Indulhatna most egy „me neither” kampány, hogy lélekben se gyötörjük azokat az Anyákat, akik most értünk állnak helyt emberfeletti erővel. Akiknek nemhogy arra nincs idejük, hogy lőjenek egy szuper, idilli képet a gyerekekkel, hanem esetleg arra sem, hogy egyáltalán időt töltsenek velük.

De nem csak ők vannak nehéz helyzetben, hanem még nagyon sokan, amibe bele sem gondolunk.
Mert mit csináljon az a Rendőr Anyuka, aki rendszeresen éjszakázik, és otthon az általános iskolás gyereke várja? Esetleg kettő.
Mikről posztoljon az Védőnő Anyuka, aki délután négyig dolgozik egy olyan településen, ahol, ha beüt a krach, a fél falut elviszi? Amibe bele tartozik a gondozottjainak a 90%-a is. Mert sokuk olyan „házban” lakik, ahol akár kilencen élnek egymás hegyén-hátán, ahol nincs wc, és az utca végéről hordják a vizet. Minden nap rettegve megy dolgozni, és minden nap egyre elgyötörtebben megy haza az alsós gyerekeihez, hogy elkezdjék a tanulást.
Mivel dicsekedjen az a Postás Anyuka, akit egész nap csesztetnek, miközben ő csak arra tud gondolni, hogy három napja nem volt ideje elmosogatni, és reggel megint bent felejtette a ruhákat a mosógépben? Ráadásul rohadtul nem tud angolul, pedig a gyerekek azzal is haladnia kellene.
Milyen boldogságtól kicsattanó fotót posztoljon az a Hivatali alkalmazott Anyuka, aki reggeltől délutánig mások problémáját kényszerül megoldani, miközben három gyereket nevel egyedül? Az ügyfelek persze ingerültek, mert féltik a pénzüket, munkájukat, akármijüket. Őt vajon ki félti?
Hogyan élvezze a csodálatos együttlétet az a Telefonos ügyfélszolgálatos Anyuka, aki még sosem dolgozott otthonról? Akinek egyik pillanatról a másikra kellett megtanulnia egy teljesen másik létformát, mint ami az évek során berögzült. Akinek az óvodás gyerek konstans figyelmet igényel, az alsós gyerek, a munka, és a háztartás mellett.
Mi van azokkal, akik még sosem voltak így összezárva családilag? Akiknek attól működött jól, hogy este találkoztak otthon, de egész nap nem látták egymást?
Ahol esetleg apuka iszik, és anyuka úgy bírta csak, hogy reggeltől estig dolgozott?
Min megy keresztül az az Anyuka, aki elveszítette a munkáját és egyelőre nem sikerült feldolgoznia a traumát?
Mi lesz azzal az Anyukával, aki egyik napról a másikra él, és egyedül maradt a gyerekekkel?
Mi lesz azzal az Anyukával, akinek csak simán semmi segítsége sincs?
Mi lesz azzal az Anyukával, akinek sem türelme, sem képessége nincs arra, hogy segítsen a gyereknek?
Igen, majd mindenki megszokja, megoldja, megtanulja, belejön.
De addig jó lenne leállni a kényszeres versenyzéssel, dicsekvéssel. Csak úgy, tisztességből. Arról nem beszélve, hogy még mindig nem értjük meg, hogy rohadtul nem érdekel senkit a másik élete úgy igazán.