Óriási problémával szembesültem kedden délután. Nem sikerült az angol szorgalmit megcsinálni, mert egyik böngészővel sem lehetett lejátszani a képek melletti szöveget. Több, mint egy órámba telt, míg a fészbukon, családon belül összeszedtem annyi segítséget, hogy megoldjam. Egy harmadik böngésző volt a megoldás. Őrület, de a sztori itt még nem ér véget. Mindezek után, hogy ennyit küzdöttem érte, a "küldés a tanárnak" funkció  sem működött, mert a tanár nem az általam ismert e-mail címmel regisztrált a felületre, amin a feladatok voltak. Ezen a ponton akár fel is adhattam volna, hiszen szorgalmi, de ennyi beleölt idő után már nem engedhettem meg magamnak. Végül egy igen elegáns print screen + word-be másolással megoldottam, hogy a tanár néni is tudja, mi bizony megoldottuk. Miután kihevertem, feldolgoztam a stresszt, ami ezzel jár, pár embernek muszáj volt elmondanom.

Joli teljesen megértő volt, hiszen mostanában ő is sokat nyugtalan, főleg, miután a jelen helyzet miatt bedőlt a zeneipari vállalkozása. Persze az, hogy mérnöki diplomával kapott most egy árufeltöltői állást a teszkóban kicsit javít a helyzeten, de akkor is át tudta érezni az enyémet.

Jen is együttérzően bólogatott ölében a féléves Alexxel, mögötte az öt éves, iskolás Evaval, és a szétvert terasszal. Rob dolgozik, így minden az ő nyakába szakadt, de azért felajánlotta, hogy ha szükségem van rá, ellenőrzi az angol házikat, ha már úgy is az az anyanyelve.

Enikő kicsit nehezen tudott most velem beszélni a háttérben visító két éves miatt, akit az egész napos bezártság megvisel, és alig hagyja tanulni az elsős testvérét. Igaz, most nagy izgalmak elé néznek, hiszen hamarosan el kell költözniük az albérletből egy megyével arrébb, mert a házuk még két hónap, mire elkészül. Sajnos a lakás tulajdonosa nem tudja kivárni azt a plusz egy hónapot, hiszen ilyen dübörgő turizmus mellett ez lehetetlen. Az utolsó mondatát sajnos nem értettem, mert valami épp iszonyat robajjal összetört (szerintem a tévé amúgy). Remélem, pont arról biztosított, hogy legközelebb segít, ha elakadok a szorgalminál vagy a technika házinál, hiszen ő is tudja, milyen ügyetlen vagyok a papír pohár és hasonlók hajtogatásában.

Alíz sajnált a legjobban, bár ő kicsit fura is volt. Az ordibálós pasijával való összezártság eléggé megviselte az idegeit, és valami gyógynövényes nyugtatót szed, de köztünk szólva, szerintem iszik is, mert tényleg elég furán beszélt. Persze így könnyű, hogy nincs gyereke, és így nincs egyetlen szorgalmi feladat se.

Ölelést és bátorító kézszorítást küldök a költözőknek és a felújítóknak. Gondoljanak arra, hogy pár év múlva ezzel  lehet überelni minden sztorit egy jó kis éjszakába nyúlós, baráti, családi vacsorán. " Na, az mind semmi, de amikor nekem kellett tök egyedül leszervezni a költözést/felújítást a két/három/négy iskolás/óvodás/tipegő/érettségiző mellett a járvány közepén, úgy, hogy senki nem vigyázott rájuk egy percig sem...."