Nem akármilyen hétvége utolsó órái ezek. A gyerekek olyan kimerültek voltak a sok élménytől, hogy alig bírtam már velük. Számomra is tanulságos, felfedezésekkel teli pár nap volt. Barátaimat vártam a cityből egy hosszú hétvégére, hogy végre lássák, hol is, hogyan is élünk mi itt. Pár hónapja szerveztük meg a sok családos hejehuját, nagy nehezen sikerült is olyan időpontot találni, ami mindenkinek jó. Aztán az egyik családnak mégsem lett jó, így tovább kerestünk, míg végül megtaláltuk a mindenkinek megfelelőt. Aztán, amikor eljött a pillanat, valahogy mégsem lett jó az előre lefixált időpont két családon kívül senkinek. Pénteken, a várakozástól, izgalomtól felfokozott lelkiállapotban ez volt az első felismerés, hogy ez feltehetőleg nem véletlen. Olyan nincs, hogy mindenkinek pont ugyanakkor jön közbe valami. Nem fogok lelkizni és amúgy is hiszem, hogy mindig mindennek oka van, így el is engedtem ezt a gondolatot két fuvar között, de innen indult, hogy valahogy annyi mindenre rájöttem három rövid nap leforgása alatt.

A második felismerés a vendégházban történt. Csütörtökön megkaptam már a kulcsokat, mert így értem rá, illetve így legalább volt időm nyugodtan berendezkedni. Egyedül voltam abban a nagy házban és olyan otthon éreztem magam benne. Nem konkrétan maga a ház, hanem az, amilyen, fogott meg. Rájöttem, olyan helyen tudom magam elképzelni, ahol ekkora terek vannak. Nagy, tágas, világos helyiségek, nagy ablakokkal, üveg fallal. Mindenhol nagy, kényelmes tér, semmit sem kell összezsúfolni.

Ennyi hagymának is kényelmesen el kellett férnie, hiszen a cityből jövőknek mi mással lehetne kedveskedni, mint temérdek hagymával. A tíz kilós vöröshagymás zsákot természetesen nem hozam be a házba, azt csak akkor vettük elő, ha főzni kezdtünk.

A harmadik pár perccel ezután jött, méghozzá a tulajdonos lány személyében. Rájöttem, nagyon kedvelem. Azon ritka falusi emberek egyike, aki annak ellenére, hogy viszonylag szűk világban mozog, mégis elképesztően nyitott, hihetetlenül empatikus és egész egyszerűen fénylik a sok szeretettől, kedvességtől. Ráadásul rendkívül okos, sokoldalú. Tíz évvel fiatalabb nálam, alacsonyabb is, és mégis, fel kell, hogy nézzek rá.

Mikor végeztem, minden a helyére került, végre megnyugodtam és rá tudtam hangolódni a kikapcsolódásra.

Mondjuk ilyen környezetben nem volt nehéz dolgom. Ráadásul a szomszédok is kedvesek, békés természetűek voltak.

A welcome vacsorán angus burger volt, egy kis bikaborjú fehérpecsenyéjéből. Rendkívül hálás közönség volt:

Fotó eltávolítva

Még az este folyamán kiderült, hogy egy férfi számára nem létezik olyan, hogy túl sok autó.

Megtudtam, hogy a "bámul, mint borjú az új kapura", igenis mély tartalommal bír, sőt, nem csak a borjú bámul, hanem őket is lehet elmélyülten egyszerűen csak nézni.

Természetesen csak óvatosan, mert a villanypásztor nem kegyelmez, korra, nemre való tekintet nélkül bárkire lecsap. Még Bibókát is leültette:

Fotó eltávolítva

Szeretném gyorsan leszögezni, hogy nem esett baja a kis virágszálnak, inkább csak nagyon megijedt.

Be kellett látnom, hogy túlmisztifikáljuk a mosogatógép szerepét. Szépen, tisztára mosogatni nem csak azzal lehet.

 Nagy felismerés volt az is, hogy amikor egy virágfuttatót kaptam ajándékba, meglepő módon izgalomba jöttem, annak ellenére, hogy sem türelmem, sem kedvem  nincs a virágok gondozásához. Itt is csak azért metszem a rózsákat, mert nem én ültettem és tudom, mekkora munkájuk volt elődjeinknek ebben a kertben. Mégis, amikor haza értem, egyből tudtam, hol lesz a helye és mit fogok rá futtatni. Alig várom, hogy, ezt a történetet is megírhassam.

Fotó eltávolítva

A férfiak megértették velem, hogy igenis a méret a lényeg. Íme a legújabb játékunk:

Végül, de nem utolsó sorban, a "sok jó ember kis helyen is elfér" is új értelmet nyert számomra:

Fotó eltávolítva (Pedig ezen négy gyerek zsúfolta be magát egyetlen polcos (!) szekrénybe.). A fotókat egyébként önszántamból vettem le, hiszen ezeken a barátaim gyermekei szerepelnek.