Fiatal gazda vagyok. Azért lett a pályázatom témája a mangalica tenyésztés, mert hát a mangalica, az mangalica. Micsoda csodálatos hús, micsoda értékes szalonna! Micsoda egészséges zsírtömeg! Az olyan prémium hús egészségesen élni vágyóknak, sznoboknak, gasztrobloggereknek. Sőt! Az egy igaz magyar állat. Annak olyan az identitástudata, hogy érzik a szalonnája ízén is. Ennél magyarabb állat nincs is! Őshonos is, meg minden. Ráadásul igazán profilba vágó volt, hiszen a szakértőnk minden közül ehhez értett a legjobban. Csodálatos reményekkel, dollárjellel a szemünkben nekivágtunk. 20 koca, 60 koca, három kan, hajrá magyar őshonos hús, reszkessetek vágóhidak, jövünk!

Csókolom, innen a faluból hívom, van egy pompás, csupa papíros, számtalan módon adminisztrált, luxus körülmények között tartott igazi magyar állományom, tetszik kérni? Peeersze! Milyen is? Hát mangalicaaaaaaaaaa! Jó, de tisztavérű? Naná! Vágom ki büszkén! Ja, hát az nem kell. Akkor szóljon, ha mangalica-duroc F1-es is lesz.
Kikerekedett szemmel konstatáltam, de gondoltam, jól van, ez most épp egy hullámvölgy, tudjuk mennyire változó ez a szőrösdisznó piac.
Aztán eljött a nagy nap, elérték az F1-esek is az álomsúlyt, nem kevés erőszakoskodás árán el is vitték. Bár egyszerűnek hangzik, de nem volt az. Nekem folyton ki kellett lépnem a komfortzónámból, mert ha nekem valami nem megy, akkor az a tuszkolás. Képtelen vagyok kofáskodni, a portékámat megpróbálni másra sózni. Kínszenvedés volt végighívni a vágóhidakat, felvásárlókat. Miután alapvetően mindenki nyitott volt, egy kicsit felbátorodtam, de egy olyan beszélgetés, ami mondjuk kellemetlenül zárult, hetekre visszavetette a kedvem attól, hogy megpróbáljam eladni az állataimat.
Aztán egy szép napon, egy sokadik telefonhívás után, az egyik azt mondta szerdán, rendben, vasárnap elviszem. És elvitte őket. Másnap még lázban égve gondoltam, hogy akkor most gyorsan túladok a tisztavérű állományon is. Ám a napnak olyan tanulsága lett, hogy azt álmomban sem gondoltam volna.
Először is felhívtam a Nagy Szalámigyárost. Tisztelettel jelentettem neki, hogy akkor itt van a finom serranoi sonkának való, nosza, rajta viheti is. Kicsit fennakadva mondta, hogy de kéremszépen mi most vittünk Öntől 60 db-ot. Ez most komoly? Egy másik cég vitte, aki szintén feldolgoz, meg exportál, de akkor az is maguknak ment? Klassz. Jó, hogy nem közvetlenül intéztük, az sokkal bonyolultabb lett volna. Rendben, de akkor térjünk csak vissza ezekhez a jó zsíros csodákhoz. De ő befeszült, hogy higgyem már el, hogy neki az nem kell. Ekkor már kicsit paprikás volt a hangulatom, noha nem őrá voltam mérges. Neki szegeztem a kérdést: akkor most mondja meg, de őszintén, hogy mi ez az egész. És ezennel kiderült, hogy a mangalica az valójában a mangalica-duroc F1-es és nem a tisztavérű, sűrű szőrét a szélben lobogtató félvaddisznó. Azt csak a kínaiak eszik. Minden különleges, kézműves mangalica termék F1-ből készül és rajtam kívül nincs is gyakorlatilag még egy bolond, aki ekkora létszámban tartogatja az udvarán. Már egész lendületesen hívtam fel a fajvédő szövetséget, hogy ugye jól sejtem, hogy én nagyon, de nagyon meg lettem vezetve. Erre a válasz az volt, hogy a mangalica elnevezés jogilag megállja a helyét, hiszen 50%-ban az, de valóban, senki sem a tisztavérűre gondol ilyenkor. És igen, túl sok van már nekem, ezt nem tudom másnak elnyomni, csak a kíaniaknak. Nekik pedig egyetlen vágóhíd szállít jelen pillanatban. Rákérdeztem akkor már arra is, hogy ha tudja jól a szövetség, hogy ezeket az állatokat senki nem veszi, akkor miért írja elő, hogy a fialások 20%-a tisztavérű legyen, továbbá miért sulykolja azt, hogy az első fialás mindig tisztavérű legyen, különben belepusztul az állat? 40 koca első fialása alsó hangon 200 malac. Erre pedig az volt a mondás, hogy egy tenyésztő tenyésszen. Igen, ez jó, csak szerintem a tenyésztés nem az, hogy 200 db 400 kilós dinoszauruszt etetek sokmillió forintért addig, amíg az végleg el nem dől, mert azt inkább hívják hobbi állattartásnak. Ekkora állományt pedig egyesével nem lehet ide-oda elsózni, főleg, ha az folyamatosan nő.
A sokk nem tartott sokáig:

Tegnap el is vitték az utolsót. Még kb 15-20 fialni fog, de marad a szuper akció, mert mi egyetlen szőrcsomót sem nevelünk már fel. Valaki sérelmezte, hogy lenyomjuk a malac árakat, de miután 100 km-n belül sehol nincs eladó mangalica malac, nem gondolom, hogy lenne mit lenyomni. Egyik kedves, vicces érdeklődő megkérdezte, mennyit tudna alkudni. Mondtam, jó hírem van, máris lealkudta 20 000 Ft-ról 5 000 Ft-ra, szívből gratulálok, remek munka!
Ez amúgy csak a kezdet, minden eladó, az összes papíros és díjnyertes állat is. A felmerülő kérdésre, hogy mennyiért kellene eladni, hogy ne legyen bukó, a válasz, hogy mindegy, mennyiért, mert amit nem kell etetni, azon már nyertünk. A befektetés és az esetleges hozam arányát felesleges számolgatni. Ez most nem az a történet. Itt válságmenedzsment van. Villámgyorsan menteni a menthetőt és mihamarabb elfelejteni, majd a marhákra és a földekre koncentrálni.
Sajnálom, hogy a szakértő úr nem élhette meg, hogy milyen rothadt a munkája gyümölcse, mert szívesen néztem volna, ahogy undorkodva eszi. Neki már amúgy is mindegy, eheti hülyevárosiként a teszkós csomagolt kenyeret. Persze alapvetően a mi hibánk, hogy olyanra bíztunk egy ekkora volumenű dolgot, akiről ordított, hogy nem kellene. Jó kis tanulsága van ennek. Például, hogy azért az egyetemen is elhangzott néhány hasznos mondat. Tehát Sz. K. sem hiába szajkózta, hogy piackutatás, piackutatás, piackutatás...

Én még mindig őszintén mondom, hogy sebaj, csak előre és kész. Tegnap bocsánat kérés mellett megkaptam egy több, mint egyéves tartozást egy olyan embertől, aki gyakorlatilag mindenkinek tartozik. Mindenki kimosolygott, amikor megtudta, fejembe vettem, hogy behajtom. Sőt! Ágvágóval tövig vágtam az összes elburjánzott, nálunk is magasabb rózsabokrot, ami miatt mindenki kertészeti tanácsokat adott.
34 éves koromig az volt a legmerészebb álmom, hogy egyenes fogsorom legyen. Most az van. Egy egész éjszakát töltöttem eszméletlenül, a kád és a fürdőszoba szekrény közé beszorulva és itt vagyok. Épen, egészségesen, a családommal. Szóval nekem olyan, hogy lehetetlen gyakorlatilag már nem létezik. Engem már ilyen kisebb:

vagy nagyobb akadályok:

már nem állítanak meg, de még csak a a kedvemet sem veszik. Ezek kérem kihívások, próbatételek, amiknek én örömmel állok elébe!