2017. sze 03.

A soklakiság

írta: Falusi Élet
A soklakiság

Az elmúlt néhány hét annyi helyszínen zajlott, hogy ember legyen a talpán, aki ezek után megválaszolja a "hovávalósinaktetsziklennit". Egyrészt elkezdődött a final countdown az iskolakezdésig. Első gyerek, első osztálya. Durva, hiszen most nyomtam össze a kórházban a feje mellett az ásványvizes palackot megfeledkezvén a létezéséről. Most meg ragasztom bele az öntapadós borítót a könyv hátlapja helyett a 104. oldalra a betűre, meg a képre. (Véletlenül persze és ugye azt már nem lehet onnan kiszedni, mert hozta volna magával az egész oldalt...) Viszont a készülődést el kellett hetekkel ezelőtt kezdeni, mert tudtam, közvetlen az iskolakezdés előtt arra már nem lesz idő.

Először is menni kellett a városba, hogy elkezdjük lezárni azt a korszakot. Eljött az ideje és pont. Viszont végre együtt is elmehettünk libegőzni, mielőtt orvost kellett hívni a gyerekekhez, mert olyan betegek lettek. Végre sikerült az interneten keresztül eladni dolgokat, hogy minél kevesebb cucc maradjon a nyakunkon. Közben azért ott is gazdagodtam egy aranyos mesével. Történt ugyanis, hogy Mari néne, aki nagy kertész hírében áll, olyannyira, hogy nem csak a saját portáját tartja rendben, de másokét is, ha az nem az ő ízlésének megfelelően alakul. Nálunk is rendszeresen metszi a fákat, bokrokat, ha kérjük, ha nem. Ő ugyanis azt szeretné, ha az ő oldala helyett mindenki a mi oldalunkon használná a járdát, mert csak.  Szóval egy napon átcsoszogott Pisti bácsihoz, hogy elromlott a sövénynyírója. Pisti bácsi próbálta megmenteni, de nem nagyon lehetett. Mari néne amúgy is utálta már a masinát, mert volt egy szép, új darab is, amit nem is olyan régen vásárolt elég drágán. Viszont férjét, Pali bá't nem tudta meggyőzni, hogy szabaduljanak meg attól a vacaktól. Egyik nap, ravaszan felkelt hajnalban a drága Mari néne és kocsiba vágta azt a fránya sövényvágót. Időt, benzint nem sajnálva, egyenesen a Nagyvárosba vitte, az első nagyobb lakótelepre és kitette a kuka mellé. Be sem csukta az ajtót, máris elégedetten látta, hogy vesznek rajta össze a guberálók. Örömtől ragyogó arccal ült be a kocsiba és ment haza. Napokig csend volt a gépek körül. Ám egyik délután Pali bácsi lelkendezve hívta Mari nénét. Mari!!! Gyere már! Nézd csak! Mondtam én, hogy Pisti végül megjavítja a sövénynyírónkat! Juhhhé! Az asszony gyanakvóan nézte a férjét, majd kaján vigyorral odacsúsztatta neki az igazságot. Azt ugyan nem javította meg, mert kidobtam! Hehehehehehhhhheeeeee. Majd ahogy felszaladta a szája, úgy szaladt lefelé is. Mert tényleg ott volt a régi vacak megjavítva. A nagy kapkodásban csórikám a zsír új gépet hajította oda a rászorulóknak.
Nem vagyok kárörvendő, de dőltem a nevetéstől. Hiányozni fognak mind, így, ahogy vannak.

Közben itt is lázas munkában voltunk, végre kifestettük, kitakarítottuk a tanyát. Most már minden igazán tiszta és akár kint is lehet aludni. Persze erre végül nem is került sor, de legalább már egy igazi fészek az is, és ha van kedvünk, egy egész napot el tudunk ott lenni kényelmesen. És bár Jankáék az itt töltött nap után azt a konklúziót vonták le, hogy eddig se vágytak vidékre, de ezután pláne nem fognak, azért jól érezték magukat és tényleg jó szolgálatot tett az a tanya. Felállítottuk a nagy medencét, ami után a gyerekek egyáltalán nem vágytak már semmilyen strandra.

A nagy tanyaátalakítás közben volt mindenféle izgalom, például a szemem láttára pottyant ki egy kismadár a fészekből:

img_6513.JPG

Nagyon cuki volt, tiszta erőből tátotta a csőrét és visított :). Aztán persze Bence segítségével visszakerült a fészkébe.

Aztán csak így,kiesett az ablak.

img_6518.JPG

Merthogy nem volt az rögzítve, csak beillesztve. Így már nem az a csoda, hogy kipottyant egy széllökéstől, hanem az, hogy eddig bent maradt.

Aztán elindultunk a Nagy Úton is végre, és elkezdtük a szemünket az alábbi látványokhoz szoktatni.

img_6624.JPG

img_6615.JPG

Három igen kimerítő, ám annál izgalmasabb nap után ismét nagyon furcsa volt visszazökkenni az itteni hétköznapokba. Másnap szerencsére azzal kezdtünk, hogy elvitték a legnagyobb disznóimat. 182 kg átlagsúlyról beszélünk, amit itt, a mi drága hazánkban, nem igazán lehet eladni. Volt nagy öröm, ráadásul egy nagyon szimpatikus, lelkes, ügyes házaspár vette meg feldolgozásra. Végül pénteken lehetett újra korán kelni, hogy menjünk az évnyitóra. Istennek hála, pont most szakadt meg az a (szerintem rémes) hagyomány, hogy az elsős gyerekeket reggel nem az iskolába, hanem újra az óvodába viszik és az óvónénik, akiktől ugye addigra már vagy hússzor elköszöntek, kísérik őket át az iskola épületébe. Szerintem agyrém és aggódtam is, hogyan fogom beadagolni a fiamnak, aki már úgy várta, hogy ne kelljen végre többet óvodába mennie, hogy az iskolába is az ovi udvarán át vezet az út. Szerencsére nem így lett.
Ráadásul másnap már hétvége volt és mehettünk lazulni a tanyába.

img_6644.JPG

Na, vajon mi lehet ez? Ez kérem:

img_6646.JPG

a három hétre magára hagyott, bealgásodott, bezöldült, bebarnult medence kitakarítása leleményes módon. Csak így lehetett valamennyire alaposan kisúrolni belőle a rettenetes trutyit. Így sem volt kis feladat. Ez kérem az igazi falusi wellnes, meg a parasztromantika!

Most meg már borult is, meg esik is, így ezennel, ezekkel a képekkel zárom az idei nyarat:

img_6424_1.JPG

img_6462.JPG

img_6508.JPG

img_6302.JPG

BRÉKING!

A szavazás lezárult, ebben a pillanatban dőlt el, melyik lett az idei év munkahelye! Íme KáGyé birkapásztori pozíciója:

img_6566.JPG

Szólj hozzá