2021. jún 01.

Szia, mi újság? De meghíztál!

írta: Falusi Élet
Szia, mi újság? De meghíztál!

2021-et írunk. Tombol a me too, valamint body shaming és a bullying elleni harc, de azért, ha bizonyos helyeken kimegy az ember a piacra, akkor előfordul, hogy a két hete nem látott ismerős azzal köszön, hogy "de meghíztál!" Szerencsére, a barátnőm válasza nem maradt el, de akkor is szörnyű történet.

Én családi körben kaptam meg nem egyszer a két szülés és az agyműtét után, állandó gyógyszerre ítélve, miközben folyamatosan küzdöttem a kilók ellen. Olyan kis aranyosan: pl. egy kis pociveregetés, hogy "nem így hagytunk itt a legutóbb". Persze, volt, aki csak simán közölte, hogy jól meghíztam, mintha én nem tudtam volna, hogy nem jönnek rám a szülés előtti ruhák. Amikor meg elsírtam magam, az volt a felháborodott reakció: most mé'? Há' mondjam azt, hogy de sovány vagy?

Nem véletlen, hogy ezeknek a családtagoknak fogalmuk sincs, mennyit fogytam az utóbbi időben, annak ellenére, hogy nagyon büszke vagyok rá.

A durva az, hogy itt tartunk. Az egy teljesen másik mese, hogy akik ezzel baszogattak, legalább kétszer akkorák mint én. Amelyik meg nem, annak meg más, igen durva testi problémái vannak, csak ugye az más. Az ő.

A fenti piacos történetet ráadásul egy igen jó csaj mesélte nekem. Szép, dögös, olyan mellei vannak, hogy hű, ráadásul egy igazi, tűzről pattant nőci. Arra sétál Donna Tonna, meg sonka lábán Kucu Néni, a Mamma, azt megmondják a tutit. Mert parasztok, és azt hiszik muszáj a chit-chat. Pedig nem muszáj. Elég köszönni és tovább haladni. Sőt, az ilyeneknek köszönni se kell, elnézzük.

Ha már így szóba került, kedves férfiak, nektek se fontos ám mindig tenni valami megjegyzést a testünkre. Tökéletesen megfelelnek az olyanok, mint:

– De jó látni téged!

– Hogy ragyogsz!

– De szép vagy!

 

Ha érdekelni fog a súlyunk, illetve az, hogy más szemben milyen a testünk, majd ráállunk a mérlegre, és megkérdezzük valaki véleményét. Csak, tudniillik, egy bizonyos kor felett már egyáltalán nem számít mások véleménye.

 

 

Szólj hozzá