Takarmányozás és továbbtartás
Megesik, hogy a falura beszokott ember lassan mindent egy kalap alá vesz. Múlt héten párszor elismételtem a munkaügyi hivatalban, hogy a támogatott embereink már mind továbbtartásra vannak nálunk, mire végül óvatosan kijavított az ügyintéző, hogy továbbfoglalkoztatás lesz az, továbbtartásra állatokat visznek. De, hogy klasszikusokat idézzek: "Ez mind semmi!" Ugyanis az állatorvos elmesélte, hogy húsvétkor ügyeletre kellett vinni a másfél éves kisfiát, mert takarmányozási gondok léptek fel nála. Van ez így.
És ha már munkaügy, akkor itt egy gyöngyszem:
Tegnap elhatároztam, hogy mostantól a futás az a legelőn lesz. Alig vártam a reggelt és bármennyire mozgalmas éjszakám volt (a lányom leesett az ágyról, a fiam elvesztette a párnáját, majd később a sünijét és a malacát is), lelkesen pattantam ki az ágyból, hogy akkor irány a legelő. Nagyon jó ötlet volt, el sem tudok képzelni ennél jobb kezdést. Alig várom a holnap reggelt. A folytatás is tökéletes volt, befejeztem végre egy hetek óta halogatott munkát, ami már nagyon nyomasztott, az udvaron, a szuper kis padunkon fogyasztottam el a nagyon finom ebédemet és végre van időm a bejegyzést is megírni.
Íme a legelő, ahol a gyerekek éppen gólyát kergetnek. Persze nem úgy, csak beszélgetni szerettek volna vele.
Nagyon jó ám így rohangálni! Még gyerekkoromból is emlékszem rá. Ovi után rendszerint kibiciklizünk ide, (itt van az a bizonyos tanya) itt töltjük a délutánt.
Ők időközben már ki is repültek. Egyik nap még két tojás volt ott, aztán pikk-pakk felnőttek ezek a gyerekek.
De azért az utcánk se néz ki rosszul.
Ez persze nem a mi portánk, azt nem mutogatom. Különben is, megígérte a férjem, hogy az betonná vagy már szilárd anyaggá fog változni hamarosan. Na azt, meg fogom mutatni. Azon fekve fogok szelfizni, hogy végre nem ragadok bele a mocsárba.
Nagy nap volt a múlt héten! Elvitték a kis bikáinkat. Végre :).
Azt persze véletlenül elfelejtettem lepingálni a magam professzionális módján, hogy Édesanyámmal beszélgetek éppen. De legalább nem gyorshajtok.
Na, igen, amint az látszik is, volt ismét esőnk. Szerencsére annyira nem volt sem durva, sem tartós, de azért egy-két napra elvágott bennünket a tanyától. Persze vannak profi megoldások a sárban való könnyed közlekedésre:
Nem látszik jól, de hárman ülnek benne.
Megint nyomulnak a vadak, mindenfelől, mindenféle. Már nem csak az őzek száguldoznak az úton keresztbe-kasul, hanem a kis szemtelen nyulak is. Ma esküszöm, azt hittem, egy medvebocsot látok felfordulva az út mentén. Simán konstatáltam, hogy jé, szegény kicsit bocs. Pár kilométerrel arrébb kezdtem el gondolkodni, hogy hát azért valószínűleg nem olyan sok medve szaladgál az Alföldön. Azért idáig csak nem csavarognak el a szomszédos ország medvéktől hemzsegő hegyeiből. Lehet, hogy annak a kutyának ártott meg a sok nap, aki már a múlt héten is ott feküdt...
Ez a kép pedig azt is elárulja, hogy sokat tapicskolom azt a kis tárolót. Ott tartom az aprót a parkoláshoz és a kocsimosáshoz.
Végül, de nem utolsó sorban a fedélzeti kamera nem mindennapi menüje (a képet valamiért elforgatja az oldal, nem tudok vele mit csinálni):