Valahogy így is üdvözölhetnénk azt a fain gyomorgörcsöt, ami belénk áll újra, amikor valaki az iskola környékéről hív. Az ugyanis csak egyet jelenthet már megint: vigyed haza, és tartsd is otthon egész héten, mert Julika covidos, vagy várjál, nehogy letedd, ja Petike is, akkor, várjá' kedd, ja, bocsi jövő hét csütörtökig.
(Ma kedd van.)
Na, nem mintha a közutálatnak örvendő betegek, és még nagyobb közutálatot maguknak tudható szüleik helyében szívesen lennék. Hiszen, sokan már tavaly látták, hogy annak a kölöknek a szeme se áll jól, az olyan igazi covid mágnes. Lerí róla, hogy direkt megy a covid elé. Provokálja! Sőt! Keni magára az összes gyerek taknyát!
A szülő?
Há' láttad azt te már?
Az jó dolgában már azt se tudja, mihez kezdjen. Alig várta, hogy végre legyen covid és mindenkivel kiszúrhasson! Láttam, hogy szedegette ki a kukából a taknyos zsepiket, és tömte a zsebébe. Be se oltatta magát. Kiverte az oltósnéni kezéből a fecskendőt, és meg is taposta. Olyan fajta az, nézzél csak rá!

Pedig olyan finom vacsorát találtam ki a hétvégi vendégségre! Még krémlikőrt is készítettem, amire már ezer éve nem tudtam rávenni magam. Na, nem mintha olyan nagy munka lenne, csak aprólékos. Erre csörög az a nyomorult telefon. Pont a körforgalomban voltam, és foroghattam is tovább.

Mindegy, a sült gesztenye vacsora krémlikőrrel végül is finom. Amíg kisül, kiválogatom a bulizene listákat az öt napos, előrehozott tavaszi nagytakarításhoz.