Vidék, falu, éljen, de jó! Kiskert, gyümölcsös, avarégetés!

Egyszer régen, amikor még ifjú leányka voltam, egy szép napon elbuszoztam az egyik fővárosi piacra. Rákívántam a szép, zöld körtékre. Megkérdeztem az eladó bácsit, hogy kemény-e az a körte, vagy esetleg puha. A bácsi hosszan gondolkodott, közben ravaszul méregetett, hogy kitalálja, melyik lesz a jó válasz. Szerinte a finom puha volt. Csalódottan kullogtam el, noha gyorsan próbálta korrigálni: ő, vagyis kemény! Hű, de még milyen kemények ezek!

Szóval én azt a kicsi, kemény, zöld körtét szeretem. Nagyon. Ezer éve nem is ettem, mert mire eszembe jut, hogy szerezni kellene, már csak puha van mindenhol.
Nagyon megörültem, amikor kiderült, a tizennyolc gyümölcsfából egy körte. Körtebefőtt, körte tizi, körte uzsi, de jó lesz! Türelmesen kivártam, hogy végre teremjen is, mert tavaly nem volt rajta egy szem se. Nem baj, rengeteg barack, szilva, cseresznye, alma, dió volt helyette.

Na,de idén! Majd kibújtam a bőrömből, hogy a kis fa roskadásig van körtével. A levelei gyönyörűek, egészségesek. A befőzőautomata is bizonyított, minden tökéletes, semmi sem állíthat meg, hogy legalább húsz üveg befőttet eltegyek.
Hm, ja, persze.

Egyetlen árva szem gyümölcs sem maradt a fán, mert az a @#& rózsabogár mindet lezabálta. Mindet. Nem túlzok. Még láttam is, ahogy hármasával-négyesével hemzsegnek egy-egy gyümölcsön. Nesze neked falusi élet!

Nagyon felzaklatott. Majdnem annyira, mint egy nem megfelelő színű háztető.

Már tudom, két év múlva, amikor újra esélyem lesz a körtére, mit kell tennem. Legalább most is tanultam valamit. A hurmámat és a fügémet pedig már most elkezdem megvédeni a még fogalmam sincs, mitől. De azt nem veheti el tőlem senki!

Ezt most muszáj volt kiírnom magamból.