Mert hiába írunk már ilyen sokat, hiába a paypal, simple, paypass és társaik, itt bizony a pénz az kizárólag susogós, meg csörgős formájú. A bankszámla az valami ördögtől való dolog, a bankkártya az csak egy idétlen találmány, az internetes rendelés csak utánvéttel az igazi. Utóbbi legalább elismert és létező.
Egyszer panaszkodott egy hölgy, hogy eltűnt 10 000 Ft a számlájáról. Engem kért meg, hogy vigyem be a Nagyvárosba a bankfiókba, hogy visszaszerezze. Ott szembesült azzal, hogy a tolvaj nem más, mint a tranzakciós díj. A fia ugyanis rendességből minden nap/minden alkalommal csak annyit vett le a bankszámláról a kártyájával, amennyi aznapra épp elég. Nem kellett túl sok idő a tetemes költség felhalmozásához.
Komolyabban akkor ütköztem emiatt akadályba, amikor tavaly földet vettem. Az eladó nénik és bácsik rendkívül felháborodtak már a feltételezésen is, hogy utalhatom a pénzt. Hogy gondoltam? Majd még mit nem! Hogy elárulják a bankszámlaszámukat? És különben is, akkor nekik kell felvenni. Hogy fizetné ki akkor a kőművest, aki már elkezdte a felújítást és készpénzben kell kifizetni abból a pénzből, amit majd én fogok adni. Elég idegtépő néhány hónap volt, ugyanis legalább három alkalommal kellet újra szerződni, ráadásul kerek egy év kellett ahhoz az ügyvédnek, hogy az adásvételt hiba nélkül lebonyolítsa. Amikor a fizetésre került a sor, gondoltam, azért nehogy már akkora kezelési költséget fizessek, kitaláltam, hogy hét egyenlő részben veszem fel a vételárat, 5+2 egymást követő napon. Hívott az egyik elbűvölően bájos és kedves néni, aki tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mekkora szívességet is tesz nekem azzal, hogy nagy kegyesen eladja nekem a földjét. Jelezte, hogy másnap várnak az ügyvédnél a pénzzel. Hohó mondtam, lassan a testtel néni kérem, még 3+2 nap kell nekem a zsé előteremtéséhez. Néni kérem ezen úgy felkapta a vizet, hogy lekapott a tíz körmömről, hogy mit képzelek én és ne mondjam már neki, hogy nem tudok bemenni egy bankfiókba és felvenni egyben. Na, a néni kérem erre olyan részletes információáradatot kapott, olyan intenzitással és némi felerősített hangerővel, hogy még azt is megtudta a banki szolgáltatásokról, amit nem akart. Kedvesen azt is megkérdeztem, hogy levonhatom-e a részéből a tranzakció díját vagy szépen csendben kivárja, amíg a lehető legolcsóbb módon jutok hozzá az adózott pénzemhez.
Még Dörzsölt Rikárdót is én tanítottam meg utalni. Nyomtatni nem sikerült, mert az zúg, attól megijedt és szét akarta verni a trágyavillával, csak elszédült a szélsebesen kicsusszanó papír látványától, főleg, hogy az ufók valahogy rátették a papírra azt, ami azelőtt még a laptop képernyőjén látszott.

A fentiek mentén nem is csoda, ha más dolgokat sem hisznek valósnak sokan.
A női munka az elképzelések szerint mindössze néhány formát ölthet: kemény fizikai, könnyű fizikai, hivatali és a tanári/eladói/egészségügyi. A munkahely az, ahová el kell menni reggel és ahonnan este haza kell jönni. Dolgozni egy főnök utasítására lehet. A férfiak néha lehetnek vállalkozók. A számítógép az nem munkaeszköz, az internetezésre, idézetek olvasására és pasziánszra való, néha zenét szolgáltat. A hivatali dolgozók esetleg számlát állítanak ki a segítségével. Olyan, mint én, egyszerűen nem létezik. A Nagy Falusi Jurtamester is megmondta, a számítógép előtt ülve nem lehet elfáradni, amit azon csinálok az nem munka, mert a munka az, amitől koszos lesz az ember.
Igazából az, hogy a szomszéd kilencven felett néni megkérdezte, hogy ha nem a hivatalban dolgozok, akkor mégis mi a csudát tudok én a három cégben csinálni, az teljesen rendben van. Sőt, amikor azt mondtam neki, hogy ügyintéző vagyok, akkor tökéletesen megelégedett a válasszal. De a nők 90%-a nem érti, hiszen a férje is csak elviszi az árut a nagybanira és kész. Mit kell egy-két állattelepen, meg szántóföldön ügyintézni. Minden megy magától, nem kell azt papírral noszogatni. Milyen hülyeség ez már. Egyszer az egyik fodrászlány hívta fel nagyon kedvesen és jó szándékúan a figyelmemet arra, hogy sokak szemét szúrja, hogy csak vagyok. A múlt héten, ennél sokkal konkrétabban azt hangzott el, hogy a szülői munkaközösséget olyannak kellene elvállalnia, aki egész nap otthon van és nem csinál semmit. Orsi, vállalod?
Ez különösen jól esett azon a napon, amikor úgy estem haza fél négykor, hogy azt sem tudtam, hogy oldom meg a négy órakor kezdődő szülőit, ami alatt a könyvelővel sms-eztem. Nyilván az ember megtanul nem reagálni. Minek magyarázzam, ha úgysem érti. Soha nem is fogja. Engem igazán egyedül egy hozzám hasonló feleség ért meg, aki már elég idős, most tették le a lantot a férjével sok-sok-sok év után. Ő sóhajtott egy nagyot, hogy végre vége, Orsikám, te tudod miről beszélek. Igen tudom, de csakis én.