"Nagymama! Nem láttad azt a kis dobozt, amire az volt írva, hogy elesdé?"

"Fogd be a szád fiam és inkább gyere, segíts kikergetni a sárkányt a konyhából!"

A környékbeli kisonokák többségének megvan az ilyen-olyan dobozkája. A szomszéd lepattantabb városka kész Narnia. Ott szinte mindenkinek van kulcsa az átjáróhoz. Éppen ezért, amikor valaki indokolatlanul lassan megy előttem, tudom, nagy ívben célszerű kerülni,  mert épp sárkányt kerget a sofőr. Van, aki megteheti, hogy több pénzt invesztáljon a projektbe, de van, aki a házi készítésű módszerekben hisz. Feltehetőleg a határ közelsége csak még jobban rásegít a sikeres utazásokhoz Wonderland-be. (Mondjuk a múltkor láttam egy zebrát kocsi elé befogva. Akkor azért én is ráléptem a fékre, és gyorsan szétnéztem, hogy akkor most mi is van? Valami vicces kedvű helyi erő a lovaskocsi elé fogott lóra zebra mintás, igen koszos pokrócot rakott.)
Nem akarok itt nagy következtetésekbe belemenni, de a nagy többséget a céltalanság hajtja bele ebbe a mókuskerékbe, amiből nem is nagyon van kiút. Nincs is semmi szinte, ami motiválja a fiatalokat. Éppen ezért lustulnak, egyre fásultabbak lesznek. Aztán vagy olyan dobozt vesznek elő, amitől felpörög az élet vagy olyat, amitől szépen belassul és elnyugszik. Én az utóbbinak vagyok többször tanúja, egy nagyon szomorú történet kapcsán. Meggyötört, elfáradt, fiatalon kiégett lelkek. Nagyon szomorú ez. A másik véglet pedig a döbbenetes agresszió. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy lássam, mennyi a frusztrált ember ezen a környéken. Nagy itt a baj szerintem. Azért az, hogy a mérlegképes könyvelő tanfolyamon egy önkormányzatnál dolgozó hölgy hülyének és férfi nemiszervnek hív engem, mert hirtelen elborult az agya, az már sokat elárul az általános lelkiállapotról. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy vidéki kislányként, vidéki egyetemi diplomával bekerüljön az egyik legnagyobbhoz gyakornoknak úgy, hogy az egész országból csak kettőnek van esélye. Van, aki elváltan, két gyerekkel küszködik és egyre mélyebbre süllyed lelkileg. Az öröm a másik nyomora. A barátnőm kolléganőjének az okozott pillanatnyi örömöt, hogy a barátnőm férje lumbágót kapott és hetekig nem tudott menni. Mert így, akkor addig is kevesebbet keres. Mások komoly nyomozást folytatnak arra vonatkozóan, hogy kinek mennyi van pontosan, és honnan. Van-e az autóra fedezet, az ő számításai szerint. Ha nincs, akkor jön az újabb nyomozás, akkor mégis honnan van az az autó?

Olvasok egy könyvet egy híres orvostól a függőségekről, többek között azért, hogy az ilyen frusztrált, kiégett, kétségbeesett lelkeket megértsem és ne utáljam. Mert nehéz. Például az ordítozós, káromkodós anyukát. De kénytelen vagyok megérteni őt is, mert ezeken a végeken tényleg alig terem valami. Sajnos az emberek abban nőnek fel, hogy nincs is kijárat. Maximum a titkos ajtó, ami Narnia világát tárja fel. Vagy a kocsmáét. Aki meg egyik ajtón se akar bemenni, annak meg marad a visszafojtott, időnként kirobbanó agresszió.