Egy kicsit összekeveredtek a szerepek. A nagyon vidéki elnagyvárosiasodott, a frekventált helyen működő meg úgy tesz, mintha együtt nőttünk volna fel.

Kitűnő lett a gyerek. Nem posztoltam a fészbúkra. Egyrészt, szerintem általános iskolában azért nem akkora kaland (főleg alsóban), másrészt magánügy, amire más egyébként se kíváncsi (engem legalábbis egyáltalán nem érdekel senki gyerekének a bizonyítványa). Mivel cirkuszba elvből nem megyünk (cirkusz belépő is járt a bizihez), cserébe felajánlottam, hogy bármit kérhet. Annyit kért, vigyem el egy menyasszonyi ruha szalonba. Örültem, hogy továbbra se nagyok az igényei, ráadásul ez könnyen teljesíthető. Főleg itt, nagyon vidéken. Majd biztos még egy katalógust is adnak a kis csimotámnak ajándékba. Ki is néztem a szép, exkluzív szalont (mivel ez az egy van közel s távol), és nagy boldogan elindultunk felé. Útközben ettünk egy fagyit (ami után meg lehet mosni a kezet, csak szólok), és a kedves fagyis nénitől megkérdeztem, ő milyen szalont ismer a könyéken. Büszkén ajánlotta is az unokahúgáét. Azt a bizonyosat. És, ha már falun (mellett) vagyunk, elcsacsogtam neki, mi célból is mennénk. Fagyis néni biztatott, hogy hívjam nyugodtan a kis angyalkáját, örömmel fog segíteni. Nagynénivel a hátam mögött, teljes nyugalomban hívtam fel a szalont. Ám a fiatal unokahúg egy nap gondolkodási időt kért, a végtelenül kedves "nem szeretjük, hiszen ez mégsem egy átjáróház" felütés után. Majd még tett egy esetlen célzást arra, hogy volt már ilyesmire példa "majd elmondom, hogyan gondolom", ami, ha jól sejtettem azt jelenthette, hogy van az a pénz.

Végül is teljesen igaza van, mert még a végén úgy a szívünkbe zártuk volna őket, hogy esetlen ajánlottuk volna őket valami házasulandónak. Ami lássuk be, egy olyan helyen, ami nem átjáróház, kész katasztrófához vezetett volna.

Marad tehát a nagyváros, ahol az utcán besétál az ember a szalonba, és szétnéz.

A nagy stresszt, amiben voltam emiatt, megérezte a szüleim kapubejárója, és jól nekiment a kocsimnak. Szerencsére nem törte azért össze, csak kipattintotta a lámpa alatt a karosszériát, illetve két csúnya horzsolást okozott. Nem is tudtam, hogy ezeket is legóelemekből rakják össze.
Mivel nem szeretem az ilyesmit, azonnal meg akartam oldani. Nyaralókkal teli tópart ide vagy oda, elgurultam egy jó helyen lévő szervizbe. Nem volt nyitva, de a telefonszám kint volt a kirakatban. Az úr segítőkész volt, és egy még menőbb helyen lévő karosszériáshoz irányított. A szaki, szombat késő délután, azonnal fogadott, majd ingyen és bérmentve visszapattintotta a kocsi elejét. Ezek után adott egy ajánlatot a sérülésre, és a motorháztetőre, amit a madárürülék  miatt kell újrafesteni. A kettő együtt háromnegyede a nagyon vidéki ajánlatnak, amit csak a motorháztetőre kaptam.

Szerencsére van, ami sosem változik.

Fészbúk csoport:

"Sziasztok, mindig leég a gofrim. Tudnátok segíteni, mit csináljak, hogy ne ragadjon le?"

Segítség 1:

"Nekem soha nem ég le."

Segítség 2:

"Nekem se, mondjuk az én gyerekem még soha nem hisztizett, és mindig átalussza az éjszakát."

Segítség 3:

"Mi exatlon pályát építettünk a gyerekeknek, és ötöst kaptak."