2021. jan 07.

A legrövidebb év

írta: Falusi Élet
A legrövidebb év

Hű, de durva volt, amikor meggyújtottuk az első adventi gyertyát. Sokkot kaptam, hogy eltelt az év. Mármint a 2019. Erre már a 2020-nak is vége. Sőt, én elég keményen belebonyolódtam már az újba is. 2020 volt éltetem legrövidebb  és egyben az eddigi legeredményesebb éve is. Minden téren óriási, pozitív változást hozott.

1. Tök jól nézek ki végre. Egy teljes ruhamérettel lettem kisebb, és még csak most indult be igazán. Éltemben először befestettem a hajam, és vettem egy csomó szép ruhát. Végre megnyugodtam, hogy a buzi epilepszia gyógyszer nem akadályoz, hogy visszanyerjem a szülés előtti alakomat (ha-ha, nyilván feszes has nélkül).

2. Végre termőre fordultak a vállalkozásaink.

3. Olyan kapcsolataim mélyültek el, amelyek nélkül szerintem már levegőt se kapnék.

4. A fiam megismertette velem az Imagine Dragons zenéit, amit azóta is napi szinten hallgatok. Sőt, már magam is továbbterjesztettem.

5. Olyan új kapcsolataim lettek, akik nélkül nem is tudom, eddig hogy is volt.

6. Végre tudom, mit szeretnék igazán.

Ez utóbbi amúgy nem is olyan bonya. Az egy dolog, hogy olyan híres író szeretnék lenni, akiről majd utcát neveznek el. De, van nekem egy másik álmom is. Az írás mellett szeretnék hagyományos munkát is. Méghozzá önkéntesként egy olyan szervezetnél, ahol bántalmazott nőket segítenek a továbblépésben. Azt már régóta tudom, hogy önkéntes munkát szeretnék, mert szerintem akkor tud az ember igazán jól és hatékonyan dolgozni, ha nem a pénz miatt csinálja. Igen, a hobbi a munka is egy jó felállás. De, még annál is motiválóbb (szerintem), ha az ember adni akar. Csak úgy.

Ehhez azonban az kell, hogy semmilyen szinten ne érdekeljenek az anyagiak. Ez négyféle úton lehetséges:

1. A lakosság mindössze 10%-a utal nekem 2 000 Ft-ot, ami lássuk be, nem olyan sok. Egy télapó csomag se jön ki ennyiből.

2. Nyerek az eurojackpoton (amin még egyelőre nem játszom).

3. Ötösöm lesz a lottón (ez sem olyan elrugaszkodott, mert egyszer volt négyesem úgy, hogy a másik számsoromban ott volt az ötödik szám is...).

4. A lakosság egy másik 10%-a utal nekem (egy sima kartondobozba is bele lehet dobni) 2 000 Ft-ot, ami lássuk be, nem olyan sok. Egy télapó csomag se jön ki ennyiből.

Szóval van A, B, C, D terv is.

Ráadásul idén leszek kerek negyven, ami nagyon izgi. A dögös, negyvenes, milliárdos nőci, aki olyan kurva jól ír. Ennyi, kérem szépen.

És te? Neked mik az idei terveid?

 

 

Szólj hozzá