haszna is van, hanem azt a sima, antibakteriális kencét, amiért manapság egyesek ölni tudnának. Feszítettem is, hogy 2020. március 20-án nemhogy nem kell harcolnom az olyan népszerűvé lett luxuscikkért, hanem szinte kérik, hogy vigyem.

Viszont van a maszkosoknak és az őket kinevetőknek egy izgalmas, közös halmaza. Mégpedig azok, akik nagyon is élvezik a kialakult állapotot. Mert elég sokan vannak, akiknek nagyon tetszik ez a vírusosdi.
Élvezi az, aki már megannyi katasztrófafilmet látott, és most végre ő is szereplője lehet. Mászkálhat az utcán maszkban, és nyugodtan idegenek arcába ordíthatja időnként: Mind meghalunk!!!!!
Élvezi az, aki tudni véli a dolgok rejtett hátterét, és most elégedetten mutathat körbe: Látjátok köcsögök, én megmondtam!
Élvezi az, akit már nem elégít ki az online újságcikkek alatti eszeveszett kommentháború. Ő az, aki most gyűlölködve anyázza az időseket, a külföldön síelőket, a migránsokat, és a többi aktuális célpontot mindenféle korlát nélkül. Végre feljogosítva érzi magát, hogy akár saját arcát felvállalva, káromkodva, dühöngve beszéljen akárkivel.
Élvezik a kényszeres pánikkeltők, és a nagyon buták, mert eljött az ő idejük. Végre van, aki komolyan veszi őket is.

Egy valamivel azonban egyikük sem számol. Mi lesz akkor, ha vége lesz a rémálomnak, és ő esetleg mégis túléli. Meg mondjuk a másik, és a harmadik is. Mi lesz, ha egyszer minden visszaáll a régi kerékvágásba, és munkába kell menni. Esetleg a gyereket iskolába kell vinni. Vagy a szomszédhoz becsengetni. Mi lesz, ha azok között az emberek közt kell továbbra is élni, akikkel szemben most olyan hangnemet engednek meg, amit korábban nem mertek volna. Akik előtt az évek alatt tökéletesre formált álarcot hetekig nem viselték.
Az a baj, hogy túl sok volt a kóla a filmelőzetes alatt, és most úgy túlpörögtek, hogy már képtelenek leállni és fegyelmezetten végigülni a vetítést.