Régóta érik ez a bejegyzés, csak nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg úgy, hogy véletlenül se legyen bántó, főleg úgy, hogy nagyon megérint ez a téma.  Többször mondtam már, hogy az emberek legnagyobb többsége közmunkás, sőt olyan is van, akinek a kifejezetten jó munkahelye egyszer csak közmunka lett. A bére pedig természetesen arra a szintre zuhant, noha sem a munka, sem a mennyisége, sem a követelmény nem változott. Ennek megfelelően az életszínvonal is meglehetősen alacsony. Ennek persze számunkra sok előnye is van, mert azok a szolgáltatások, amikért pár éve még igen borsos árat fizettünk, most annyiba kerülnek, hogy időnként visszakérdezek, hogy biztos? Ez persze alapvetően elég szomorú és igen mély társadalmi problémákat tükröz.

Az első alkalom, amikor úgy igazán átéreztem ezt az volt, amikor a Nagyboltban egy hölgy sorra kérdezte a csemegepultost. Van akciós szalámi? És akciós sonka? De legalább a párizsiből van akciós? Majd csalódottan távozott felvágott nélkül. Nagyon kellemetlen érzés volt. Az is, amikor ma a tecsóban egy család ugyanezzel a problémával küszködött a sajtos hűtőnél. Sokáig álldogáltak ott, majd a nagymama leszögezte: nincs semmilyen akció. Azzal arrébb is kullogtak. A gyerek még egyszer-kétszer próbált fánkot kuncsorogni, de 99 Ft/db, így szóba se kerülhetett.

Persze mindenhol vannak olyanok, akik kevesebből élnek, nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy itt a végeken a legtöbb ember így él. Nyilván sokukak igényük sincs többre, hiszen milliószor említettem, hogy egy részüknek elég bőven a napi egy kefír+kifli, csak dolgozni ne kelljen egy másodperccel se többet, de sokuknak tényleg nincs hova kitörniük. A földek annak idején, kárpótlási jegyek révén, illetve a tsz felbomlása után néhány kézben landoltak. Ezek a földek sok száz hektáros nagyságrendűek, tehát komoly vagyont jelentenek. A nagybirtokosok és a zöldség-gyümölcs nagykereskedők hatalmas vagyont szereztek és ez nekik a mai napig stabil bevételi forrás. Viszont miután itt vége is van a "világnak", véges a földek mennyisége, azt a néhány családot leszámítva, a többinek már "nem jutott" szinte semmi. Nekik marad a fillérekért történő beszállítás, illetve az akkora területen való gazdálkodás, ami már nem éri meg. Óriási a kontraszt az átlagember és a felső tíz (még csak nem is ezer) között.

Egy dolog viszont közös a legszegényebbek és a leggazdagabbak között. Együtt, ugyanolyan kétségbeesetten kérik az iskola, óvoda vezetőségét, hogy mentesítsék őket a térítési díj megfizetési kötelezettsége alól. Az egyik azért, mert nem keres annyit, a másik azért, mert papíron nem keres annyit. A nagyságos asszonyok is minden természetes arcpirosító nélkül gurulnak oda a luxusautójukkal, olyan értékű cipőben, ami nem egy, hanem két évi ebédpénzt megér, hogy kérjék az ingyenes ellátást, hiszen a papírforma szerint ez jár nekik. Feltehetőleg büszkék is és jót nevetnek a vacsoraasztalnál, amit a cseléd szépen prezentált, hogy milyen agyafúrtak is ők.

Tőlem mindig csodálkozva kérdezik: nem vagytok gyermekvédelmisek? Én pedig csodálkozva válaszolom minden egyes alkalommal: nem, miért?
Egyéni vállalkozó vagyok. Nincs igazolható jövedelmem. Sőt, mindent a vállalkozásainkba forgatunk vissza. Évek óta nem voltunk síelni, nyaralni. De. Soha, eszembe sem jutna ingyenes ellátást kérni.
Arról nem beszélve, hogy ahhoz, hogy valaki odaálljon és azt mondja, nem tudok fizetni, segítsenek, ahhoz igenis fejet kell hajtani valaki előtt. Én személy szerint megalázónak érezném, ha kérnem kellene. Persze, akinek nincs és nem tud mit tenni, az más. Ők a túlélésre mennek, nincs min gondolkozni. De az, aki luxus körülmények között él, a saját fészkében, hogy a jóéletbe tudja ezt pofával vállalni? Ha ez lenne a szülőföldem és százmillióim lennének, boldog lennék, ha azt az intézményt, ahová a gyerekem jár, évente 1-2 millió forinttal támogathatnám. De! Ha nem is vagyok olyan, hogy adjak, akkor legalább nem veszem el!