2020. aug 27.

A negyedik (tizenegyedik rész)

írta: Falusi Élet
A negyedik (tizenegyedik rész)

 

negyedik_blog.jpg

Katónak nem jött álom a szemére. Hiába várta türelmesen, hogy elaludjon végre, nem sikerült. Zoli szuszogása sem segített. Óvatosan felkelt, felvett egy pólót, és lement a földszintre. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy tölt magának egy pohár bort, de nem kívánta. Inkább egy forró kakaót készített, olyan igazi főzőset. Az édes ital illata betöltötte az egész konyhát és a nappalit. Kató befészkelte magát a kanapéra, és eldöntötte, hogy egyszer, de tényleg csak egyszer végiggondolja. Gyorsan átfut rajta magában, és kész. Utána soha többet. De érezte, hogy megőrül, ha nem „mondhatja” ki végre. Vett egy mély levegőt, és átadta magát a pillanatnak.
Gyűlöli ezt az életet így. Nem szereti a férjét, nem akar vele élni. Utálja a házat, a ronda kanapét, az utolsó csempét is, mindent. Ez nem az ő fészke. Ő nem itt akar élni. Azt nem tudja, hol, de itt nem.
Érezte, hogy máris megkönnyebbült.
Nem akart inni.
Ha tehetné most azonnal elmenne, és soha többé nem jönne vissza.
Belehasított a felismerés okozta fájdalom. A gyerekeket se vinné. Egyiket sem. Szereti őket, de nem hiányoznának. Talán néha meglátogatná őket. Talán. De együtt élni velük sem akar.
De akkor kivel akar?
Senkivel.
Esetleg a nőkhöz vonzódik? Hiszen egyszer, azon az őrült, meztelen hétvégén a középiskolai barátokkal, szeretkezett Adrival. Esetlenül, bénán, de megtörtént, és jól is esett. Sosem szokott eszébe jutni, most sem izgatta fel az emlék.
Adri. Ő bezzeg megtette. Negyven évesen elment. Otthagyta az akkor tizenkét éves fiát és a tízéves lányát. Sőt. Adriról mindenki tudja, hogy alkoholista, mégse szólja meg senki. Színházi ember, ő ilyen. Még botrány se lett belőle, hogy elhagyta a családját. Nem is beszéltek róla. Hiszen Adri színházi ember, és alkoholista.
Ő négy gyerekes családanya, pénztáros, és egyelőre nem győzte le az ital. Egyelőre. De, ha minden így marad, le fogja, csak idő kérdése.
Nem kell neki se férfi, se nő, senki. Még a gyerekei se.
Utálja a kasszát is. Cukrász szeretett volna lenni. Persze, szakközépbe nem mehetett, mert az anyja azt akarta, hogy gimnáziumba járjon. Onnan lehet tovább tanulni. Milyen sok értelme volt, tényleg, kész szerencse, hogy leérettségizett. A banketten esett először teherbe. Ráadásul a torna szertárban. Fúj, de büdös volt ott bent mindig! A gumikötelek, kosár labdák, tornaszőnyegek sűrű, nehéz, izzadsággal kevert műanyag szaga. Zoli oda rángatta be.
Onnantól aztán nem volt megállás. Egymást követték a gyerekek. Azt se tudta, mit akar igazán, csak sodródott. Anyósa rá is ripakodott egyszer a férjére, hogy kössön végre csomót rá, minek ennyi gyerek. Bogi mama az anyagiak miatt aggódott. Szerinte egy családba egy gyerek is bőven elég, pedig neki magának is kettő volt.
Be kellett látnia, abban igaza volt az anyósának, hogy egynél meg kellett volna állni. Most mennyivel könnyebben hagyná ott őket.
Talán egy kis rum a kakaóba nem árthat meg. Attól nem lesz baja, csak kicsit jobban átmelegíti.
Azt sem tudta felidézni, mikor érkezett el az a pont, ahonnan már nem volt jó.
A gimiben szerette Zolit. Izgalmas volt vele lenni, és természetes. Az első perctől tudta, hogy vele lesz azután is, ha végre letette az anyja elé az érettségi bizonyítványt.
Nem is volt más férfival. Adri volt az egyetlen, akivel a férjén kívül együtt volt. Az alkoholista, színházi súgó. Nő.
Élvezte, ahogy a rum lassan végigcsorog a nyelőcsövén.
Szánalmasnak, nyomorultnak érezte magát.
Mi a fenét csinál majd? Hogy lesz a holnap? Mindenki felkel tizenegykor, ő meg várja őket a reggelivel? Valószínűleg, igen.
Zoli, szokás szerint, egész nap ingyen szereli a környék autóit. Csak egy kis ezt, csak egy kis azt. Mintha az ideje nem kerülne pénzbe. Mintha a csekket is be lehetne egy ablaktörlővel, vagy motorolajjal fizetni.
Az a sok éhes száj! Egy egész nap se lenne elég, hogy mindnek a kedvére tegyen. Minden egyes hétvége ugyanarról szól. Reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora. Állandóan esznek, és képtelenség mindig valami újat az asztalra tenni.
Kár volt meginni a rumot, ittasan nem vezethet, pedig most kellene menekülni, mielőtt kezdődik a reggeli készítés. Már csak pár óra, és jönnek, hogy éhesek. Persze, mindegyiknek valami más kell. Aztán meg jön a szájhúzogatás, ha valami nincs. Majd lejön Zoli is, és megmarkolja a fenekét, pont akkor, amikor a forró sütőből veszi ki a kész melegszendvicseket. Milyen szívesen nyomná ilyenkor a férje arcához a tepsit. Markolássza azt, ne az ő narancsbőrös, lógó fenekét, amely már nem is emlékszik rá, milyen volt formásnak, és feszesnek lenni.

 

Szólj hozzá

A negyedik