Nem is tudjuk, mennyire vágyunk rá. Amikor aztán megtörténik, akkor meg nem tudjuk elképzelni, hogyan lehet nélküle élni. A buksi simi legalább olyan éltető erő, mint a szeretet és a valahová tartozás.

Tegnap kaptam. Kettőt is. Az egyik az egomat kaparta ki a sárból, a másik a lelkemet simogatta finoman körbe.

Aki háttérmunkás tudja, hogy, mivel nem látszik, nem is igazán jegyzik. Senkit se érdekel, hogyan áll össze a kép, ki rohangál a kirakós darabjaival a sötétben bukdácsolva, csak a végeredmény számít. Az, hogy egyben van és szép. Tegnap valaki, akivel az elmúlt öt évben mindössze kétszer találkoztam, és aki szavának egyébként komoly súlya van, nélkülözhetetlenek nevezte a munkámat. Mások előtt. Csak úgy mellékesen megjegyezte, én pedig legszívesebben átöleltem volna. Még szerencse, hogy szép felsőben, kisminkelve ültem a gép elé, hogy méltón fogadhassam életem elismerését. Igaz, cicanaciban, mezítláb, nagyterpeszben a kis szobában, lábam között a lefordított ruháskosárral (azon volt a laptop), de az meg nem látszott. Ez az online élet nagy előnye. Csinos és komfortos egyszerre.

 Ezek után valaki, akinek a véleménye valamiért nagyon számít, azt mondta, egyre jobban kedveli az írásaimat. Nem emlékszem, hogy mikor érzékenyültem el ennyire egy kedves mondattól. Ez az írás, amúgy is egy különleges dolog. Az ember, ha igazán őszintén ír, gyakorlatilag meztelenre vetkőzik mások előtt. Levesz mindent, ami ápol, eltakar, megemel, leszorít. Odaáll mások elé, szép lassan leveszi magáról az összes ruháját, és megmutatja minden egyes apró részletét. Nagyon intim dolog. Különösen jól esik, ha valaki, aki számunkra fontos, örömét leli benne. Én pedig ezért írok.

Azt természetesen nem tagadom, hogy terápiás céllal is ülök le a gép elé, de nincs ebben semmi különös. Az írás az egyik legjobb terápia. Én pedig eddigi életem egyik legnehezebb szakaszához értem, úgyhogy engedtessék meg, hogy úgy kezeljem magam, ahogy csak akarom. Főleg, hogy időnként úgy érzem, képtelen vagyok erre, és összeroppanok a súly alatt. Persze, tudom, mindenki annyi terhet kap, amennyit elbír, vigasztal is, de néha azért kell a gyógypuszi, a simogatás. És olyan jó, hogy most kaptam, mert tudom, ezzel elleszek egy darabig.

BRÉKING: van saját honlapom, ha végre sikerül az összes bejegyzést feltölteni, el is indul. Emellett könyvet írok, szerintem életem fő művét, úgyhogy kérem a pozitív energiákat. Köszönöm, máris érzem!