"We're building it up
To break it back down
We're building it up
To burn it down
We can't wait
To burn it to the ground"

Az egyszer fent-egyszer lent már lassan óránként váltakozik. Nyilván hozzájárul a vizsgák rohamos közeledése is, de ha nem jógáznék most már napi szinten, szerintem nálam is elszakadna a cérna és bemennék az ajtón akkor is, ha épp jönne kifelé valaki. Most éppen az piszkálja fel a lelkivilágomat szinte napi szinten, hogy látom a csatornázó munkásokat, hogy milyen iszonyú keményen dolgoznak. Ragadnak ettől a rettenetes sártól és szünet nélkül güriznek. Nem lógnak, nem kummantanak, hanem csinálják folyamatosan. Közben kedvesek, figyelmesek és minden egyes nap (!!!) úgy mennek "haza", hogy csacsi-ragyi rendet vágnak maguk után, noha másnap ugyanott folytatják. Minden nap csillog-villog a parkolócskám annak ellenére, hogy reggel már vágják is rá nagy kanállal a földet. Egészen egyszerűen jó látni az ilyen segédmunkásokat. A feletteseik is itt zsizsegnek, pont ugyanolyan sárosan, fáradhatatlanul.
Kezd egyre kevésbé érdekelni, hogy ki mekkora zsivány. Csinálja? Igen. Akkor mindegy hogyan. Csak lássam, hogy elhivatott, alapos és jut is valamire.
Teljesen beszippantott már ez a ValóVilág7x24. Ha nem adójogszabályokat seggelek, akkor ezeken kattog az agyam. Ha nem járnék Ricsihez heti két alkalommal, meg is bolondulnék. Futni egyszerűen már nincs energiám, nem esik jól a korai megterhelés. Hétfőn fél kilenckor van a hétindító edzés, szerdán este pedig a hétközepi, feltöltő relax jóga formájában. Úgy rákaptam a jógára, mint annak idején a futásra. Már nem a rohanás oldja a feszültségemet, hanem a relaxálás. Kiszakadok és kicsit megszűnök létezni is.
Amikor megtudtam, hogy Kaszás gyerek a tőlünk ellopott dolgokat árulja, már meg se rázott. Az első gondolatom az volt, hogy inkább ő árulja a mi lopott dolgaikat, minthogy nekünk legyen szükségünk az ő dolgaira. Vigyorogva közölte a vevővel, hogy "van még ott, ahonnan ez jött!" Aztán nyomorult kutyaként csúszik a lábhoz, amely élvezettel rúg bele, amikor kedve tartja. Ezen kellene bosszankodnom?
Egyre egykedvűbben nézem a lelkileg, idegileg kimerülő pedagógusokat is, akik utolsó lélegzetükkel még kapkodva próbálnak nevelni, eljutni a gyerekek és szüleik agyában oda, ahová már nem lehet. Nézem azokat, akik minden elhivatottság nélkül "státuszukkal" visszaélve osztják keményen a pofonokat dacára annak, hogy az időnként bumerángként visszajön és az övékén csattan.
Miközben az ablakunk alatt folyik serényen a munka:

Vagy, miközben az egyik kormányhivatal megyei elnöke és alelnöke szívét, lelkét kiteszi mindenkiért. Minden egyes alkalommal úgy beszélnek velem, mintha az én ügyem lenne a világon a legfontosabb. Pont emiatt mentem ma reggel határtalan jókedvvel, énekelve tornázni. A srác amúgy rá is érzett, mert az általam kedvelt/hallgatott vonalat követte kivételesen. Kifejezetten jól indult ez a hét, a fentiek ellenére.
Nórikám pont ma tett ki egy verset a januári "mood swing"-ről, már azután, hogy ez a bejegyzés  megfogalmazódott. Szóval az is lehet, hogy ez egy tipikus januári vagy vizsga előtti lelkiállapot. Remélem amúgy, hogy erről van szó és március elején, a szóbeli után mindez egy csapásra megszűnik és visszatér minden a megszokott kerékvágásba.