A hétvégi bográcsozások szinte mindig ugyanúgy zajlottak. Pityu volt a szakács, ő készítette a pörköltet. A többieknek nem is igazán volt türelmük a főzéshez. Az asszonyok a keze alá dolgoztak, pucolták, darabolták a zöldséget. Amikor a hús megpuhult, Pityu szertartásosan beletette az ételbe a krumplit is. Azután annak mosólevében alaposan megtisztította a kezét és a bicskáját, majd a tál tartalmát egy gyors mozdulattal a bográcsba löttyintette. Vera a pólója aljával szárazra törölte a kiürült edényt, és már tette is a helyére. A házaspár mindig figyelt arra, a többiek ne lássák e különös rituálét. Hitték, bizonyos mennyiségű kosz jót tesz az immunrendszernek.

Az összejövetelek többnyire Veráéknál voltak, mert nagy udvaruk lehetővé tette, hogy akár harminc ember is kényelmesen elférjen. Hűvösebb időben pedig, a színben állították fel a sörpadokat.
Kató és Juci mindig korán érkeztek, hogy segítsenek a háziasszonynak az előkészületekben. A három nő fáradhatatlanul sürgött-forgott, hogy mire a rokonság megérkezik, minden elkészüljön.

Ezen a hétvégén csak a négy család jött össze egy jó vaddisznó pörköltre. A triumvirátus kíváncsian várta, hogy Robika vajon egyedül érkezik, vagy Bíborkát is hozza magával. Mindhárman hangoztatták, mennyivel jobb lenne, ha a hőn utált nő otthon maradna, de lelke mélyén mindegyik azt kívánta, jöjjön csak ő is, és dobja fel egy kicsit az estét.

– Ó, nem hiszem el, itt ez a besavanyodott tyúk – kiáltott fel Juci, amikor meglátta, amint Bíborka autója bekanyarodott az udvarra. – Miért nem akadt annak is valami sürgős dolga!
– Biztos megérezte, hogy Robikának csaja van, és már nem meri elengedni sehová egyedül – vihogott elégedetten Kató.
– Ez az érzéketlen nőszemély? Kizárt, hogy bármit is megérezne. Nézz rá, milyen önelégült fejjel száll ki a kocsiból – tromfolt rá Vera.
A három nő némán nézte az ablakból, ahogy Bíborka körbepuszilja férjeiket, majd keresztbe tett lábakkal leül Vera kedvenc székébe.
– Úgy tudtam, hogy oda teszi bele a valagát – nyújtott meg minden egyes szót Vera. – Jó kis esténk lesz. Menjünk koccintani.

A markáns ízű, feltehetőleg aromával feljavított, nem túl erős pálinkákat általában Bali hozta. Büszkén töltött mindig, az állítása szerint, kizárólag tiszta gyümölcsből készült szeszből. Rendszeresen kihangsúlyozta, hogy azért ilyen intenzív az íze, mert abba csak a legszebb, legillatosabb barack, szilva, körte és meggy kerülhetett. Legalábbis az, akitől vette ezt monda, és emiatt mérte olyan borsos áron. A minőséget pedig mindig meg kell fizetni. Óriási szerencse volt, hogy amikor Bali pálinkát akart venni, mindig, mindegyik gyümölcsből volt az eladónak. Akármennyi.

A pörkölt szép, lassan készült el. A férfiak a bogrács körül söröztek, beszélgettek, a nők pedig a konyhában tüsténkedtek. Legalábbis úgy tettek, hogy ne kelljen kimenni, és Bíborkával egy levegőt szívni. A savanyúság kis tálkákba került, kenyeret szeleteltek, sőt, már a süteményeket is tálcára rakták, hogy a vacsora után már azzal se kelljen bajlódni.
– Megterítsek? – A három nő egyszerre fordult meg Bíborka hangjára.
– Ha van kedved – Vera kedvesen, mosolyogva mutatott az előkészített tányérokra, evőeszközökre. Ahogy a közellenség elhagyta a konyhát a terítékkel, Vera, Juci és Kató összenevettek.

Már sötétedni kezdett, amikor az asztalra kerültek a sütemények is. A gyerekek még mezítláb játszottak a fűben. Vera az asztal végére invitálta a nőket, és előhozta a krémlikőrt. Juci csillogó szemmel töltött két barátnőjének, majd Bíborkára nézett.
– Te vezetsz, gondolom, nem is iszol.
Válaszul Bíborka felemelte az vizespoharát.
– Mi amúgy is mindjárt megyünk.
– Dehogy mentek, hát nézd már meg Robika milyen jól érzi magát.
– Későre jár, mennünk kell.
– Akkor legalább Robika hadd maradjon, ha te minden áron menni akarsz. Majd hazaviszi valaki holnap.
Kínos csend állt be. Egy darabig szótlanul ültek. Bíborka végül felállt, otthagyta a társaságot. Vera és Kató az asztalra borulva nevetett.

Miután Bíborka sértődötten hazament, a három nő végre nekiállhatott megszervezni Robika születésnapi meglepetésbuliját. Verának ráadásul nem akármilyen terve volt a nagy alkalomra. Imádta a partikat, a sokaságot, a hajnalig tartó táncot. Juci éppen a harmadik pohárral töltött mindannyiuknak, amikor megjelent Jónás, Vera fia, álmos szemekkel. A gyerek szólni jött, hogy fürödni megy, és lefekszik.
– Akarsz ma malacka lenni? – kérdezte szelíd hangon az anyja. Jónás bólogatott, és már ment is, hogy ágyba bújjon. A család rendszeresen tartott „malacka” napot, ami abból állt, hogy aznap nem fürödtek. Úgy tartották, fontos, hogy hetente legalább egyszer ne mosakodjanak. A malacka nap általában mindig egybeesett a vendégségekkel, amikor amúgy sem volt már kedvük késő este bemászni a fürdőkádba. Sőt, a több napos bulik, szerencséjükre pont a tizennégy vagy huszonegy napos hetekre estek, és két-három napig se kellett a szappannal bíbelődni. Nagyon vigyáztak a bőrükre, a malacka nap nem maradhatott el.