Egy szép tavaszi reggelen Julcsa a városi ház hálószobájában nézegette a poros ablakot és a még porosabb erkélyajtót. El kellene már hívni Pirót, hogy segítsen egy nagytakarítást lebonyolítani. - Gondolkodott magában. Aztán, egy nagyon halovány, szinte meg sem született gondolat suhant át valahol hátul a fejében. "Hiszen azzal már nem is nekem kell törődnöm." Inkább olyan megérzésféle volt. Aztán ahogy jött, úgy el is illant az ablakpucolás gondolata. Legközelebb akkor jutott eszébe, amikor egy hónappal később az ingatlanosnak adta át a ház kulcsait, hogy amíg távol vannak, meg tudja mutatni az érdeklődőknek. De nem csak az akkori megérzése jutott eszébe, hanem egy pillanatra bevillant a kép, ahogy egy hűvös novemberi reggelen, kék télikabátban áll a tó partján, azzal a boldog tudattal, hogy ő nem csak akkor élvezheti annak látványát, amikor mindenki, hanem akkor is, amikor már a nyaralók hazamennek és végre béke száll az addig megállíthatatlanul nyüzsgő partra. A legjobban a víz hangját szereti. Azt, ahogyan csobog, nekicsapódik valaminek, szépen lenyugtatva az idegeket, feltöltve a fáradt lelket.

Persze semmi sem úgy alakul, ahogy azt az ember elképzeli. A ház hirtelen elkelt és Julcsáék rádöbbentek, úgy nehéz lesz azt a bizonyos álmot megvalósítani, ha még csak nem is nézelődnek az országnak azon a részén. Végül úgy alakult, hogy két napra el tudtak utazni. Annyi tervük volt mindössze, hogy egy középiskolákkal jól felszerelt környéket végigjárnak és amelyik "falu" megtetszik nekik, ott keresnek "valamit". Tervnek azért ez így meglehetősen sovány volt, de így tettek. Két település jöhetett végül szóba, ahol elkezdték az eladó házakat keresgélni. Természetesen nem sok eredménnyel zárult a hétvége. A ház eladása körül viszont komplikációk adódtak. Valami, valamikor nem lett valahová felvezetve és ebből intézni valók sora gördült a gyors adásvétel útjába. Így viszont be tudtak iktatni egy újabb két napos "nézelődést". Ekkor már viszont 15 lebeszélt időponttal a kezükben indultak neki a kalandnak. Két eszméletlenül kimerítő/kiábrándító nap után ott álltak, hogy két házban tudnák elképzelni magukat és másik kettő felelne meg az igényeiknek. Felállt a hármas rangsor, majd végül a negyedikre tettek ajánlatot.

Mindeközben úgy tűnt, a házból szeptemberre ki kell költözni. Julcsát olyan pánik fogta el a megoldhatatlannak tűnő feladattól, hogy inkább megpróbálta elfelejteni az egész költözés mizériát. Julcsa és férje ugyanis egy harmadik településen lakik. A tótól 5, a várostól 3,5 óra az út oda, ahonnan ezt az egészet managelni kell.

Eltelt a szeptember és az október is. Az őszi szünet viszont kiváló alkalom volt arra, hogy egy hetet pakolással töltsenek. A második nap végén viszont kiderült, hogy az ügy lezárult, november végéig el kell hagyniuk a fedélzetet. Három végtelenül nyugodt és békés nap állt rendelkezésükre, hogy egy életet bedobozoljanak. Szerencsére akadtak kellemes, vidám pillanatok is. Például az, amikor lezáráskor derült ki a kölcsönbe kapott dobozról, hogy az előző felhasználó is pont azt tette abba a dobozba, mint az örökös:

Valahogy mégis sikerült a lehetetlen. Minden elkészült. Persze a tóparti ház kérdése napról napra változott. Hol úgy volt, hogy mégse adják el, hogy úgy, hogy mégse az lesz a jó. Pakolás közben Julcsának eszébe jutott, hogy talán most van itt utoljára hosszabb időt, így megkérte férjét, hogy egyik nap ugorjanak már el télikabátot venni. Julcsa csalódottan nézegette az idei divat szerinti kínálatot, de valahogy nem volt egyik sem az igazi. Ekkor az eladó hölgynek eszébe jutott, hogy van még egy tavalyi darab. Igaz, egyetlen darab volt már, így színt sem lehetett választani. A fazon tökéletes volt, a méret is, a színe pedig: kék...

November utolsó napján kék télikabátban teljesült az álom: