Még az első kanyar előtt kiestem, hogy igazán jó anya lehessek. Mert az egyik osztály csoportból megtudtam, aki igazán törődik a gyerekeivel, az lekerített egy 2000 m²-es darabot az udvar kisebbik végéből, és pár százezer forintból összedobott (alaposan dokumentálva) egy "exatlon" pályát a gyereknek. Sőt, azt is, aki azon kesergett, hogy nem tud, és nem is akar a tesi tanárnak havonta egy e-mailt megereszteni arról, mozog-e a gyerek, erre buzdították a jóédesanyák. Természetesen a panel, és az albérlet nem lehet kifogás. Egy valamirevaló jóédesanya megoldja akkor is. Max vesz egy telket, és kész.

Minden rendes szülő tolta a képünkbe a fotókat a csimotákról, meg a félisten férjekről, ahogy együtt építik azt a k.va pályát. "Ó, a tesin ne izgassátok magatokat, Ingrid néninek tökéletesen megfelel, ha összedobtok egy akadálypályát. Mi így csináltuk a férjemmel, meg azzal a három tökéletes angyalkával. Ez azért is jó, mert technikára is el tudjátok adni, sőt, ha esetleg egyszer majd uncsiznának, bár kétlem, mert mi soha nem uncsizunk, akkor szét is lehet szedni, és az udi másik 2000 m²-én újra össze lehet rakni."

Becsülettel bevallom, meg sem fordult a fejemben ilyesmi. Egyrészt ingerenciám sem volt, másrészt a kivágott fák tuskóitól épp eléggé kalandos a kert. No, de ha idén ez a divat és a szülői kötelesség, mi sem úszhattuk meg. Szerencsére, időben felismertem, hogy mi történik velünk épp, így legalább én is alaposan dokumentáltam. Anélkül úgysem ért volna semmit a kaland.

Tegnap öt óra után végre kisütött a nap. Gondoltuk, sétálunk egyet. Erre olyan akadályok gördültek elénk, hogy csak lestünk.

Árkok:

Villanypásztor:

 Zsombék:

Különcködő tehén:

Ha majd áthelyezzük a villanypásztorokat, újra járjuk a terepet, és ismét nagyon fogunk izgulni.